2011.07.04

Pokoli nyaralás: betegség és lerobbant autó

A magyarok kétharmada biztosítás nélkül utazik külföldre, egy részük több millió forintos adóssággal térhet vissza. Megbetegednek, balesetet szenvednek, vagy lerobban az autójuk, és ez külföldön szó szerint egy egész vagyonba kerül. A határon kívül felhalmozott tartozást évek múlva is behajtják az intézmények - hívja fel a figyelmet a hazai utasbiztosítási szokásokra egy alkusz cég.

Megindultak az autókonvojok a határok felé, megkezdődött a nagy nyári népvándorlás a különféle külföldi országokba. A magyarok kétharmada azonban úgy utazik távoli országokba is, hogy fogalma sincs róla, milyen drága az orvosi ellátás, ezért nem köt biztosítást. Pedig a külföldön nyaralóknak legalább a fele szorul kisebb-nagyobb orvosi ellátásra a nyaralása alatt úgy, hogy nincs biztosítása, mert ezen a díjon, a napi pár száz forinton spórol.

Így aztán a legtöbben azzal sincsenek tisztában, hogy egy párnapos kórházi ellátás is több százezres tétel lehet, különösen akkor, ha sebészi beavatkozásra is szükség van – hívja fel a figyelmet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője egy friss felmérésére, amelyben a hazaiak utasbiztosítási szokásait vizsgálták. A 25 biztosítóval szerződött cég szakembere több olyan szerencsétlenül végződött utazásról tud, amelynek egy orvosi beavatkozás, vagy az autó műszaki hibája miatt milliós adósság lett a vége.

Az esetek egy részében nem tudtak helyben fizetni a magyar turisták, s mivel biztosításuk sem volt – holott az akár 12 millió forintig is jótáll helyettük –, az egészségügyi ellátó tőlük követeli a pénzt, akár évek múltán is. Tapasztalatok szerint az emberek egy része már el is felejtette, hogy valahol bekötözték a sebét, gyógyszert, injekciót kapott, vagy éppen kivették a külföldön begyulladt vakbelét, amikor megérkezik a „húzós” számla. Nem érdemes a halogatásban, elévülésben bízni, mert a külföldi rendszer nem „felejt”, az intézmények kitartóan, egyre erőszakosabban követelik a pénzüket, míg a végén akár hazai behajtókat bérelve is hozzájuthatnak az őket megillető költséghez.

A CLB közleménye szerint a betegségen kívül nagy gond, és több százezres költség lehet az is, ha az autó lerobban külföldön, akár „csak” a közeli Horvátországban, vagy Olaszországban, ahová minden évben magyarok százezrei zarándokolnak nyaralni. A jármű hazavontatása még határon belül is borsos összeg, külföldről viszont egy egész vagyon. Németh szerint az autósok többsége nem gondol arra, hogy elindulás előtt műszaki hiba esetére is biztosítsa magát, holott naponta 280 forintból a javítási, sőt a vontatási költséget is kifizeti a biztosító. Legalábbis annak, aki időben bebiztosította magát. Ők igénybe vehetnek egy nonstop üzemelő nyelvi segélyvonalat is, amely különösen nagy biztonságot jelenthez orvosnál, szervizben, rendőrségen és egyéb ügyintézés során azoknak, akik csak ”konyhai” nyelven beszélnek valamilyen idegen nyelvet.

Az emberek felelőtlensége és optimizmusa, miszerint minden baj csak mással történhet, egyszerűen érthetetlen – mondja Németh, aki szerint sok külföldön eladósodott magyar legszívesebben visszaforgatná az idő kerekét, s inkább fizetne naponta párszáz forintot a biztonságáért.

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás

BIZTOSÍTÁSI HÍREK

Rengeteg a buktató az utasbiztosításoknál, elmondjuk, mire kell nagyon figyelni
2019 augusztus 21.
Kategória:
Utasbiztosítás

Rengeteg a buktató az utasbiztosításoknál, elmondjuk, mire kell nagyon figyelni

Nem elég utazás előtt megkötni az adott biztosítás(oka)t, oda kell figyelni az apró betűs részekre is, hogy aztán a károkat meg is térítsék a társaságok - figyelmeztet a Portfólió elemzője. A biztosítók az ittasan elkövetett baleset vagy terrortámadás esetén is széttárhatják a kezüket.

Ha utasbiztosítást akar kötni az ember, a legfontosabb az, hogy ár-érték arányban a számára legmegfelelőbb, legideálisabb terméket válassza. Jelenleg igen sok a szolgáltató, ezek különböző kockázatokra kiterjedően nyújtanak különböző fedezeteket.

Mint Huszák Dániel, a Portfólió elemzője az InfoRádióban elmondta, van olyan biztosítás, ami automatikusan aktiválódik, ha az ember külföldön utazik, és van olyan is, amit az ember pár kattintással megköthet, mielőtt elhagyja az országhatárt.

"Eléggé sok minden van, amire figyelni kell. Jó, hogy ha az ember kicsit részletesebben is elolvassa a feltételeket, mielőtt megköti a biztosítását. Bekövetkezhetnek olyan események, amire a biztosító nem feltétlenül fizet; alapvetően arra külön kell figyelnünk, hogy sok biztosító kizárja a veszélyes sportok űzése során keletkező baleseteket.Ha eltörjük a lábunkat sízés közben, nem automatikus a fizetés, ez olykor külön szolgáltatás" - húzta alá Huszák Dániel, ilyen esetekre külön biztosítást kell kötni.

Mint hozzátette, vannak olyan országok is, amiket kizárnak a biztosítók. "Ezek jellemzően a konzuli szolgálatok által utazásra nem javasolt országok" - mondta a szakember.

Van, hogy kizárják az ittas, drogos befolyásoltság alatt bekövetkezett balesetek kártérítését, de még a terrortámadás is kizáró ok lehet. Előfordulhat az is, hogy az ember kicsúszik a biztosítási kárbejelentés időintervallumából, erre azt tanácsolja Huszák Dániel, hogy mihamarabb jelentsünk, ugyanígy műszaki meghibásodás, közlekedési baleset esetén.

"Lehet olyan, hogy poggyászkárok esetén a biztosítók türelmesebbek, akár az is elég lehet, hogy ha hazaérkezés után jelentünk, de vannak olyan balesetbiztosítások, ahol 30 nap a határidő, érdemes minél korábban bejelenteni a káreseményt" - hangsúlyozta Huszák Dániel.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyedén megtekintheti számos biztosító ajánlatát és össze is hasonlíthatja őket néhány kattintással: Utasbiztosítás ajánlatok >>

Leginkább a poggyászkárok borzolják a magyar turisták kedélyeit
2019 augusztus 15.
Kategória:
Utasbiztosítás

Leginkább a poggyászkárok borzolják a magyar turisták kedélyeit

Egy friss kutatás szerint külföldi nyaralás alatt a leggyakrabban a kisebb, orvosi ellátást nem igénylő betegségek és a poggyászunkban esett károk okoznak kellemetlenséget. A Groupama Biztosító megbízásából készült kutatásból az is kiderült, hogy a repülős utazások a poggyászkésedelmek és a járatkésések, járattörlések miatt jócskán megnövelik a bosszúságok számát.

A felhőtlen nyaralásnak nem csak a váratlan rossz idő állhat útjába. Az elmúlt években külföldre turistaként utazó magyarok csaknem fele (47 százalék) számolt be arról, hogy érte valamilyen káreset vagy kellemetlenség. Minden tizedik turista beszámol kisebb, orvosi ellátást nem igénylő betegségről vagy balesetről, és ugyanennyien valamilyen poggyászkárról.

A repülővel utazó turisták ugyancsak sok váratlan helyzettel szembesülhetnek: az utazók 15 százaléka számolt be arról, hogy poggyásza később érkezett meg, vagy járatkéséssel, esetleg járattörléssel kellett szembesülnie. A több órás járatkésések esetén gyakran merülnek fel nem várt kiadások, ha pedig csomagunk egy vagy akár több nappal utánunk érkezik csak meg, ezek jelentősek is lehetnek. A poggyászkárokkal kapcsolatos ügyek 60-70%-a poggyászkésedelem miatt merül fel – mondta el Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.
Egy több órás késés alkalmával gyakran jelentkeznek extra kiadások, például tisztálkodási szerek, fehérnemű, vagy egy váltás ruha beszerzése miatt. Az utasbiztosítás a választott szolgáltatási csomag alapján megtéríti ezeket a kiadásokat, ehhez azonban mindenképpen szükség van a vásárláskor kapott eredeti számlára, illetve még egy fontos dokumentumra: arra az igazolásra, ami a poggyászok átvételének pontos időpontját jelöli. Ez utóbbi dokumentumot a reptéri szolgáltatók gyakran elmulasztják átadni, ezért érdemes erre az utazóknak is figyelniük, és ha szükséges, külön elkérniük.

A kórházi ellátást nem igénylő betegségek között a biztosító tapasztalatai szerint a leggyakoribbak az az ételektől, italoktól eredő hányással, hasmenéssel járó gyomor-, bélfertőzéses esetek. Ezek főleg a tengerentúli, távol-keleti utak során merülnek föl. Gyakori még a napégés, napallergia, és ugyancsak tengerentúli utak esetében a hosszú távú repülés miatt előforduló légúti fertőzés. Fontos, hogy ha orvosi ellátást is igénybe kell vennünk – ez egyébként minden huszadik válaszadóval előfordult már külföldön – és receptet is ki kell váltanunk, akkor ezek számláját is őrizzük meg, mert a biztosító a receptre kiváltott gyógyszerek költségét is megtéríti.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon oldalunkon percek alatt, és tekintse meg, milyen utasbiztosítás ajánlatokat adnak a különböző biztosítók! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Jól gondolja meg, hogy az utasbiztosításon akar-e spórolni
2019 augusztus 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Jól gondolja meg, hogy az utasbiztosításon akar-e spórolni

Anna Peruba utazott, ahol elkapott egy betegséget, az orvos fel sem engedte a repülőgépre, így az országban kellett maradnia. Bár nagyon csábítók az olcsó biztosítások, kicsivel több pénzért sokkal több szolgáltatás kaphatunk a pénzünkért, ez segített Annán is.

Egyre többen indulnak neki úgy egy hosszabb külföldi útnak, hogy előtte utasbiztosítást kötnek. Ma már számos biztosító ajánlata közül lehet választani és hajlamosak vagyunk ilyenkor a legolcsóbbra rábökni. De biztos, hogy jól tesszük, ha azt a csomagot választjuk, amely úgy hirdeti magát, hogy a napi díja annyi, mint egy lángos vagy egy kávé ára?

Hogy milyen sokat segíthet egy drágább biztosítás, azt jól mutatja Annáék esete, akik egy 12 fős társaság tagjaként, egy két hetes perui üdülés végén kerültek igen csak kellemetlen helyzetbe. A hazautazás napján, a reptéren előbb Anna, majd a férje is súlyos gyomorfertőzést kapott. Már éppen készültek felszállni a gépre, amikor Anna elájult. Hívtak hozzá orvost, de magához tért, és úgy döntöttek, hogy megkockáztatják a hazautat. Az orvos azonban nem engedte és leszállíttatta a gépről.

Anna első dolga volt, hogy felhívta a biztosító magyar ügyfélszolgálatát, hogy megtudja, mi ilyenkor a teendő. Eddig a biztosítókkal csak rossz tapasztalata volt, ezért már előre rettegett attól, hogy milyen kifogásokat fog hallani, miért nem tudnak segíteni.

Nem ez történt. Az itthoni képviselet átirányította őket a helyi irodához, ahonnan nem csak egy ottani kórház elérhetőségét kapták meg, hanem azt is elmagyarázták a pórul járt házaspárnak, hogy pontosan hova kell menniük és mit kell csinálniuk. Ezen felül azt is felajánlották, hogy ha kell, küldenek egy angolul beszélő tolmácsot is. Mint kiderült, erre szükség is volt, mert a kórházban csak spanyolul beszéltek, Annáék viszont angolul.
A kórházban a házaspár mindkét tagja infúziót kapott és egy csomó gyógyszert, egy éjszakára bent is tartották őket. Ekkor adódott a következő probléma: a következő British Airways gép csak néhány nap múlva indult vissza, Annáék pedig már kijelentkeztek az eddigi szállásukról. A biztosító segítőkész munkatársai azonban ellátták őket praktikus tanácsokkal és gyorsan találtak egy másik szállodát, ahol a következő pár napot gyógyulással töltötték.

A hazaérkezésük után jött a következő kellemes meglepetés. Ahelyett, hogy a biztosító húzta volna a száját, hogy ki kell fizetni a plusz költségeket, maga a cég kereste meg Annáékat, hogy küldjék be az elszámolást úgy, mint a szálloda- és gyógyszerköltségeket, illetve a kórházi számlát, amelyek együttes összege 150 ezer forintra rúgott. Elküldték és pár nap múlva meg is kapták a teljes összeget.

Annáék számára a Peruban töltött két hét annyira jó élmény volt, hogy még a betegség sem tudta elrontani azt. Ebben azonban nagy szerepe volt annak, hogy utazásukhoz felsőbb kategóriás biztosítást választottak, amely ugyan egy picivel drágább volt, mint az alapcsomag, de limit nélkül téríti az orvosi költségeket baleset vagy betegség esetén.
Így nem csak a nyugodtabb utazás garantált, hanem az is, hogy amikor a szürke hétköznapokon visszagondolunk a nyaralásra, akkor nem a kellemetlenségek, hanem a páratlan kalandok fognak eszünkbe jutni.

Forrás: 24.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban az utasbiztosítási ajánlatokat és kösse meg az Önnek megfelelőt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Így készülhetünk fel a váratlan helyzetekre a nyaralás során
2019 július 31.
Kategória:
Utasbiztosítás

Így készülhetünk fel a váratlan helyzetekre a nyaralás során

Érdemes testre szabott utasbiztosítást kötni külföldi út előtt.

Mi alapján válasszak? Horvátországba utazunk a családdal, utasbiztosítást kötnék, de túl bonyolultak a feltételek... – méltatlankodott T. Péter üllői olvasónk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinek írt levelében. Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára ennek kapcsán összegyűjtötte azokat a legfontosabb információkat, amelyekre szükségünk lehet az utasbiztosítás megkötése előtt.

Lássuk először is, miért célszerű valamennyi utazóra utasbiztosítást kötni a külföldi utazás előtt. Az ingyenesen kiváltható – és a biztosítás mellett is hasznos – Európai Egészségbiztosítási Kártya csak az alapvető – egyes országokban kizárólag a sürgősségi – állami egészségügyi ellátások költségeit fedezi. A számos bankkártyához kötődő utasbiztosítás kifizetési limitjei – a „beépített” alapcsomag esetén – jellemzően alacsonyabbak lehetnek.

Postán vagy online egyaránt elérhető

Egy négytagú, két kiskorú gyermekkel utazó család 6 napos horvátországi nyaralásának biztosítási költsége – az adott biztosító és a választott szolgáltatás jellemzőitől függően – ma 8300 –18 100 forint között van. Ez az utazás teljes költségének töredéke, cserébe váratlan helyzetekre a biztonságot vettük meg magunknak.

► A szerződés a hazai 13-14 utasbiztosító mellett utazási irodában, számos bankfiókban vagy a postákon is megköthető, akár pár órával indulás előtt is.

► Több (online) biztosításközvetítő is működik, akiknél az ajánlatokat össze is tudjuk hasonlítani, és saját szükségleteink szerint „testre szabott” szolgáltatást igényelhetünk. Az internetes vásárlás után bankkártyával vagy netbankon fizethetünk, a biztosítási kötvényt, terméktájékoztatót e-mailben kaphatjuk meg percek alatt.

Mérlegeljünk

Az utasbiztosítás kiválasztásához gondoljuk át, hogy a célországban mekkorák lehetnek az eg

észségügyi ellátási költségek, s baj esetén mi milyen színvonalú betegellátást várunk el.

► Vegyük figyelembe, hogy milyen életkorúak és egészségi állapotúak vagyunk, milyen közlekedési eszközzel, mennyi időre,hányan utazunk.

► A biztosítási díjnál számít a nyaralás célja is: egy vadvízi evezés vagy mélytengeri búvárkodás kockázata nyilvánvalóan nagyobb, mint egy városlátogatásé.

► Fontos, hogy a biztosítási szerződés megkötését megelőzően tájékozódjunk a fedezett kockázatok köréről, és az igényeinknek megfelelő biztosítási csomagot válasszuk.

Mikor fizet?

Az utasbiztosítás az előre nem látható baleseti, betegségből adódó és poggyászkárok, illetve a jogi segítségnyújtáshoz és az általunk másoknak okozott sérelmekhez kapcsolódó károk esetén fizet. A horvátországi családi nyaralásnál pl. az egészségügyi célú biztosítási kifizetés – a biztosítástól függően – kb. 20–150 millió forint (sőt, egyes felső kategóriás ajánlatoknál maximális limit nélküli) lehet, poggyászkárra általában 200–500 ezer forint, jogi segítségnyújtásra jellemzően 1–5 millió forint a kártérítés mértéke. A biztosított halála, megrokkanása esetén is több millió forint térítés jár.

Kiegészítőszolgáltatások

Az utasbiztosítások gyakorta egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is kínálnak.

► Több biztosító vállalja például a sérült vagy beteg biztosított – mentővel történő – hazaszállítását vagy a kórházba került utas gyermekének Magyarországra kísérését.

► Gyakori, hogy a biztosító megtéríti az elveszett úti okmányok pótlásának, a szükséges tolmácsolásnak vagy repülőgépes utazásnál a poggyászkésedelemnek a felmerült költségeit.

► Kiegészítőként adott esetben sürgősségi fogászati ellátás, de még akár a velünk utazó kutyánk, macskánk megbetegedése vagy balesete esetére fedezetet nyújtó biztosítást is köthetünk.

Számít a bejelentés időpontja

Az utasbiztosítók a szerződési feltételekben általában előírják, hogy baj esetén – ha egészségi állapotunk alapján tudunk kommunikálni – azonnal, de legkésőbb 48 órán belül jelezzük a kárt, hiszen segítségnyújtási (asszisztencia) telefonszámaikat éjjel-nappal hívhatjuk. A szerződésben rögzített határidő betartása, valamint a biztosító részére a szükséges felvilágosítás megadása különösen fontos, mivel annak elmulasztása esetén – ha emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik – a biztosító nem köteles fizetni.

forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Oldalunkon könnyedén összehasonlíthatja a biztosítók személyre szabott ajánlatait, és meg is kötheti utasbiztosítását akár az indulás napján! Utasbiztosítás ajánlatok >>

Egyre többen kötnek biztosítást
2019 július 26.
Kategória:
Utasbiztosítás

Egyre többen kötnek biztosítást

Már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest –mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Lambert Gábor hozzátette: "a biztosítást kötők 60-70 százaléka interneten keresztül, és legtöbbjük átlagbiztosítást köt." Mint mondta, a baleseti ellátáshoz sokan kiváltják az Európai Unióban érvényes európai egészségbiztosítási kártyát, de a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, ezzel szemben az utasbiztosítás a magánorvosi ellátást és a gyógyszerköltségeket is megtéríti.

A legtöbb nyugat-európai országban, de már Horvátországban is van önrész az állami ellátásban, de az utasbiztosítás ezt is fedezi – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy egy közepes, napi 600-800 forintos utasbiztosítás már tartalmaz felelősségbiztosítást is.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a különböző biztosítók ajánlatait és kösse meg az Önnek tetszőt akár 2 perc alatt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Kiderült: itt éri baleset a legtöbb magyart nyaraláskor
2019 június 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Kiderült: itt éri baleset a legtöbb magyart nyaraláskor

A statisztikák szerint a Horvátországba autóval utazó, vízparton nyaraló 18-45 év közti magyarok kényszerülnek legtöbbször igénybe venni a biztosítási szolgáltatásokat utazásuk során. A külföldre utazók biztosítási védelmét egy jól megválasztott utasbiztosítás garantálhatja leginkább. A magyarországi biztosítási szektor adatai azt mutatják, hogy az öngondoskodás e formája évről évre népszerűbb honfitársaink körében. Fontos, hogy tisztában legyünk az utasbiztosítás nyújtotta fedezetekkel, mert még mindig sok a tévhit ezen a téren. Ugyanakkor az is tény, hogy az élet néha úgy hozza, hogy az általános, gyakran előforduló károkon túl a biztosítók egészen különleges esetekben is szolgáltatást tudnak nyújtani ügyfeleik számára.

Az utasbiztosítás az egyik legérthetőbb és legegyszerűbben megköthető biztosítási termék. Napi alapdíja pár száz forinttól legfeljebb 1.000 - 1.200 forintig terjed. Az elmúlt évtizedben egy széles körű termékpaletta fejlődött ki a különféle utazási módok, sporttevékenység, külföldi aktivitás vagy épp úti célok kapcsán, melyekhez egyedi kiegészítők (például autó asszisztencia, útlemondás védelem) válaszhatóak.

A nyári szezon közeledtével érdemes tisztázni az utasbiztosítás néhány alapvető vonását, mert még mindig sok félreértés adódik az elvárt és a nyújtott szolgáltatás kapcsán:

  • Ilyen például az a tény, hogy ez a biztosítási forma jellemzően nem összegbiztosítás, vagyis a biztosított a káresemény kapcsán nem meghatározott összeget kap kézhez, hanem a felmerült költségeket téríti a biztosító.
  • Kiemelendő, hogy betegség esetén az utasbiztosítás főképp a sürgősségi ellátásokra nyújt térítést, vagyis halasztható műtétek, beavatkozások nem minősülnek káreseménynek.

Ha biztosítást választunk, ellenőrizzük a poggyászunkra vonatkozó maximális limitet, és ezen belül a tárgyankénti összeghatárokat is, hiszen ezek alapján kaphatunk kárpótlást. Jó tudni, hogy az utasbiztosításhoz igényelhető autó asszisztencia csomag általában nem azonos egy casco jellegű védelemmel, vagyis például a karambolban sérült gépjármű külföldi vagy hazai javíttatása, teljes körű szervízelése nem végezhető el ennek terhére - ellenben a Magyarországra történő hazaszállításnál jó hasznát vehetjük.

A biztosítók - főképp a nyári szezonban - a különféle károk sokféle típusával találkoznak, medúzacsípéstől a kontinenseken átívelő hazaszállításig. Szabó Tamás, az UNION Biztosító utas üzletágának vezetője a tavalyi év júliusának telefonos kárbejelentéseit elemezve a következő tendenciákat állapította meg:

A segítségnyújtást igénylők átlag életkora 37 év volt, a nemek aránya körülbelül azonos. A károsultak 20 százaléka 18 év alatti, 53 százalék a 18 és 45 közti korosztályhoz tartozott. A legtöbb káresemény Horvátországban történt, majd Görögország és Olaszország említhető. A segítségnyújtás oka leggyakrabban betegség, ezt követi a jármű műszaki mentése, a baleset és- poggyászkár. Járművel kapcsolatos probléma és a baleset jellegű káresemény leginkább Horvátországban történik, míg Görögországban főképp a gyomorrontás jellegű megbetegedések aránya magas.

A balesetet szenvedő ügyfeleik mintegy 30 százaléka strandon vagy vízben, kagylótól, medúzától szerezte sérülését. Emellett főképp a rovarcsípés és allergia, a ficam, a rándulás és a végtagtörések keserítik meg a magyar utazók életét.

A nyáron gyakori medúzacsípés jellegű sérüléseknél átlagosan 50 ezer forintot, a strandsérülések esetén (lábujj, fej, kéz rándulása, törése) átlagosan 45 ezer forintot térít a biztosító az ellátást nyújtó szolgáltatónak. Gyomorrontás, hányás, hasmenés kapcsán az ügyfeleink átlagosan 36 ezer forint értékben kaptak ellátást.
Az UNION Biztosító tapasztalatai azt mutatják, hogy az átlagos káreseményeken túl sokszor különleges helyzetben is helyt kell állnia az utasbiztosítóknak. Dél-Amerikában ügyfelünket ormányos medve, Indonéziában majom támadta meg. Vitorlás hajóval utazó biztosítottainkat egy atlanti-óceáni sziget kikötőjében kalóztámadás érte, mely során értékeiket vitték el. A bérelt autó ellopása miatt alapvetően a bérbeadó feje főhet, de a benne lévő poggyászok kapcsán a mi utasainkat is kárpótolni kellett. Megesett, hogy egy véletlenül leejtett értékes porcelán miatt követelt a szállásadó kárpótlást, a biztosítás ezt is rendezte. Segítettünk egy nehéz helyzetbe került családon is, ahol a jogosítvánnyal rendelkező családtag kőbe rúgott, és begipszelt lábbal nem tudott hazavezetni, de előfordult már, hogy vízi járműben okozott kár okán nyújtottunk jogsegélyt a görög szigetvilágban.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kösse meg utasbiztosítását pár perc alatt, ne bízza a szerencsére külföldön egészségügyi ellátását! Utasbiztosítás ajánlatok >>

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset
2019 június 24.
Kategória:
Utasbiztosítás

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset: a vezetők figyelmetlensége és az autók nem megfelelő műszaki állapota okozza általában a bajt. A rendőrök a héten vezetéstechnikai tréningen mutatták be a veszélyeket, például azt is hogy hogyan kell viharban vezetni. Idén is sokan indulnak autóval nyaralni, ilyenkor több mindent is érdemes észben tartani. Nemcsak a jármű műszaki állapota és a biztosítás fontos, de a célország közlekedési szabályaival sem árt tisztában lenni – egy apró hiba ugyanis drága bosszúság lehet a pihenésben – közölte az M1 Híradója.

Egy pillanat alatt elveszítheti uralmát az autója felett az a sofőr, aki nincs hozzászokva a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló nyári záporhoz. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetéstechnikai szakértője, Hoffer Zsolt azt is bemutatta, hogy ilyen helyzetben hogyan kell elkerülni egy balesetet.

A legtöbb közlekedési baleset nem télen, hanem nyáron történik.

Ezt okozhatja egy nyári zápor, ami miatt csúszóssá válik az út, csökken a fék- és látótávolság. Emellett kockázatos lehet az is, ha valaki hosszú nyaralásra indul.

A Magyar Autóklub a rendőrséggel és egy ismert gumiabroncsgyártó céggel közösen a nyári autóvezetés veszélyeire hívta fel a figyelmet. A szakemberek szerint az ajánlások ellenére az emberek egy része kopott vagy téli gumival közlekedik, ami akár életveszélyes is lehet.

Sok a hanyag sofőr az utakon. A Véda kamerahálózat felvételei azt mutatják, hogy a sofőrök egy része a legalapvetőbb szabályokat sem tartja be.

A Híradóban bemutatott felvételen például egy férfi nem használta a biztonsági övet, nyakában pedig a távollátásra használt szemüvege lógott, míg az olvasóval pedig a telefonját böngészte.

A rendőrség a szabálysértések és a balesetek miatt tavaly ősz óta szigorúbban ellenőrzi és bünteti a közlekedés résztvevőit. Ennek köszönhetően az idei év első öt hónapjában már 7 százalékkal csökkent a balesetek száma és 20 százalékkal kevesebben haltak meg az utakon.

A javuló statisztikák ellenére a rendőrésg továbbra is arra kéri az embereket, hogy óvják testi épségüket és a nyári hónapokban legyenek még körültekintőbbek az utakon.

Érdemes tájékozódni a szabályokról a külföldi autós nyaralás előtt

Az adriai tengerpart, a görög főváros, az osztrák bicikliutak és a szlovén hegyek is népszerű nyári autós úticélok a magyarok körében. Éppen ezért érdemes tisztában lenni az itthonitól eltérő szabályokkal.

Köztudott, hogy a sebességhatárok is változhatnak országonként. Az viszont már kevésbé ismert, hogy Romániában és Horvátországban a jogosítványukat frissen megszerzett vezetők a lakott területen kívül 20 km/h-val kevesebbel hajthatnak, mint az eredeti sebességkorlát.

A közlekedési szabályok áthágása gyorsan megterhelheti a nyaralás büdzséjét. Csak néhány példa: ittas vezetésért Ausztriában akár közel 100 ezer forintot, 20 km/órás sebesség túllépésért Horvátországban minimum 20 ezer forintot, vezetés közbeni mobilozásért vagy ha nem kötjük be magunkat Szlovéniában csaknem 40 ezer forintot kell fizetnünk. Szlovéniában egyébként büntetnek azért is, ha nappal belterületen nincs bekapcsolva a tompított fényszóró és azért is, ha valaki dohányzik az autóban úgy, hogy 18 év alattival utazik. A külföldön kiszabott bírságokat pedig érdemes komolyan venni.

Az útdíjat és a bírságot is meg kell fizetni

Óberling József, ezredes elmondta: a legtöbb európai ország már csatlakozott az úgynevezett EuCarIs rendszerhez, azaz a forgalmi rendszám alapján Magyarországról is megkapja a külföldi hatóság az üzemben tartói adatokat, így kiszabhatja a magyar járművel szemben is a bírságot. Hozzátette: ezt érdemes a későbbiekben Magyarországról megfizetni, mert egy következő utazásnál problémát jelenthet az elmaradása.

Komoly költséggel járhat az útdíjak figyelmen kívül hagyása is. Legjobban azokban az országokban kell figyelni, ahol nincs általános díjfizetési kötelezettség, csak bizonyos útszakaszok, hidak vagy alagutak igénybe vétele díjköteles, ilyen Montenegró, Németország, vagy a Benelux-államok. Matricás autópálya rendszer van Szlovákiában, Romániában, Ausztriában és Szlovéniában, fizetőkapuk pedig Franciaországban, Olaszországban, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Görögországban és Horvátországban, ahol a szezonban még magasabbak az árak.

Az autós nyaralás előtt érdemes tehát mindenről naprakész információkat szerezni, a külföldi utakon pedig nem rutinból vezetni.

forrás: hirado.hu

CLB TIPP: Nem mindig elég, ha mi figyelünk vezetés közben, hiszen az utakon nem vagyunk egyedül; kössön utasbiztosítása mellé assistance kiegészítő biztosítást, hogy gépjárműve is biztonságban legyen! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Erre figyelj, ha autóval indulsz nyaralni: a legtöbben elfelejtik
2019 június 05.
Kategória:
Utasbiztosítás

Erre figyelj, ha autóval indulsz nyaralni: a legtöbben elfelejtik

Az elkövetkező három hónapban pörög fel a legjobban az utasbiztosítások piaca, ám a külföldre látogatók közül még mindig csak nagyjából minden második utas minimalizálja egy esetleges betegség, baleset vagy poggyászkár költségeit. Pedig a termékkínálat egyre szélesebb és mind jobban igazodik a digitalizáció követelményeihez, állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egy külföldi utazás esetén bármikor történhet olyan baj, ami azonnali segítséget igényel, de nem feltétlenül ismerjük az adott ország nyelvét vagy nem tudjuk, hová forduljunk. Az asszisztencia szolgáltatás a nap 24 órájában rendelkezésre áll, a hívásokat magyar nyelven fogadják és a partnerirodák segítségével gondoskodnak a gyors kiszolgálásról. Részlet az egyik biztosítótársaság operációs jelentéséből:

"Ügyfelünk autója Horvátországban, egy ráfutásos baleset következtében mozgásképtelenné vált. A gépkocsi elszállításáról a helyi rendőrség gondoskodott, az ügyfél pedig bérelt autóval folytatta útját. Az ügyfél által készített fotók alapján a szervizelés több, mint 5 munkanapot vett volna igénybe, ezért a gépkocsi hazaszállítását ajánlottuk fel a részére. A sérült gépkocsit és utasait utazásuk utolsó tervezett napján vette fel magyarországi autómentős partnerünk, és pár óra múlva meg is érkeztek az ügyfél lakcímére."

Az ilyen és ehhez hasonló esetek jól illusztrálják az utasbiztosítások kiegészítőjeként is köthető asszisztencia-szolgáltatások értékét. De utasbiztosítást nemcsak ezért érdemes kötni. Ha bármilyen balesettel, váratlan megbetegedéssel, esetleg lopással, rablással kapcsolatos gond merül fel külföldön, arra is segítséget, megoldást kínál a biztosító egész nap elérhető magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálata, asszisztencia szolgáltatása. És ez nemcsak a távoli, egzotikus országokba tervezett nyaralások esetén jöhet jól.

Az ún. Európai Egészségügyi Kártya (EEK) segítségével a magyar utazó a földrészünkön is csak ahhoz a szolgáltatáshoz juthat hozzá ingyenesen, amelyet az adott, az Európai Gazdasági Térséghez tartozó tagállam a saját olyan állampolgárának biztosít, aki nem rendelkezik magán egészségbiztosítással.
Bizonyos költségeket és szolgáltatásokat pedig nem fed le az EEK kártya, pl. önrészek (járóbeteg-ellátás esetén az orvosi vizitdíjak, fekvőbeteg-ellátásnál a kórházi napi díjak összege, amely országonként eltérő lehet), pl. búvárkodás kapcsán felmerülő keszonkezelés költsége (pl. egy horvátországi nyaralás kapcsán). De az EEK kártya az utasbiztosításokkal szemben nem tartalmaz poggyászbiztosítási, jogvédelmi, felelősségbiztosítási, valamint asszisztencia szolgáltatásokat sem.

Ehhez képest a rendelkezésre álló becslések szerint az összes utazónak kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást.

Pedig, mint a fentebb jelzett példa is mutatja, a termékek és szolgáltatások köre egyre jobban bővül, és teljesen személyre szabott, a konkrét utazás igényeinek megfelelő csomag állítható össze. Az utasbiztosítások széles skálájából választhatunk, a célországtól (Európán belüli és kívüli célpont), az út jellegétől (turizmus, tengerparti nyaralás, üzleti út, fizikai munkavégzés, sport, stb.), a használt közlekedési eszköz szerinti kiegészítő védelemtől (jellemzően autós vagy repülőút kapcsán) függően, különböző összetételű és biztosítási összegű fedezeteket.

Mindezt nagyon gyorsan, a digitális kor igényeinek megfelelően tehetjük meg, a biztosítási védelem igénylése ugyanis interneten, okos telefonon vagy akár bankjegy automatán (ATM) keresztül is lebonyolítható, s a díjfizetést is beleértve néhány perc alatt elvégezhető. S bár ma már a szerződéskötők kb. háromnegyede él is ezekkel a lehetőségekkel, de természetesen a biztosítások elérhetőek a hagyományos csatornákon, a biztosító irodájában, közvetítőjénél, utazási irodákban is. Fontos azonban, hogy még az utazás megkezdése előtt gondoskodjunk a szerződés megkötéséről, mivel a magyar határ átlépése utáni igénylés alapján a biztosító jellemzően nem teljesít kifizetést.

A kiegészítő szolgáltatások közül a gépjármű-asszisztencia mellett egyre népszerűbb az útlemondás biztosítás, ami rendkívül hasznos lehet pl. egy vírusos megbetegedés esetén, ha az előre lefoglalt utazást, repülőjegyet le kell mondani. Az útmegszakításra kiterjedő szolgáltatás keretében pedig pl. egy betegség vagy baleset miatt megszakított utazásnál az utazás fennmaradó részére vonatkozó utazási díjat térítik vissza. Kevesen tudják, és egyelőre kevesen élnek azzal a lehetőséggel, hogy repülőgépes út esetén a három órát meghaladó késésnél (az érkezési időpont számít), járattörlés esetén, vagy ha az utas túlfoglalás miatt nem fér fel a gépre. Egy uniós rendelet alapján kártalanítás is jár a légitársaságok részéről. Akár a sikerdíj mentes ügyintézésre is köthető kiegészítő biztosítás.

Mire figyeljünk, ha autóval indulunk nyaralni

  • Készítsük fel a kocsit műszakilag. Figyeljünk arra, hogy minden szükséges dokumentum nálunk legyen!
  • Tájékozódjunk az autópálya díjak, matricák szükségességéről a célországban és tranzit országokban is. Próbáljunk tájékozódni a helyi autózási szokásokról. (Pl. a távolsági fényszóróval villogás mit jelent az adott országban: "Elengedlek, gyere" vagy "Állj, jövök".)
  • Az autóban soha ne maradjanak őrizetlenül iratok vagy értékes/értékesnek látszó tárgyak! Nem csak az eltűnt poggyász fog hiányozni, hanem a megrongált zár vagy üvegfelület gyors javíttatása sem egyszerű feladat. (Ide tartozhat a trükkös lopás is, amikor elterelik a figyelmet vagy kicsalogatják a gyanútlan utasokat az autóból.)
  • Válasszunk az utasbiztosításhoz assistance kiegészítő elemet, illetve győződjünk meg róla, hogy ilyet tartalmaz a biztosításunk!
  • Ha baj van, hívjuk az assitance partnert! Mentsük el indulás előtt ezt a telefonszámot és a kötvényszámot is jegyezzük fel. Amikor baj van, akkor az ember pont ezt nem szokta megtalálni.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Már napi 1 kávé áráért köthet utasbiztosítást, akár 2 perc alatt, online. Ne mulassza el külföldi utazás előtt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Tényleg luxus a síelés?
2019 február 25.
Kategória:
Utasbiztosítás

Tényleg luxus a síelés?

Február–március a síelés főszezonja – hazánkban több mint félmillióan űzik szívesen ezt a téli sportot. Vajon tényleg luxus a síelés? Mennyibe kerül egy családnak pár nap egy közeli sípályán? Ha már túl van a síelésen, Ön tudja, hogy mennyit költött?

Magyarországon egyes számítások szerint félmillióan síelnek, ennyien csatoltak már valaha lábukra sílécet, és siklottak le egy impozáns lejtőn. Ez a lakosság 5 százalékát jelenti. A magyarok kedvenc síterepei Ausztriában találhatók: Nassfeld, Murau és Schönberg-Lachtal, de egyre népszerűbbek a hazai pályák, köztük Eplény, Visegrád és Mátraszentistván is.

Sokan már túl vannak az idei síelésen, de vannak, akik ezután vágnak neki az útnak. Vajon, akik síeltek már idén, összeadták, hogy mennyibe kerül a pár napos kiruccanás? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint ilyen számításokat minden utazásunk után érdemes végezni: jobban kontrollálhatóak költéseink, ha tudjuk, hogy mivel szoktunk elcsúszni. Ráadásul, ha gyermekünkkel együtt tervezünk, és készítünk költségvetési tervet, fontos pénzügyi ismeretekkel is gazdagodnak a kicsik.

Síléc, síruha

Ha gyerekkel indulunk síelni, akinek jó eséllyel minden évben más méretű felszerelés szükséges arra a pár napra, akkor bizony pénztárcakímélőbb a felszerelés kölcsönzése. Kiszámoltathatjuk a gyerekkel, hogy hány napnyi bérléssel volna egyenértékű, ha megvennénk mindenkinek a teljes felszerelést, megbeszélhetjük, kinek melyik és miért éri meg jobban – ehhez hasonló játékos feladatokkal jól fejleszthető a gyerekek pénzügyi tudatossága.

Minél több napra bérelünk eszközöket, általában annál kedvezőbben jövünk ki: a gyerek síléc- és cipőbérlése 1 napra összesen 4000 forint, de 4 napra mindössze 7000 forintba kerül. Felnőttek számára egy napra 7500, 4 napra 12 000 forinttal kell számolni ezen tételek esetében. A bukósisak és a síbot bérlése egy napra 1800, 4 napra 2500 forintba kerül. Ezek az árak nem sípálya melletti bérlésre vonatkoznak, ott a kölcsönzés jellemzően ennél jóval többe kerül – a síelés közös megtervezésekor erre az előrelátásra érdemes felhívni a gyerek figyelmét.

A felszerelés egyéb részeit, például az aláöltözetet meg kell vásárolni, de ez jól jöhet máskor (túrázáskor, korcsolyázáskor) is. Egy komplett aláöltözetet 5-8000 forintért lehet beszerezni.

Pályabérlet

A legközelebbi osztrák sípályákon a pályabérletek 7 és 15 ezer forint között alakulnak egy főnek naponta. Olaszországban ehhez hasonlóak az árak, Szlovéniában 10 ezer forint körül alakulnak a napijegyek árai. A gyerekeknek legtöbb helyen féláron lehet síbérletet venni, de könnyen kiszámoltatható akár a gyerekünkkel is, hogy egy négytagú család esetén a 4 napos síbérlet 85 és 180 ezer forint között alakul.

Szállás, étel, utazás

Amikor az utazást tervezzük, mutassuk meg a gyereknek, hol készülünk megszállni, és ez mennyibe fog kerülni éjszakánként. Vegyünk alapul egy átlagos háromcsillagos szállást, ahol egy fő 15 és 20 ezer forint közötti áron tud megszállni félpanzióval. Persze azért napközben is kell enni és melegedni a hüttében, a 4 napra erre legalább 30 ezer forint számolható négy főnek.

Az utazás (azaz az üzemanyag) a legolcsóbb tétel, erre jön még az autópálya díja, a magyar és osztrák vagy szlovén, ami összesen kb. 35 ezer forintba kerül.

Biztosítás

Az utazás kapcsán arról is beszélgessünk a gyerekkel, hogy miért ne utazzunk el biztosítás nélkül. A síelés veszélyes sport, nem is gondolnánk, milyen gyorsan és váratlanul történnek síbalesetek a legkönnyebb pályákon is, és ha semmiféle biztosítást nem kötöttünk, nagyon kellemetlen helyzetben találhatjuk magunkat. Egy négyfős család 4 napra 6–10 ezer forintért már tud biztosítást kötni, mely baj esetén segít. A szülői példamutatásnak köszönhetően a gyerekeknek fiatalon, felnőttként természetes lesz, hogy soha nem indulnak el megfelelő utasbiztosítás nélkül.

És hogy összesen mennyiből jön ki a 4 napos síelés 2 felnőttnek és 2 gyereknek? Bérelt felszereléssel, egy közeli, középáras sípályán, háromcsillagos szállodában megszállva közel 500 ezer forintba kerül a családnak ez az utazás.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon és hasonlítsa össze az elérhető síbiztosítás ajánlatokat, majd kösse meg a kiválasztott biztosítást pár kattintással! Síbiztosítás ajánlatok >>

Síléc? Pipa! Síbakancs? Pipa! Sísisak? Pipa! Utasbiztosítás?
2019 február 13.
Kategória:
Utasbiztosítás

Síléc? Pipa! Síbakancs? Pipa! Sísisak? Pipa! Utasbiztosítás?

Itt a síszezon, a legtöbben felelősségteljesen indulnak útnak, azonban még mindig sokan vannak, akik nem kötnek utasbiztosítást a sítúrákra. Pedig manapság már az indulás előtti napon, vagy az indulás napján online is megköthetjük az utasbiztosításunkat. Azonban célszerű nem az utolsó pillanatokra hagyni a döntést, és előtte több terméket is összehasonlítani! Ugyanis az ajánlatok összehasonlítása nem csak a spórolás miatt lehet hasznos.

A piacon sok utasbiztosítási konstrukció érhető el, melyek eltérhetnek egymástól. A különbségek jelentkezhetnek abban, hogy mekkora összeghatárig térítenek mentési, vagy kórházi ellátási költségeket, vagy milyen segítséget kérhetünk az asszisztencia szolgáltatás keretében. Szintén lényeges kérdés, hogy utólag fizetik-e a felmerült költségeket, vagy azonnal helyettünk is állják a számlát, és az sem lényegtelen szempont, hogy milyen segítséget kaphatunk egy autós utazás során elszenvedett balesetet követően.

Fontos látnunk, hogy a biztosító a szerződésünkben és a részét képező biztosítási feltételekben szereplő biztosítási események és kizárási okok fényében fizetnek kártérítést. Így fordulhat elő olyan, hogy a biztosított meglepetésére a biztosító elutasítja a kárigényét.

Mondják, az ördög a részletekben rejlik, és különösen igaz ez a biztosításokra. Ne spóroljuk meg azt a maximum fél órát, amíg átnézzük a részletszabályokat, mert egy jónak tűnő csomagról is kiderülhet, hogy számos életszerűnek tűnő kockázatot kizárnak, vagy olyan szolgáltatási összegeket tartalmaznak, amelyek jóval elmaradnak a káreseménnyel kapcsolatban reálisan felmerülő költségektől.

Szerződéskötés előtt gondoljuk át, kérdezzünk rá, vagy nézzünk utána az interneten, hogy
– a magunkkal vitt vagyontárgyakra van-e fedezet?
– a célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek és milyen egészségügyi ellátási szint az, amelyet elvárnánk külföldön is (EU-n belül jó, ha van, de nem elég az EU egészségbiztosítási kártya!)
– Milyen szabadidő tevékenységeket fogunk végezni, és azokra kiterjed-e a biztosítás (síelés, kerékpározás, vízi sportok, sziklamászás, siklóernyőzés, stb.)
– Milyen esetekre nem terjed ki, illetve mikor zárja ki a biztosító a helytállását?

Repülős utak esetén a sztornó-biztosítás megléte is fontos, illetve a poggyászunkat érő károk esetére is érdemes biztosítani magunkat.

Forrás: boon.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyedén megtekintheti számos biztosító ajánlatát és össze is hasonlíthatja őket néhány kattintással: Utasbiztosítás ajánlatok >>

Oldalak