Könnyelmű magyarok - Augusztusban ezrek nyaralnak biztosítás nélkül
Az utasok gyakran egyáltalán nincsenek tisztában azzal, pontosan mire is szól a szerződésük. Sokan abban bíznak, hogy szükség esetén a bankkártyába épített biztosításuk fedezi majd a költségeket, ám az csak minimális egészségügyi szolgáltatásra elég, de már a kórházba szállítás és ellátás költségeire is kevés. Éppen ezért sok bank kiegészítő biztosítást is kínál a kártyák mellé – figyelmeztet egy biztosítási alkusz cég.
A magyarok többsége annyira bízik a bankkártyájához tartozó biztosításban, hogy nem köt kiegészítő szerződést a külföldi nyaralása idejére sem. Nem tudják ugyanis, hogy, a kártyákba épített díj csak igen kevés alap egészségügyi szolgáltatásra elég, amit mindenképpen ki kell egészíteni, például az egyre népszerűbb Európai Egészségbiztosítási Kártyával – olvasható a CLB Független Biztosítási Alkusz cég elemzésében, amelyben a magyarok utazási szokásait összegezték.
A külföldre utazók többsége azért nem költ még biztosításra is, mert úgy gondolja, „csak ide a közelbe”, vagyis a 200-300 kilométerre fekvő szomszédos országok egyikébe ugrik át, s ilyen rövid úton nem történhet nagy baj – ismertette a felmérés részleteit Németh Péter, a CLB értékesítési és marketing igazgatója.
A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy még az Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) kiváltható ingyenes EU kártyával is érhetik meglepetések az embert. A kártya érvényes ugyan az uniós tagállamokban - de csak a kijelölt egészségügyi központokban - ám mindez nem fedezi az esetleges autós- és poggyászkárokat.
Németh szerint ezért a kettő együtt, vagyis a kártya és a kiegészítő utasbiztosítás nyújt kielégítő védelmet. Ennek ellenére indulás előtt ajánlott tájékozódni a cél ország társadalombiztosítási rendszeréről. Érdemes végigböngészni az Egészségbiztosítási Pénztár honlapját vagy telefonon érdeklődni az EU vonalon 06 40 200 347 – javasolja a szakértő.
Biztosítás fajta:
- Utasbiztosítás
BIZTOSÍTÁSI HÍREK
Síbiztosítás: a családnak érdemes együtt kötni!
- A módozat tartalmaz-e felelősségbiztosítást is? – Ha ugyanis másnak okozunk kárt, annak összegét nekünk kell állnunk (beleértve a kezelés, sőt, akár az idő előtti hazautazás költségeit is)
- Mi a térítési limit? – A magasabb kategóriájú termékek napi 100-150 forinttal magasabb díj ellenében akár több millió forinttal nagyobb kárösszegeket térítenek.
- A felszerelés biztosítása és további extrák – A síbiztosításokra jellemző, hogy a sífelszerelést is biztosítják, emellett a biztosító a baleset, betegség esetén fel nem használt síbérletet is visszatéríti. Azonban – főleg, ha további speciális körülmény is felmerül az úttal kapcsolatosan - a feltételekről mindig érdemes részletesen tájékozódni!