2011.05.17

Figyelmeztetnek az utasbiztosítók

Bár növekszik az ügyfelek száma, de még mindig igen sokan indulnak nyaralásra biztosítási védelem nélkül. A pár száz forintos spórolás, akár milliós költségekbe verheti a felelőtlen utazót.

A nyaralási szezon kezdete előtt sorra hívják fel a figyelmet az utasbiztosítást kínáló társaságok arra, milyen pénzügyi kockázatot vállal, aki megfelelő anyagi védelem nélkül kel útra.
Egyik ügyfelünk például Thaiföldön eltörte a bokáját, operálni kellett, s a balesettel kapcsolatos kórházi költségek 1,5 millió forintot tettek ki − nyomatékosította Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem életbiztosítási üzletágának vezetője. Olyan esetet is említett, amikor az Egyesült Államokban autóbalesetet szenvedett ügyfelüket helikopterrel szállították kórházba és csak a szállítás kétmillió forintba került. Mint hozzátette: ugyanitt egy váratlan és életmentő vakbélműtét teljes költsége akár a 25 ezer dollárt is elérheti. Az utazás közben előforduló váratlan költségekhez képest egyébként nem is tűnnek annyira magasnak a biztosítási díjak. Napi 500 forint alatt is elérhető már utasbiztosítás, Kaszab szerint viszont mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy a védelem terjedjen ki az egészségügyi, baleseti eseményekre és a poggyászkárokra is. A tapasztalatok szerint ezek ugyanis a leggyakoribb káresemények. A jogvédelmi és személyi felelősségbiztosítás is hasznos szolgáltatás, amelyek gyakran részei az alapbiztosításnak is.

forrás: napi.hu

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás

BIZTOSÍTÁSI HÍREK

Síbiztosítás: a családnak érdemes együtt kötni!
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Síbiztosítás: a családnak érdemes együtt kötni!

Budapest, 2008. december 22.
A népszerű magashegyi sípályák többségén már javában tart a szezon. A gyermekes családok jelentős része az iskolai szünet időszakában, a két ünnep között kel útra, hogy néhány napot a havas hegyoldalakon töltve pihenje ki az év fáradalmait. A készülődés időszakában sokan felejtik el megkötni a biztosításukat. Számukra jó hír, hogy az Interneten akár az előző este is lehetőség nyílik percek alatt elintézni a síbiztosítást: ráadásul az egész családnak együtt megkötve akár 38 százalékos kedvezmény is elérhető.
 
Napi néhány száz forint fejenkénti kifizetésével legalább a családi költségvetést biztonságban tudhatja, aki magára és családtagjaira is köt síbiztosítást. Egy baleset vagy megbetegedés miatt szükségessé váló kórházi ellátás többszázezer forintos költségét egy helikopteres hegyi mentés akár milliós nagyságrendű kiadássá is duzzaszthatja. 
 
Két gyermektől már jelentős kedvezmények
A www.biztositastipp.hu oldalon elvégzett számítások szerint egy hétre két felnőtt és két –tizenhárom év alatti - gyermek számára 10.920 forintért köthető síbiztosítás. Ha azonban ez a négy fő egy családot alkot, ezt a módozatot megússzák 7.098 forintos díjjal – ami 35 százalékos kedvezményt jelent. Három hasonló korú gyermek mellett a kedvezményes ár 8.463 forint, ami 38 százalékkal kevesebb annál, mintha külön kötöttek volna biztosítást az öt személyre.
 
14-15 éves gyermekek esetén – alacsonyabb, 8-10 százalékos mértékben – még szintén járhat családi kedvezmény.
 
Itt sem csak az ár számít!
A síbiztosítás esetében sem feltétlenül a legolcsóbb megoldást érdemes választanunk. Célszerű néhány egyéb szempontot is figyelembe venni, ilyenek lehetnek:
  • A módozat tartalmaz-e felelősségbiztosítást is? – Ha ugyanis másnak okozunk kárt, annak összegét nekünk kell állnunk (beleértve a kezelés, sőt, akár az idő előtti hazautazás költségeit is)
  • Mi a térítési limit? – A magasabb kategóriájú termékek napi 100-150 forinttal magasabb díj ellenében akár több millió forinttal nagyobb kárösszegeket térítenek.
  • A felszerelés biztosítása és további extrák – A síbiztosításokra jellemző, hogy a sífelszerelést is biztosítják, emellett a biztosító a baleset, betegség esetén fel nem használt síbérletet is visszatéríti. Azonban – főleg, ha további speciális körülmény is felmerül az úttal kapcsolatosan - a feltételekről mindig érdemes részletesen tájékozódni!
 
Online nehéz lekésni a biztosításkötést
„A bankkártyás fizetés lehetőségének köszönhetően a CLB www.biztositastipp.hu oldalán akár az indulás előtti órákban megköthető a síbiztosítás az elérhető ajánlatok gyors áttekintését követően” – mondta Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója. „A megrendelést követően 10 percen belül e-mailen már érkezik is az utasbiztosítási kötvény. Mindez azt jelenti, hogy másnaptól az is rendelkezhet idehaza kötött utasbiztosítással, akinek csak kinn, a terepen jut eszébe, hogy a következő napokat nyugodtabban töltené, ha mégis biztosítva lenne, és Internethez tud jutni.”
 
 
 

 

Oldalak