Kocsiba be, tengerhez le!

  • utazás
  • utasbiztosítás
  • autó
  • gépjármű
  • nyaralás
  • tengerpart
  • külföld

Végéhez közeleg a június, sokunk teste pedig szinte már sóvárog egy jó sós-vizes strandolásért, egy kis búvárkodásért vagy egy tenger gyümölcsei vacsoráért! Van, akinek tavaly nem sikerült összehozni az utazást, van, akinek évek óta csak tervben van és van, aki idén sem tudja, hogy oldja meg az időhiányban. Nekik szeretnénk kedveskedni és segíteni, ha spórolni szeretnének a kilométereken, de legfőképp az időn, amíg esetleg autóval lejutnak a tengerhez.

Horvátország

Ugye, mindig benne vagyunk egy hamisítatlan adriai üdülésben? Nem baj, ha már nincs túl sok szabadságunk az idei nyárra, hiszen az ország északi üdülővárosai kifejezetten gyorsan elérhetők, így külön napot az utazásra biztosan nem kell szánnunk, ha időben indulunk. Ha például reggel 5-6 óra körül el tudunk indulni, délben már akár ehetjük is hamburgerünket a tengerparton egy hideg üdítő kíséretében: úgy, hogy már egy fürdés is mögöttünk van. Jól hangzik, nemde?

Íme, néhány a legközelebbi horvát desztinációk közül, a teljesség igénye nélkül:

  • Rijeka – 509 km, kb. 4 óra 42 perc autóval. Mivel ez az egyik - ha nem a legforgalmasabb kikötőváros Horvátországban, ide inkább kirándulni érdemes eljönni. Ettől függetlenül azért van szabad strandja, mely apró kavicsos, de a partszakasz nagy része kikötő. Az igazi tengerpart-érzéshez guruljunk kicsit tovább!
  • Crikvenica – 510 km, kb. 4 óra 50 perc. Itt már az igazi üdülőváros hangulat fogad minket, ráadásul kedvünkre válogathatunk, hiszen homokos és kavicsos strandszakasz is a rendelkezésünkre áll.
  • Krk-sziget – 512 km, kb. 4 óra 50 perc. A szigeten több település is van, ahová érdemes mennünk (Baška, Punat vagy Malinska), a távolságok itt már nem nagyok. Strandból homokos és kavicsos is nagyon sok van, mindenki szája íze szerint kereshet magának és családjának megfelelő terepet.
  • Opatija – 516 km, kb. 4 óra 50 perc szintén kavicsos és lassan mélyülő homokos partok is vannak, ez a város és régió nagyon közkedvelt, ha nem akarunk vezetni, is biztosan találunk megoldást a lejutásra, hiszen számos utazási iroda szervez ide buszos kirándulásokat.

Szlovénia

Mivel az ország tengerpartja körülbelül 45 kilométerben fekszik összesen, szinte bármelyik tengerparti várost megcélozhatjuk, viszonylag hamar odaérünk. Forgalomtól függően 5 és 6 óra között megérkezhetünk célállomásunkra, mint például:

  • Portorož – 580 km, kb. 5 óra 26 perc. Szlovénia egyik legnagyobb homokos strandja terül el itt, de betonozott szakaszt is találunk a városban, ami velejéig nyaralóövezet. Plusz előnye, hogy Piran történelmi városa is közel van, ami kirándulásra és a kultúra magunkba szívására is tökéletes választás.
  • Izola – 572 km, kb. 5 óra 19 perc. Az ország egyik legromantikusabb városkája, mediterrán hangulatáról borászata és gasztronómiája is bőszen gondoskodik. Többségben kavicsos strandokkal rendelkezik, de homokos szakaszt is találhatunk elszórva.

 
Olaszország

Hiába beszélünk ugyanarról a tengerről mindhárom országban, a hangulat azért egész más, legfőként az olasz tengerparton érezhető egy váltás, amiért minden bizonnyal a dolce vita életérzés a felelős. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ide egy kicsit többet kell autóznunk, ugyanakkor még mindig csak 30 perces vagy 1 órás különbségről beszélünk:

  • Grado – 607 km, kb. 5 óra 49 perc. Itt már a hamisítatlan itáliai homokos-tengerpartérzés vár ránk, 20km-es partszakasz, napernyők, pihenés és kókuszárusok. A várost „napos szigetnek” is nevezik, hiszen szigetvárosról van szó, ami bájával sokakat elvarázsolt már.
  • Lignano Sabbiadoro – 637 km, kb. 6 óra. Igen, ide bizonyosan kell 6 óra vezetés, hogy lejussunk, feltéve, hogy nem üres autópályán haladunk végig. Ettől függetlenül azonban nem szerettük volna kihagyni, hiszen az észak-olasz életérzésnek ez az első igazán nagy kapuja. A nyüzsgés hatalmas, ugyanakkor arra is számítanunk kell, hogy a strandon biztos lesz törölközőnk körül egy másik, ahol értik, mit mondunk.

Az egyik legfontosabb kiegészítő az külföldi nyaraláshoz minden bizonnyal az utasbiztosítás. Hiába figyelünk oda minden lépésünkre, kisebb vagy nagyobb baleset, sérülés bármikor érhet minket vagy szeretteinket egy utazás során. Egy bokatörés vagy súlyosabb rándulás, ami orvosi ellátást igényel, több százezer forintunkba kerülhet, ha nem rendelkezünk utasbiztosítással, az pedig már kevesebb, mint napi egy gombóc fagylalt áráért megköthető. Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a különböző biztosítók ajánlatait és kösse meg az Önnek tetszőt akár 2 perc alatt!

 
Ha autóval indul nyaralni, ne feledjen kiegészítő assistance szolgáltatást is biztosításába foglalni, amely gépjárművét is védi a pihenés alatt, így az utakon sem marad egyedül, ha valami baj történne!
 
Bár az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) hasznos, ha EU-n belül utazunk, de nem helyettesíti az utasbiztosítást! A "kék" kártya lehetőségei ugyanis korlátozottak, ide kattintva elolvashatja, milyen orvosi ellátásokra nyújt fedezetet átmeneti tartózkodás idején.

2019 június 24.

Legfrissebbek

2023 január 27.
utasbiztosítás, utazás, bankkartya

A bankkártya mellé járó vagy igényelhető utasbiztosítás nem biztos, hogy minden helyzetben kihúzza az embert a bajból. Összeszedtük az önállóan köthető és a bankkártya mellé járó utasbiztosítások előnyeti, hátrányait.

2022 július 25.
utasbiztosítás, útlemondás biztosítás, sztornó biztosítás, külföldi utazás

Az elmúlt egy-két évben a koronavírus-járvány miatt érthetően egyre több figyelmet kaptak az útlemondás biztosítások. Ebben a cikkünkben a sztornó vagy útlemondás biztosításról szedtük össze a fontosabb tudnivalókat.

2022 február 03.
utasbiztosítás, síbiztosítás, síelés, felelősségbiztosítás

A síbaleseteknél is felmerülhet a kérdés, hogy kinek a hibájából történt az ütközés és ki fogja fizetni a sérültek egészségügyi költségeit.