2010.05.12

Nem elég csak vigyázni a gyerekre utazás alatt

Ha külföldre repülünk, hajóra szállunk, vagy átautózunk Európán, számos óvintézkedést kell megtennünk, hogy garantáljuk saját és gyermekeink biztonságát. Az utazás - gyerekekkel a nyakunkon - bizony fárasztó lehet, terheinken sokat könnyíthet a megfelelő biztosítások megkötése, melyek révén felszabadultabbá válhatunk.

Aki rendszeresen utazik, egyetért azzal, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb megpróbáltatásokkal lehet szembesülni. A biztonsági átvilágítás miatt kígyózó sorokban kell hosszasan várakozni, a gyakran változó díjszabások, és szabályok zavart okozhatnak még a legedzettebb turista fejében is. És ezt csak tovább tetézi, ha poggyászainkon néhány gyerek is üldögél. A saját papírjaink mellett fontos, hogy a gyermekeink szükséges dokumentumai is rendelkezésre álljanak, ismerve minden aktuális szabályt és feltételt, amelyek utunkkal kapcsolatosak lehetnek.

Tippek/trükkök:

1. Autóút előtt nézessük  át a járművet, hogy biztonságosan üzemel-e. A gyermekeket nem elég az autósülésbe tenni, kössük be őket, győződjünk meg, hogy rendeltetésszerűen használjuk-e az ülést, és ne hagyjuk, hogy a gyerek kikösse magát.

2. Gondoskodjunk a gyerekek szórakoztatásáról anélkül, hogy le kéne vennünk a szemünket az útról. Fontos, hogy autót vezetve mellőzzük a mobiltelefon használatát, rendszeresen (2 óránként) álljunk meg rövid pihenőre.

3. Ne engedjük a gyermeket túl messzire magunktól, legyünk éberek víz mellett, sziklán, vagy más, veszélyes helyszínen.

4. A legtöbb szállodában lehet gyermekfelügyeletet kérni. Egy-egy szabad este élvezetesebbé teszi a nappali együttléteket, de győződjünk meg arról, hogy távollétünkben is biztonságban vannak.

5. Használjuk az utazással töltött időt arra, hogy megtanítsuk a gyerekünket tömegben viselkedni, és a szabályokat betartani. Nagyszerű alkalom ez arra, hogy megtanítsuk nekik a reptéri biztonsági követelményeket, meséljünk nekik arról, hogyan kell viselkedni a különböző helyzetekben.

6. Biztosítást mindenképpen érdemes kötni utazás előtt. Mint ismeretes, Amerikában évente több mint másfél millió balesetet a sofőr figyelmetlensége okoz, ennek 24 százalékában a hátsó ülésen ülő gyermekek tehetők felelőssé. 

7. Fontos, hogy körültekintőek legyünk az utazás szervezésekor. Mint a legtöbb kisgyerekes szülő, sokan tartanak a repüléstől is, hiszen 11 ezer méteren nem lehet sok mindent kezdeni egy hisztériás gyerekkel, pláne többel – szűkös térben, idegenekkel körülvéve. Ha jól választunk járatot, a feszültség nem fog a repülővel az egekbe emelkedni. A felnőttek fülpattogásához képest a gyerekeknek nem könnyű megküzdeniük a légnyomásváltozással, így ha tehetjük, ne repüljünk túl messzire, átszállással. A zsúfoltság elkerülése végett az éjszakai járatokat érdemes igénybe venni.

8. Okosan válasszuk ki védelünket. Számos óvintézkedés megtételével mi magunk is fokozhatjuk a biztonságérzetünket. Amennyiben rendelkezünk már biztosítással, utazás előtt nézzük át, hogy mi mindenre terjed ki, milyen feltételekkel, mekkora fedezettel. Szinte biztos, hogy az utunknak egy új kötvény aláírásával tehetjük igazán kényelmessé, hiszen valamilyen termék vagy szolgáltatás mellé „ajándékba kapott” minimum biztosítások ritkán felelnek meg az adott út igényeinek.

9. Arról, hogy utazásunk a legnagyobb nyugalomban teljen, ma már számos biztosítás gondoskodik. A nehezen félretett utazási költségeinket nem kell kockáztatnunk, amennyiben útlemondási biztosítást kötünk, a nélkülözhetetlen betegség-, baleset-, és poggyászbiztosítások mellé számos extrák választhatók, amelyek például az utazás megszakítására, vagy késői megkezdésére (például vonatkésés) nyújtanak fedezetet, mialatt az otthonunkkal kapcsolatos váratlan feladatokat a megbízható home-asszisztencia látja el, s ha útközben elromlik az autónk, az autós asszisztencia intézi a helyszíni javítást, hazaszállítást és továbbutazást. Bízzuk hát a kockázatokat a biztosítókra, mi pedig élvezzük a megérdemelt pihenést.

10. Ne csak közös utazásnál legyünk körültekintőek. Biztosításra akkor is szükség van, amikor gyermekeink nélkülünk utaznak. Ha megkötjük a szükséges biztosításokat, az egészre nyugodt szívvel úgy tekinthetünk, mint gyermekünk egyik nagy kalandjára. Magyarországon az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás keretében 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek államilag finanszírozott biztosítási védelemben részesül. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a szülők nem köthetnek másik, tovább biztosításokat, ekkor ugyanis baleset esetén mindegyik biztosító fizet.

Forrás: Travelline.hu

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás

BIZTOSÍTÁSI HÍREK

Drágán végződhet a síelés
2011 január 10.
Kategória:
Utasbiztosítás

Drágán végződhet a síelés

A külföldre utazóknak érdemes üzleti biztosítást kötni az EU-kártya mellé.
 
Az európai uniós szabályok lehetővé teszik, hogy a külföldre utazó magyarok a hazai kötelező egészségbiztosításuk terhére vegyék igénybe a sürgős gyógyító beavatkozásokat. Mivel „az ördög a részletekben rejlik”, utazás előtt érdemes tájékozódni.

Az orvosilag szükséges külföldi ellátást az európai egészségbiztosítási kártyával vagy az azt helyettesítő nyomtatvánnyal lehet igénybe venni. A téli és a nyári utazási szezonban váltják ki a legtöbben ezeket az iratokat az illetékes egészségpénztáraknál, ezt személyesen vagy postai úton lehet megtenni. E nyomtatványokkal az Európai Gazdasági Térség államaiban ugyanaz a szolgáltatás jár a magyar betegnek, mint az adott ország biztosítottjainak. Az elmúlt évben egyébként 450 680 kártyát és 24 204 kártyahelyettesítőt adott ki az OEP a külföldre utazó magyaroknak.

Tavaly EU-kártyával és az azt helyettesítő nyomtatvánnyal külföldön igénybe vett gyógykezelések után több mint 15 ezer számla érkezett az egészségpénztárhoz, ezekre 2,3 milliárd forintot utalt át a társbiztosítóknak. Mivel a számlák nem naptári évenként érkeznek be az OEP-hez, az összeg nemcsak a tavalyi, hanem az előző évben kapott ellátások ellenértékét is tartalmazza.

Megtudtuk azt is, hogy tavaly 23 500-nál több külföldit láttak el a hazai egészségügyi intézményekben, az utánuk kiállított számlák összege 219,4 millió forint. A hazai és a külföldi ellátások értéke közötti különbség egyik oka, hogy nálunk lényegesen olcsóbbak a díjtételek.

A külföldre utazó magyaroknak jó tudni, hogy ha az adott ország biztosítottjainak önrészt kell fizetni az ellátásért, azt ők is kötelesek maguk viselni. Érdemes felkészülni például arra, hogy a síparadicsomairól híres Franciaországban és Svájcban a kórházi tartózkodást nem igénylő ellátások költségét teljes öszszegben, helyben ki kell fizetni. A pénzt a hazatérés után téríti meg az OEP, ennek összege az adott ország társadalombiztosítása által nyújtott támogatásnak megfelelő lehet. Például ha a svájci egészségbiztosító a költségek 80 százalékát állja, akkor a magyar egészségbiztosító is csak ilyen mértékű térítést nyújt, a fennmaradó hányad a beteget terheli. Ha valaki külföldön EU-kártya nélkül vesz igénybe háziorvosi, szakorvosi vagy kórházi sürgős ellátást, azt ki kell fizetnie, de az itthon bemutatott számla alapján a pénzt visszatéríti az OEP.

Az EU-kártyával vagy az azt helyettesítő dokumentummal egyébként csak a közbiztosítókkal szerződésben lévő orvosnál lehet igénybe venni az orvosilag indokolt sürgős beavatkozásokat. A magánorvosoknál kapott szolgáltatás teljes költségét a betegnek kell állnia, az OEP utólag sem téríti azt meg. Ezért célszerű minden esetben közkórházhoz fordulni.
A hegyi balesetet szenvedettek felkutatása, valamint a völgybe szállítás rendszerint az adott ország biztosítottjainak is díjköteles. Ezért a kiutazás előtt ajánlott szabadidő- és sportbiztosítást kötni, esetleg a hitelkártyákhoz tartozó biztosítást igényelni. Hegyi mentés és helikopteres mentőszállítás esetén számítani kell arra, hogy a mentés díját a mentőszolgáltató kiszámlázza. Gyakran a helyi egészségbiztosítás a számla összegének csak egy előre meghatározott fix részét fizeti vissza. Ausztriában például a hegyi mentés számlájának összegétől függetlenül legfeljebb 800 eurónak megfelelő összeg téríthető.

Forrás: Vg.hu

Könnyelmű magyarok - Augusztusban ezrek nyaralnak biztosítás nélkül
2010 augusztus 06.
Kategória:
Utasbiztosítás

Könnyelmű magyarok - Augusztusban ezrek nyaralnak biztosítás nélkül

Az utasok gyakran egyáltalán nincsenek tisztában azzal, pontosan mire is szól a szerződésük. Sokan abban bíznak, hogy szükség esetén a bankkártyába épített biztosításuk fedezi majd a költségeket, ám az csak minimális egészségügyi szolgáltatásra elég, de már a kórházba szállítás és ellátás költségeire is kevés. Éppen ezért sok bank kiegészítő biztosítást is kínál a kártyák mellé – figyelmeztet egy biztosítási alkusz cég.
 
A magyarok többsége annyira bízik a bankkártyájához tartozó biztosításban, hogy nem köt kiegészítő szerződést a külföldi nyaralása idejére sem. Nem tudják ugyanis, hogy, a kártyákba épített díj csak igen kevés alap egészségügyi szolgáltatásra elég, amit mindenképpen ki kell egészíteni, például az egyre népszerűbb Európai Egészségbiztosítási Kártyával – olvasható a CLB Független Biztosítási Alkusz cég elemzésében, amelyben a magyarok utazási szokásait összegezték.

A külföldre utazók többsége azért nem költ még biztosításra is, mert úgy gondolja, „csak ide a közelbe”, vagyis a 200-300 kilométerre fekvő szomszédos országok egyikébe ugrik át, s ilyen rövid úton nem történhet nagy baj – ismertette a felmérés részleteit Németh Péter, a CLB értékesítési és marketing igazgatója.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy még az Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) kiváltható ingyenes EU kártyával is érhetik meglepetések az embert. A kártya érvényes ugyan az uniós tagállamokban - de csak a kijelölt egészségügyi központokban - ám mindez nem fedezi az esetleges autós- és poggyászkárokat.

Németh szerint ezért a kettő együtt, vagyis a kártya és a kiegészítő utasbiztosítás nyújt kielégítő védelmet. Ennek ellenére indulás előtt ajánlott tájékozódni a cél ország társadalombiztosítási rendszeréről.  Érdemes végigböngészni az Egészségbiztosítási Pénztár honlapját vagy telefonon érdeklődni az EU vonalon 06 40 200 347 – javasolja a szakértő.

Mennyibe kerül az orvos külföldön? EU-kártya, önrész, visszatérítés
2010 július 28.
Kategória:
Utasbiztosítás

Mennyibe kerül az orvos külföldön? EU-kártya, önrész, visszatérítés

Az EU-kártya nem váltja ki az utazási biztosítást. Az EU-kártyával külföldön csak olyan szolgáltatást lehet igénybe venni, ami az ottani társadalombiztosítással szerződésben van, és azt sem mindig ingyen. Minden országban más-más szabályok szerint kell hozzájárulást, önrészt fizetni, vagy akár a kezelés költségét megelőlegezni.

A magyar biztosítottak az alábbi országokban való átmeneti tartózkodás során részesülhetnek ellátásban a társadalombiztosítással szerződött szolgáltatóktól: Ausztria, Belgium, Ciprus (görög rész), Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein; Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Norvégia, Izland és Liechtenstein.

Az EU-kártya kiváltása

A kártyát a területileg illetékes egészségbiztosítási pénztár adja ki, kérelemre, a magyar egészségügyi szolgáltatásokra jogosult személyek részére. A kártya kiadása térítésmentes. A kártya a területileg illetékes egészségpénztárak ügyfélszolgálatán igényelhető, személyesen vagy meghatalmazott útján, kiskorúak esetében a törvényes képviselő közreműködésével. A kártya kiadásához az alábbi dokumentumokat kell bemutatni az ügyfélszolgálaton (a jogosultságot igazoló dokumentumok eredeti példányának bemutatása nem szükséges):

  • Személyazonosságot igazoló okmány (útlevél, személyi igazolvány – új személyi igazolvány esetén lakcímkártya is),
  • taj-számot igazoló okmány.

A kiadás meghatalmazott által való kiváltásához tájékoztatást kaphatunk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján. (www.oep.hu)

A kártya használata

Fontos tudnivaló, hogy a szolgáltatásokat csak az adott országokban az egészségbiztosítás illetékes szerveivel szerződésben lévő szolgáltatótól lehet – az eü. kártyával – igénybe venni. A szerződés nélküli magánszolgáltató által nyújtott ellátás költségeit a beteg saját maga fizeti. Ez utóbbi esetben az Európai Egészségbiztosítási Kártyával utólag sincsen lehetőség a költségek megtéríttetésére.

Milyen ellátást fedez az EU-kártya

A kártya csak az orvosilag szükséges ellátások igénybevételére jogosít, az orvosi szükségesség fennállásáról elsődlegesen – a körülmények mérlegelésével – a kezelőorvos dönt. (Általában a halasztható vagy kozmetikai műtétek, fogorvosi beavatkozások, szerv- vagy protézispótlások nem tartoznak ebbe a kategóriába). Az orvosilag szükségessé váló ellátások kérdése azonban bonyolult: orvosilag szükségesnek nemcsak az azonnal nyújtandó szolgáltatások minősülhetnek, hanem az, hogy a magyar biztosítottat külföldi tartózkodásának tervezett ideje alatt milyen gyógykezelésben kell részesíteni. Minden olyan ellátás nyújtható egy másik tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére, amely a biztosított állapotára és tartózkodásának várható idejére tekintettel orvosilag szükséges. Nem konkrétan előírt követelmény, de az ellátók el szokták a kártyát olyankor is fogadni, ha a betegség az adott tagállamban való tartózkodás során olyan mértékben súlyossá válik, hogy orvosi beavatkozás válik szükségessé. Figyelembe kell vennie a szolgáltatónak, hogy az illető személy milyen hosszú időt kíván a tagországban tölteni, és az ellátási igény ez alatt az idő alatt jelentkezik-e?

A legtöbb országban önrész is fizetendő

A turistákra is vonatkozik az egyenlő bánásmód elve. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az adott tagállam biztosítottjai az ellátásért olyan önrészt kötelesek fizetni, amelyet a biztosítójuk nem térít vissza, akkor ezt a magyar jogosult is köteles megfizetni, s az összeget az OEP nem téríti meg. Szinte minden tagállamban kell kisebb-nagyobb önrészre számítani, ezek mértéke eltérő. A táblázatban a 2010. évi állapotokat tüntettem fel.

ORSZÁGSZOLGÁLTATÁSAZ ÖNRÉSZ NAGYSÁGA
AusztriaGyógyszerek tételenként4,25 euró
Kórházi ellátás7,7-9,0 euró/nap
BelgiumOrvos/fogorvos25-40 %
Szükséges gyógyszer2 euró/recept
Kórházi ellátás14,1 euró/nap
BulgáriaMinden eü.ellátás1-2 euró
CiprusOrvos/fogorvos14,5-20,5 euró
Kórházi ellátás20 euró/nap
 52-123 euró általány
CsehországGyógyszer30 CZK
Kórházi ellátás60 CZK/nap
Sürgősségi ellátás90 CZK
DániaFogorvos általában100%
Gyógyszerek1-100 %
ÉsztországGyógyszerek20 EEK + az ár 25%-a
Kórházi ellátás25 EEK/nap
FinnországGyógyszerek10 euró és az árat meg kell előlegezni
Orvosi ellátás11-22 euró
Fogorvosi ellátás35 euró
Sürgősségi ellátás37 euró
Kórházi ellátás26 euró/nap
Betegszállítás9,25 euró
FranciaországOrvosköltségek 30%-a
Laboratóriumi vizsgálatokaz összeg 40%-a
Gyógyszerekaz ár 35-85 %-a
Kórházi ellátása költségek 20%-a vagy 16 euró/nap
GörögországGyógyszerekaz ár 25 %-a
HollandiaFogorvos általábana beteg maga fizeti
Gyógyszerekgyógyszerfajtától függően, egyedi
ÍrországÁltalában nincs önrész 
IzlandOrvosi kezelés600-1500 ISK
Fogorvosi kezelésa díj 100%-a
Gyógyszerekaz ár 0-100%-a
LengyelországFogorvosi ellátása költségek 100%-a
Gyógyszerekaz ár 50%-70%-a
LettországFogorvosi ellátása költségek 100%-a
LiechensteinKórházi ellátás 30 nap után67 CHF
LitvániaGyógyszerekaz ár 0%-50%-a
LuxemburgOrvosi ellátása díj 5-20%-a
Fogorvosi kezelés38,28 euró árú kezelés felett 5%
Kórházi ellátás az első 30 napra9 euró/nap
Gyógyszerekaz ár 20%-60%-a
Máltanincs önrész 
Nagy-BritanniaFogorvosi kezelés15-194 font
Gyógyszerek tételenként5,90 font
NémetországOrvos/fogorvos10 euró
Gyógyszerekaz ár 10%-a
Kórházi ellátás10 euró
NorvégiaOrvos117-290 NOK
Gyógyszerekaz ár 36-100%-a
Fogorvosaz ár 100%-a
OlaszországOrvos36,15 euró
Gyógyszerekaz ár100%-a
PortugáliaOrvos1,5-5,0 euró
Gyógyszerekaz ár 20-100 %-a
RomániaGyógyszereka támogatáson felüli rész
SpanyolországGyógyszerekaz ár 40 %-a
SvédországOrvos100-250 SEK
Gyógyszerek900 SEK árú gyógyszereket teljes áron kell megvenni, e felett 10-50% önrész fizetendő
Kórházi ellátás80 SEK/nap
SzlovákiaOrvos/gyógyszer1 euró alattt
Sürgősségi ellátás3-5 euró
Betegszállítás0,1 euró/km
SzlovéniaOrvos5-20 %
Kórházi ellátása költség 15 %

Eltérő visszatérítési szabályok az egyes tagállamokban

Egyes tagállamokban (Belgium, Finnország, Franciaország és Luxemburg) az összes költséget a betegnek kell megelőlegeznie és a tagállam biztosítója téríti ezt vissza. Ezekben az országokban az egészségügyi ellátások, gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülő személy attól függetlenül köteles megelőlegezni, hogy volt-e kártyája, vagy sem. Az ellátások költségéből visszatéríthető összeget (az önrészt nem) az illetékes tagállami biztosító téríti meg.

Belgium: a kártyát valamennyi számlával és orvosi jelentéssel még a tartózkodás ideje alatt be kell nyújtani a belga biztosítónak, amely megtéríti a költségeket (kivéve az önrészt).

Finnország: amennyiben bármilyen oknál fogva a magánorvosnak, vagy a fogorvosnak a kezelésért készpénzzel kell fizetni, a számlákat meg kell őrizni, és a finn társadalombiztosítási intézmény képviseletéhez (KELA) kell fordulni. Egyidejűleg be kell mutatni a kártyát, illetve költségtérítésre vonatkozó kérelmet kell benyújtani.


Franciaország:
a költségtérítési igényt, beleértve a kezelést tanúsító igazolólapot (Feuille de Soins), a kártyát és a kezelés számláit a Caisse Primaire d’Assurance Maladie helyi képviseletére kell benyújtani. A térítést senki sem kapja meg a helyszínen, ezért az igény benyújtásával egyidejűleg meg kell adni azt a bankszámlaszámot vagy címet, ahová a térítést el lehet juttatni.

Luxemburg:
a kezelés, vagy a gyógyszer kifizetését követően a munkavállalói kassza helyi képviseletéhez (Caisse de Maladies Ouvriers) kell fordulni. Itt kell bemutatni a kártyát és az egyéb okmányokat.


Horvátország

2006. március 1-jével hatályba lépett a magyar–horvát szociális biztonsági egyezmény, amely alapján a Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek (biztosítottak, nyugdíjasok vagy kiskorúak) horvátországi tartózkodásuk során ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe a sürgősségi ellátásokat, mint a horvát biztosítottak.

Sürgősségi ellátásnak minősül minden olyan ellátás, amelynek szükségessége a horvátországi tartózkodás során merül fel és nem halasztható a Magyarországra való hazatérésig. A horvátországi tartózkodás során igénybe vett első három, egymást követő dialíziskezelés is sürgősséginek minősül. Horvátországban térítésmentesen ugyanakkor csak az életmentő, illetve az elsősegély-ellátások nyújthatók, az egyéb ellátásokért a magyar biztosítottaknak is ugyanolyan mértékű önrészt kell fizetniük, mint a horvát biztosítottaknak. Az önrész mértéke általában az ellátási költségek 15%-a. Kórházi ellátás esetén a költségek 30%-át kell a biztosítottnak magának fizetnie „szállás és ellátás” címén. A horvát orvos által felírt gyógyszerek a horvátországi patikákban válthatók ki rendszerint teljes térítés ellenében.

Tekintve, hogy a turisták által látogatott üdülőövezetben működő horvát orvosok nagy része nem szerződött szolgáltató, célszerű az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából kórházhoz vagy rendelőintézethez fordulni. Az Európai Egészségbiztosítási Kártyát csak az a horvát orvos köteles elfogadni, aki szerződött szolgáltatóként van feltüntetve (ugovorni zdravstveni radnik privatne prakse). Az Európai Egészségbiztosítási Kártya vagy a Kártyahelyettesítő Nyomtatvány bemutatását követően az ellátás igénybevevőjének – amennyiben állapota megengedi – egy kétnyelvű nyilatkozatot kell kitöltenie, melyen fel kell tüntetnie a kártya vagy az azt helyettesítő nyomtatvány adatait.

Forrás: Patika Magazin Online

Utazási biztosítás: a bankkártya nem mindig elég
2010 július 22.
Kategória:
Utasbiztosítás

Utazási biztosítás: a bankkártya nem mindig elég

Sokan csak a bankkártyához kapcsolt biztosítással vágnak neki a külföldi útnak, holott ez nem minden esetben segít a bajba jutott turistán. A banki plasztikkal járó baleset- és poggyászbiztosítás sokszor az alacsony kártérítési összegek miatt nem jó megoldás, hiszen még a magas presztízsű arany- vagy platinakártyák is csak 10 millió forintig állnak helyt, aminek már kisebb balesetnél is a duplájára lehet szükség például az Egyesült Államokban – olvasható a HVG eheti (2010/29.) számának cikkében.

„Szívinfarktust kapott és meghalt egy egynapos bécsi kirándulás egyik résztvevője. A családja 600 ezer forintot fizetett azért, hogy hazahozzák, mert nem volt utasbiztosítása” – idézett fel egy nem régi szomorú esetet a HVG-nek Horváth Péter, a QBE Atlasz Biztosító vezérigazgatója.

Tapasztalata szerint az országból egy napra kiruccanók, illetve a környező országokba utazók alig kötnek utasbiztosítást. Abban bíznak, hogy ahova mennek, onnan még törött lábbal is hazaevickélhetnek, vagy hogy megvédi őket a bankkártyájukhoz járó biztosítás. Esetleg az Európai egészségbiztosítási kártyára hagyatkoznak, holott az nem fedezi az esetleges önrészt vagy a vizitdíjat, és az utólagos visszatérítéssel működő ellátásnál sem segít.

Az utasbiztosítások legnagyobb vásárlói a csoportosan utazók, de ők is kevesebben voltak a válságban, ezért tavaly az utasbiztosítás díjbevétele 8,6 milliárd forintra esett az előző évi 9,5 milliárdról.

A banki plasztiklappal járó baleset- és poggyászbiztosítás sokszor az alacsony kártérítési összegek miatt nem jó megoldás. Az Erste Visa és Mastercard kártyái például csak 3 millió forintig térítenek betegség vagy baleset esetén, amit Nyugat-Európában néhány napos kórházi ápolással is túl lehet lépni. Igaz viszont, hogy a beteg- és a holttestszállítás költségeit összeghatár nélkül kifizetik más hitelintézetek kártyás biztosításaihoz hasonlóan.

Az orvosi kiadásokért még a bankok magas presztízsű platina- vagy aranykártyái is sokszor csak 10 millió forintig állnak helyt, aminek már kisebb balesetnél is a duplájára van szükség például az Egyesült Államokban. A sportbalesetek után pedig többnyire egyáltalán nem lát pénzt a kártyabirtokos, és autós assistance-szolgáltatásra se számíthat.

A hiányosságokat az OTP-kártyás kuncsaftok mindenesetre most 20 százalékos kedvezménnyel fedhetik le, ha egy OTP-bankautomatánál kötnek utasbiztosítást az OTP-csoporthoz tartozó GroupamaGarancia Biztosítóval. Aki mégis megelégszik a kártyával kapott ajándék biztosítással, jól teszi, ha kiutazása előtt tájékozódik, hogy a szolgáltatás mögött melyik társaság áll, s milyen számon és kinél jelentheti be a kárt, enélkül ugyanis nagy tortúrának teheti ki magát.

„Európában többnyire elegendő védelmet jelenthet egy bankkártyás biztosítás, azonban családi utazásoknál nehezíti az ügyintézést, ha a többféle kártya miatt több biztosítóval kell tartani a kapcsolatot” – hozott fel egy újabb érvet a HVG-nek Bácskai Roland, a netrisk.hu online alkuszportál munkatársa az utasbiztosítások megkötésére. Mi több: a pluszbiztosítás nem jár mindig pluszkiadással. Előfordul, hogy a két lurkóra kötött külön utasbiztosítás többe kerül, mint a családé, így érdemes családi díjkedvezménnyel szerződni, még ha a szülőknek a bankkártyájuk révén van is külön biztosításuk.

Az utóbbi egy-két évben bővült az utasbiztosításokhoz kapcsolt szolgáltatások köre, miközben az áruk legfeljebb néhány biztosítónál drágult 5 százalékkal a netrisk.hu kalkulációi szerint. A legolcsóbb utasbiztosítás napi díja 130 forint körül van; 360 forintért már elég jó minőségű szolgáltatást lehet kapni.

Mind többször része például a biztosításnak a gépjármű-segélyszolgálat, amely kisegíti a tulajt, ha autója vagy motorja idegen földön lerobban vagy megsérül. Ezért a szolgáltatásért főként azoknak érdemes fizetniük, akiknek a járgányára már nem vonatkozik a gyári assistance, de a jármű nem öregebb 8-10 évesnél. Sokat segíthet ugyanis, ha ismeretlen helyen valaki egy telefonhívással anyanyelven kérhet a helyszínre autómentőt és intézkedhet a javításról is, amelynek idejére a szállást is fizeti a biztosító. Az assistance segít abban is, hogy ne verjék át az autóst túl magas javítási költséggel – igaz, a piacinál magasabb árat amúgy sem térítenék meg számára.

Forrás: Ecoline.hu

Milyen biztosítást válasszunk nyaraláshoz?
2010 július 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Milyen biztosítást válasszunk nyaraláshoz?

Máig sokan vannak, akik úgy vélik, hogy egy külföldi úthoz felesleges biztosítást kötni, ám egy nem várt esemény könnyen akár milliós plusz költséget is jelenthet a pihenni, avagy dolgozni vágyóknak. Hogy megkönnyítsük a választást, összegyűjtöttük az utazási biztosítások jellemzőit.

A napokban a Generali Biztosító hívta fel a figyelmet arra, hogy a külföldre látogatóknak egy esetleges megbetegedés, vagy baleset anyagi szempontból is súlyos következményekkel járhat. A közlemény értesülései szerint a kisebb ambuláns orvosi vizsgálatok költsége 28 ezer és 114 ezer forint közötti költséget jelent a nem biztosított turista számára, míg egy egy napos kórházi kivizsgálás díja akár 1-3 millió forint is lehet egyes országokban.

Erdős Mihály, az Európai Utazási biztosító elnök-vezérigazgatója egy, a napokban Törökországba utazó hölgy esetéről is beszámolt, akinek a 3 napos kórházi tartózkodása több mint másfél millió forintnyi euróba került. „Nem érdemes tehát a napi pár száz forintos biztosításon spórolni." - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy 2010 első félévében kizárólag orvosi és mentési költségekre több mint 110 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek és az ellátó intézményeknek az EUB.

Európán kívül drágább a biztosítás

A jelenlegi hazai utazás-biztosítási piacról elmondható, hogy a különböző biztosítók termékei és szolgáltatásai hasonlóak egymáshoz, mégis érdemes lehet egy hosszabb utazáshoz, főleg ha annak úticélja nem Európában található, több biztosító ajánlatát is megtekinteni, mert ilyenkor figyelmességgel komoly összegek is megspórolhatók.

A cégek legolcsóbb ajánlatai egy 65 évesnél fiatalabb felnőttnek, aki három napot utazik Európában

A cégek legolcsóbb ajánlatai egy 65 évesnél fiatalabb felnőttnek, aki három napot utazik Európában

A legtöbb biztosítónál interneten is megköthető a szerződés, és több - általában 2, 3 különböző - utazásbiztosítási termék közül lehet választani, attól függően, hogy mekkora a biztosításhoz tartozó költségtérítés maximális értéke. Európán belül, családi nyaraláshoz, utazáshoz az egyszerűbb csomag, hosszabb kinttartózkodás, távolabbi úticél esetén a drágább csomag ajánlott - olvasható a Groupama Biztosító honlapján.

Szintén általános tendencia, hogy magasabb díjat kell fizetnie annak, aki Európán kívüli országba utazik (általában 50%-kal, kivéve például az Egyesült Államok és Kanada, ahol ez a felár 70 vagy akár 100% is lehet). Az ajánlatok általában egyeznek abban is, hogy az idősebbeknek - egyes biztosítóknál 65 éves, másoknál 70 éves kortól - 100%-os felárat kell fizetniük, ezzel szemben a gyermekek akár 50 százalékos kedvezményekben is részesülhetnek.

A sok hasonlóság mellett kisebb-nagyobb különbségek is megfigyelhetők. Ilyen eltérésre lehet példa az Európai Utazási Biztosító „Air Holiday" elnevezésű szolgáltatása, amelyet repülős utazásokhoz ajánlanak, mivel az általános feltételek mellett tartalmazza az esetleges járatkésés miatt felmerülő költségtérítést is. Hazánkban csak kevés biztosító szolgál egy évre szóló utazásbiztosítással; ezek egyikétől, a K&H Biztosítótól például 19 150 forinttól érhető el ez a szolgáltatás.

Mit ajánlanak a biztosítók?
 
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
Európán belül: 370 Ft-tól 870 Ft-ig (fő/nap)
Világ legtöbb országa: 630 Ft-tól -1480 Ft-ig (50-70% felár) (Az egészségügyi segítségnyújtás és biztosítás mértékének függvényében. Létezik családi és egyéni, és befolyásoló tényező lehet, hogy 1 vagy több napra igényli az utazó.)
Búvárbiztosítás: 900 Ft (Európa) – 1500 Ft (A Világ legtöbb országa)
70-80 év között fizetendő pótdíj: 100%
Van lehetőség interneten árajánlatot kérni és megkötni a biztosítást.

Európai Utazási Biztosító Zrt.

Klasszikus utasbiztosítás: Európán belül: 450 Ft-tól 880 Ft-ig (amennyiben 1-nél több napra kötik)
Világ: 50-70%-os felár
Gyermek kedvezmény: 50%
70-80 év között: 100% felár
Tengerpart utasbiztosítás (strandlopás biztosítást, szállodai- és kemping felelősségbiztosítást, vízisporteszköz-fedezetet is tartalmaz, a búvárkodáshoz is alkalmas a klasszikus utasbiztosítás szolgáltatásai mellett) Európán belül: 490 Ft-tól 950 Ft-ig
Air Holiday (mely kiegészítő poggyászbiztosítást és felelősségbiztosítást is tartalmaz, alkalmas búvárkodáshoz, biztosít járatlekésés esetén a klasszikus utasbiztosítás szolgáltatásai mellett) Európán belül: 690 Ft-tól 990 Ft-ig.
Online kötési lehetőség
 
Genertel Biztosító Zrt.
Európán belül: 440-800 Ft között (2 biztosított naptól)
Világ: (50%): 660 - 1000 Ft között
Életkor-pótdíj:100% (80 év fölött nem köthető)
Online kötési lehetőség
 
Groupama Garancia Biztosító Zrt.
Bázis csomag: 1700 Ft 1-3 napra összesen (napi 566Ft). Ha 3-nál több napos a kötés, naponta 490 Ft.
Exkluzív: 3150 Ft 1-3 napra, több naposnál napi 780 Ft.
Pótdíj: 65 év felett 100%, hobby sporttevékenység 50%, extrém sporttevékenység100%. Európán kívül:50%, USA, Kanada 100%.
Online kötési lehetőség, ami 10% kedvezményt jelent, az ATM-es pedig 20%-ot.
 
K&H Biztosító Zrt.
Alap csomag: 3 napra: 1170 Ft. 3-nál hosszabb időszakra naponta 390 Ft.
Emelt csomag: 3 napra 1590 Ft. 3-nál hosszabb időszakra naponta 530 Ft.
Gyerekkedvezmény: 50%
Pótdíj: 65 év felett 100% felár
Európán kívül: 50-100% felár
Éves bérlet: (a megkötéstől számított 1 évig folyamatosan biztosítva van az ügyfél külföldön)Alapcsomagban 19150 Ft
Emelt csomagban: 26050 Ft
 
Magyar Posta Biztosító Zrt.
Minimum csomag: Az első három napra összesen: 1080 Ft (ennél kevesebb értékben nem lehet megkötni, 1 napra is ennyibe kerül). 3-nál több nap esetén naponta: 350 Ft.
Optimum csomag: Az első három napra összesen: 1595 Ft 3-nál több nap esetén naponta 440 Ft
Prémium csomag: Az első három napra: 2030 Ft 4-nél több: 655 Ft (gyerekeknél 50%-kedvezmény, 65 év felett 100% pótdíj, Európán kívül 50%, kivéve USA, Kanada)
Online is köthető, illetve a legtöbb postán.
 
Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Bázis csomag:  Európán belül: egy nap 630 Ft, két nap összesen 950 Ft, 3. naptól napi 420. Európán kívül: 3 nap összesen: 2280 Ft, 4. naptól napi 1270 Ft.
Multi csomag: Európán belül: 790 Ft (1 nap), 1190 Ft (2 nap), 3. naptól napi 530 Ft. Európán kívül: 3000 Ft (3 napra), további napok 1000 Ft.
Prémium csomag: Európán belül: 1010 Ft (1 napra), 1510 (2 napra), 3. naptól 670 Ft. Európán kívül: 3810 Ft 3 napra, 1270 Ft a továbbiakra.
 
Uniqa Biztosító Zrt.

Travel Help (klasszikus utasbiztosítás poggyászbiztosítással és felelősségbiztosítással) A díjkalkulátor szerint 1 főnek, 1 napra 250 Ft a standard csomag, 400 Ft a plusz és 500 Ft a lux.

Forrás: Piac&Profit

Közbiztosított nyaralás: milyen biztosítást érdemes kötni?
2010 június 22.
Kategória:
Utasbiztosítás

Közbiztosított nyaralás: milyen biztosítást érdemes kötni?

Tavaly 2,1 milliárd forintot fizetett az OEP a magyarok külföldi ellátásáért, és 261 millió forintot kapott a nálunk ellátott külföldiek után. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban hatályos szabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy a turisták az európai egészségbiztosítási kártyával (EU-kártya) vegyék igénybe a sürgős egészségügyi ellátásokat.

A kártyát – térítésmentesen – az illetékes regionális egészségpénztárakhoz benyújtott papíron, személyesen vagy postai úton lehet igényelni, a biztosított adatainak feltüntetésével, vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapjáról az e célra készített nyomtatványon. Hazánk 2004-es csatlakozásának évében 160 ezren, tavaly már 456 ezren váltották ki az EU-kártyát. A dokumentum ellenében ugyanaz az ellátás jár a magyaroknak, mint az adott ország közbiztosítottjainak. Ezért ha az ellátásért az ott élőknek önrészt kell fizetni, azt a magyaroknak is meg kell tenni.

Az uniós kártyát külföldön csak azok a rendelők és kórházak fogadják el, amelyekkel az adott ország közbiztosítójának szerződése van. Így ha valaki például a tengerparton lesz roszszul, a szálloda privát orvosa ugyan ellátja őt, de a számla ellenértékét az OEP nem fizeti ki. Éppen ezért ilyen esetben jobb, ha taxit hívnak a beteghez, és a legközelebbi közkórházba, rendelőbe viszik. Ám ha például baleset történik, az EU-kártya az ellátás teljes költségére fedezetet nyújt, amelyet a szolgáltató által kiállított számla ellenében utólag itthon kiegyenlít az egészségpénztár.
Az OEP felhívta azonban a figyelmet, hogy „a külföldön kapott egészségügyi kezelés mértéke csak akkora lehet, amely feltétlenül szükséges az élet vagy a testi épség súlyos veszélyeztetésének elhárításához, illetve amelynek eredményeképp a beteg olyan állapotba kerül, hogy biztonságosan visszatérhet”.

A Franciaországba vagy Svájcba utazónak számolnia kell azzal, hogy a kórházi tartózkodást nem igénylő ellátások költségének teljes összegét ki kell fizetni. A pénzt – a számla alapján – a hazatérés után téríti meg az illetékes regionális egészségbiztosítási pénztár. Az összeg az adott ország társadalombiztosítása által nyújtott támogatásnak felel meg. Így ha például a svájci egészségbiztosító a gyógyítási költségek 80 százalékát állja, a hazai egészségpénztár is ilyen mértékű térítést nyújt. Franciaország, Belgium és Luxemburg szakrendelőiben meg kell előlegezni a 60-80 eurós vizit díját, ezt azután – a 30-40 százalékos önrész levonását követően – az ottani biztosító fizeti vissza a magyar turistának.

Sokan nyáron is a hegyi kirándulásokat választják. Jó, ha felkészülnek arra, hogy az esetleges baleset során a felkutatásukért, valamint a völgybe szállításukért fizetni kell, ezek rendszerint az adott ország biztosítottjai számára is díjkötelesek. Ezért a kiutazás előtt érdemes szabadidő- és sportbiztosítást kötni, esetleg a hitelkártyákhoz tartozó biztosítást használni.

Hegyi mentés és helikopteres mentőszállítás esetén számítani kell arra, hogy a mentés díját a szolgáltató kiszámlázza. Gyakran a helyi egészségbiztosítás a számla öszszegének csak egy előre meghatározott összegét fizeti vissza. Ausztriában például a hegyi mentés számlájának összegétől függetlenül legfeljebb 800 eurónak megfelelő összeg téríthető, ez lényegesen kisebb a légi mentés költségeinél.

Forrás: Vg.hu

Legtöbben Ausztriában szenvedtek balesetet
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Legtöbben Ausztriában szenvedtek balesetet

A társaságok tapasztalatai szerint csupán a síelni készülők harmada köt biztosítást, pedig az alig kerül napi néhány száz forintnál többe, és még az elutazás előtti nap estéjén, interneten is lehet szerződni, igaz ehhez bankkártya is szükséges. (Természetesen ezzel a módszerrel akár a síterepről is megköthető a másnaptól érvényes szerződés.)

Bravik Attilától, a CLB ügyvezető igazgatójától megtudtuk: a megrendelést követően 10 percen belül e-mailen már meg is érkezik az utasbiztosítási kötvény. On-line biztosítási brókerek kalkulációja szerint egy hétre két felnőtt és két 13 év alatti gyermek összesített biztosítási díja minimum 10 920 forint, de ha egy családot alkotnak, akkor csak 7 098 forintba, három hasonló korú gyerekkel pedig mindez 8 463 forintba kerül. A helikopteres mentésért külföldön legalább egymillió forintnak megfelelő devizát is elkérnek. Egyébként nem feltétlenül a legolcsóbb megoldást célszerű választani. Olyan szerződést érdemes kötni, amely felelősségi biztosítást is tartalmaz, így a másoknak okozott kárt is megtérítik, beleértve az orvosi kezelés és az idő előtti hazautazás költségeit is. Napi 100-150 forintos pluszköltséggel akár több millió forinttal nagyobb kárösszegeket térítenek a társaságok. A biztosítás kiterjed a sífelszerelésre is (ez speciális poggyászkárnak minősül), sőt az esetleges baleset, betegség miatt fel nem használt síbérlet árát is (általában 300 euró, azaz mintegy 80 ezer forintig) visszatérítik. Az ajánlják, hogy a részletes feltételeket mindenki biztosítás megkötése előtt tisztázza. A nem versenyszerű síelés a legtöbb esetben utasbiztosításnak minősül.

A síbalesetek többsége láb-, főként térdsérülés - tudtuk meg Kozek Andrástól, az Allianz Biztosító vezérigazgató-helyettesétől. De nem elhanyagolható számban éri a sportolókat fejsérülés is. A tavalyi szezonban a magyarok 65 százaléka Ausztriában, 15 százaléka Franciaországban, 10-10 százaléka pedig Olaszországban és Szlovéniában szenvedett síbalesetet. Érdemes biztosítást kötni, mert - mint ahogy Kozek András elmondta - egy enyhe sérülés orvosi ellátása átlagosan 400 euróba, egy közepesen súlyosé pedig 12 ezer euróba, vagyis mintegy 100 ezer, illetve 3 millió forintba kerül.

Nem elég csak vigyázni a gyerekre utazás alatt
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Nem elég csak vigyázni a gyerekre utazás alatt

Ha külföldre repülünk, hajóra szállunk, vagy átautózunk Európán, számos óvintézkedést kell megtennünk, hogy garantáljuk saját és gyermekeink biztonságát. Az utazás - gyerekekkel a nyakunkon - bizony fárasztó lehet, terheinken sokat könnyíthet a megfelelő biztosítások megkötése, melyek révén felszabadultabbá válhatunk.

Aki rendszeresen utazik, egyetért azzal, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb megpróbáltatásokkal lehet szembesülni. A biztonsági átvilágítás miatt kígyózó sorokban kell hosszasan várakozni, a gyakran változó díjszabások, és szabályok zavart okozhatnak még a legedzettebb turista fejében is. És ezt csak tovább tetézi, ha poggyászainkon néhány gyerek is üldögél. A saját papírjaink mellett fontos, hogy a gyermekeink szükséges dokumentumai is rendelkezésre álljanak, ismerve minden aktuális szabályt és feltételt, amelyek utunkkal kapcsolatosak lehetnek.

Tippek/trükkök:

1. Autóút előtt nézessük  át a járművet, hogy biztonságosan üzemel-e. A gyermekeket nem elég az autósülésbe tenni, kössük be őket, győződjünk meg, hogy rendeltetésszerűen használjuk-e az ülést, és ne hagyjuk, hogy a gyerek kikösse magát.

2. Gondoskodjunk a gyerekek szórakoztatásáról anélkül, hogy le kéne vennünk a szemünket az útról. Fontos, hogy autót vezetve mellőzzük a mobiltelefon használatát, rendszeresen (2 óránként) álljunk meg rövid pihenőre.

3. Ne engedjük a gyermeket túl messzire magunktól, legyünk éberek víz mellett, sziklán, vagy más, veszélyes helyszínen.

4. A legtöbb szállodában lehet gyermekfelügyeletet kérni. Egy-egy szabad este élvezetesebbé teszi a nappali együttléteket, de győződjünk meg arról, hogy távollétünkben is biztonságban vannak.

5. Használjuk az utazással töltött időt arra, hogy megtanítsuk a gyerekünket tömegben viselkedni, és a szabályokat betartani. Nagyszerű alkalom ez arra, hogy megtanítsuk nekik a reptéri biztonsági követelményeket, meséljünk nekik arról, hogyan kell viselkedni a különböző helyzetekben.

6. Biztosítást mindenképpen érdemes kötni utazás előtt. Mint ismeretes, Amerikában évente több mint másfél millió balesetet a sofőr figyelmetlensége okoz, ennek 24 százalékában a hátsó ülésen ülő gyermekek tehetők felelőssé. 

7. Fontos, hogy körültekintőek legyünk az utazás szervezésekor. Mint a legtöbb kisgyerekes szülő, sokan tartanak a repüléstől is, hiszen 11 ezer méteren nem lehet sok mindent kezdeni egy hisztériás gyerekkel, pláne többel – szűkös térben, idegenekkel körülvéve. Ha jól választunk járatot, a feszültség nem fog a repülővel az egekbe emelkedni. A felnőttek fülpattogásához képest a gyerekeknek nem könnyű megküzdeniük a légnyomásváltozással, így ha tehetjük, ne repüljünk túl messzire, átszállással. A zsúfoltság elkerülése végett az éjszakai járatokat érdemes igénybe venni.

8. Okosan válasszuk ki védelünket. Számos óvintézkedés megtételével mi magunk is fokozhatjuk a biztonságérzetünket. Amennyiben rendelkezünk már biztosítással, utazás előtt nézzük át, hogy mi mindenre terjed ki, milyen feltételekkel, mekkora fedezettel. Szinte biztos, hogy az utunknak egy új kötvény aláírásával tehetjük igazán kényelmessé, hiszen valamilyen termék vagy szolgáltatás mellé „ajándékba kapott” minimum biztosítások ritkán felelnek meg az adott út igényeinek.

9. Arról, hogy utazásunk a legnagyobb nyugalomban teljen, ma már számos biztosítás gondoskodik. A nehezen félretett utazási költségeinket nem kell kockáztatnunk, amennyiben útlemondási biztosítást kötünk, a nélkülözhetetlen betegség-, baleset-, és poggyászbiztosítások mellé számos extrák választhatók, amelyek például az utazás megszakítására, vagy késői megkezdésére (például vonatkésés) nyújtanak fedezetet, mialatt az otthonunkkal kapcsolatos váratlan feladatokat a megbízható home-asszisztencia látja el, s ha útközben elromlik az autónk, az autós asszisztencia intézi a helyszíni javítást, hazaszállítást és továbbutazást. Bízzuk hát a kockázatokat a biztosítókra, mi pedig élvezzük a megérdemelt pihenést.

10. Ne csak közös utazásnál legyünk körültekintőek. Biztosításra akkor is szükség van, amikor gyermekeink nélkülünk utaznak. Ha megkötjük a szükséges biztosításokat, az egészre nyugodt szívvel úgy tekinthetünk, mint gyermekünk egyik nagy kalandjára. Magyarországon az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás keretében 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek államilag finanszírozott biztosítási védelemben részesül. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a szülők nem köthetnek másik, tovább biztosításokat, ekkor ugyanis baleset esetén mindegyik biztosító fizet.

Forrás: Travelline.hu

Drága lehet a síbaleset, ha nincs biztosításunk
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Drága lehet a síbaleset, ha nincs biztosításunk

Itt a síszezon, ám a külföldre utazóknak nem árt tisztában lenniük azzal, mi a teendőjük egy esetleges baleset során. Gondoskodjon megfelelő biztosításról.

Az európai uniós szabályok lehetővé teszik, hogy a magyar síelők a magyarországi kötelező egészségbiztosításuk terhére vegyék igénybe a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat, ám a legtöbb helyen önrészt kell fizetni - tudta meg a Világgazdaság az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nemzetközi főosztályától.

Az ellátást az Európai Egészségbiztosítási Kártyával (EU-kártya) lehet kérni, s ugyanaz jár a magyar betegnek, mint az adott ország biztosítottjainak. Így ha az adott helyen az ellátásért önrészt kell fizetni, azt a magyarok is kötelesek maguk viselni. Az EU-kártyát az illetékes egészségpénztáraknál lehet igényelni személyesen vagy postai úton.

Érdemes felkészülni arra, hogy Franciaországban és Svájcban a kórházi tartózkodást nem igénylő ellátások költségét teljes összegben ki kell fizetni. A pénzt a hazatérés után téríti meg az illetékes regionális egészségbiztosítási pénztár a számla alapján. Ám ez az összeg csak az adott ország társadalombiztosítása által nyújtott támogatásnak megfelelő lehet. Például ha a svájci egészségbiztosító a költségek 80 százalékát állja, akkor a magyar egészségbiztosító is csak ilyen mértékű térítést nyújt - figyelmeztet a Világgazdaság.

Ha a biztosított EU-kártya nélkül vesz igénybe ellátást, és az orvostól vagy kórháztól számlát kap, a kifizetett számla alapján ugyanilyen módon igényelhet itthon visszatérítést.

A kártyával egyébként csak a közbiztosítókkal szerződésben lévő orvosnál lehet igénybe venni az ellátást. A szerződés nélküli magánorvosoknál kapott szolgáltatás költségeit a betegnek kell állnia, a regionális egészségbiztosítási pénztár a költségeket utólag sem téríti meg. Ezért célszerű - lehetőség szerint - minden esetben közkórházhoz fordulni.

A hegyi balesetet szenvedettek felkutatása, valamint a völgybe szállítás rendszerint az adott ország biztosítottjainak is díjköteles. Ezért a kiutazás előtt érdemes szabadidő- és sportbiztosítást kötni, esetleg a hitelkártyákhoz tartozó biztosítást használni. Hegyi mentés és a helikopteres mentőszállítás esetén számítani kell arra, hogy a mentés díját a mentőszolgáltató kiszámlázza.

Forrás: Világgazdaság/Esti Hírlap

A síelés veszélyei - hogyan kerüljük el őket?
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

A síelés veszélyei - hogyan kerüljük el őket?

A végre beköszöntő síszezon sokakat megihlet, akik alig várják, hogy a hófödte havasok lejtőin csúszhassanak. Érdemes viszont indulás előtt bebiztosítani magunkat a bajok ellen. Egyes becslések szerint mindössze minden ötödik magyar síelőnek van biztosítása, holott a védelem nemcsak testileg, de anyagilag is komoly szempont.

A sívakáció  legfontosabb része az, hogy felkészüljünk a váratlan helyzetekre. Érdemes tehát indulás előtt röviden átgondolni, mi történik, ha elvész a csomagunk vagy eltűnnek léceink, hogyan kerüljük el a baleseteket és milyen alapvető elsősegély-felszerelés legyen nálunk, hogy mit teszünk, ha mégis valami történik, kit hívjunk, kire számíthatunk, ha valami gond van. Persze nagy valószínűséggel semmi nem fog történni, de jobb, ha az ember úgy indul neki, hogy fel van készülve ezekre az esetekre, akkor nem érhetik meglepetések.

Forrás: Hvg.hu

Oldalak