Ha bepakoltál sem késő: egy klikk a biztosítás
A szezon kezdetével újdonságokkal tarkított éles verseny indul az utasbiztosításokat kínáló hazai társaságok között. Már 9 biztosítónál köthetünk azonnali hatállyal induló utasbiztosítást és új termékként jelenik meg, a kifejezetten motorosoknak szóló speciális utasbiztosítás is - áll a Biztosítás.hu internetes alkusz legfrissebb közleményében.
Az éves szinten mintegy 15 milliószor hagyjuk el az országot, főleg a nyári szezonban, és átlagosan 9 napot töltünk külföldön. A szezon újdonsága, hogy idéntől a legtöbb biztosítónál már aznapra is megköthetjük utasbiztosításunkat. A korábbi években erre mindig az utazást megelőző napig kellett sort kerítenünk, idéntől viszont mindössze annyi a feltétel, hogy aznapra szóló biztosításunk megkötéséről még az elindulás előtt (itthonról) kell gondoskodnunk.
Az azonnali szerződéskötésre elsősorban az internetes felültek biztosítanak lehetőséget, ahol 0-24 órában van lehetőség a biztosítások megkötésére.
Utasbiztosítás motorosoknak
Az előző évek sí, búvár és extrém sportokra is fedezetet adó utasbiztosítási termékei után idén két újabb speciális termék jelenik meg a piacon kifejezetten motoros túrák, motoros kirándulások biztosítására.
Ezekben a termékekben a hagyományos betegség-baleset típusú fedezetek mellett számos új, motorosokat segítő elem található. Biztosított lehet például 100-100 ezer forintig a motoros és utasának teljes felszerelése - ruha, sisak, kesztyű, különböző protektorok-védőfelszerelések - valamint 50 ezer forintig a motorkerékpáron található zárható doboz és azok tartalma is. Ezeket baleset esetén történő sérülésre és lopásra is biztosíthatjuk, sőt a motorosokat érintő sátorozásra is gondolva, a sátorból történő lopás is szerepel a biztosítási események között.
Szintén a motorosok igényét kívánja kielégíteni bővített asszisztencia szolgáltatás, mely alapvetően megegyezik az utasbiztosításokban található autó-asszisztencia biztosítással, csak éppen nincs kizárva belőle motorunk meghibásodása, szervizbe szállítása, hazaszállítása, ami igencsak jól jön ha arra gondolunk, hogy egy motorkerékpár esetében már egy egyszerű defekt is tréleres szállítást tesz szükségessé.
Forrás: penzcentrum.hu
Biztosítás fajta:
- Utasbiztosítás
BIZTOSÍTÁSI HÍREK
Síbiztosítás: a családnak érdemes együtt kötni!
- A módozat tartalmaz-e felelősségbiztosítást is? – Ha ugyanis másnak okozunk kárt, annak összegét nekünk kell állnunk (beleértve a kezelés, sőt, akár az idő előtti hazautazás költségeit is)
- Mi a térítési limit? – A magasabb kategóriájú termékek napi 100-150 forinttal magasabb díj ellenében akár több millió forinttal nagyobb kárösszegeket térítenek.
- A felszerelés biztosítása és további extrák – A síbiztosításokra jellemző, hogy a sífelszerelést is biztosítják, emellett a biztosító a baleset, betegség esetén fel nem használt síbérletet is visszatéríti. Azonban – főleg, ha további speciális körülmény is felmerül az úttal kapcsolatosan - a feltételekről mindig érdemes részletesen tájékozódni!