2010.07.22

Utazási biztosítás: a bankkártya nem mindig elég

Sokan csak a bankkártyához kapcsolt biztosítással vágnak neki a külföldi útnak, holott ez nem minden esetben segít a bajba jutott turistán. A banki plasztikkal járó baleset- és poggyászbiztosítás sokszor az alacsony kártérítési összegek miatt nem jó megoldás, hiszen még a magas presztízsű arany- vagy platinakártyák is csak 10 millió forintig állnak helyt, aminek már kisebb balesetnél is a duplájára lehet szükség például az Egyesült Államokban – olvasható a HVG eheti (2010/29.) számának cikkében.

„Szívinfarktust kapott és meghalt egy egynapos bécsi kirándulás egyik résztvevője. A családja 600 ezer forintot fizetett azért, hogy hazahozzák, mert nem volt utasbiztosítása” – idézett fel egy nem régi szomorú esetet a HVG-nek Horváth Péter, a QBE Atlasz Biztosító vezérigazgatója.

Tapasztalata szerint az országból egy napra kiruccanók, illetve a környező országokba utazók alig kötnek utasbiztosítást. Abban bíznak, hogy ahova mennek, onnan még törött lábbal is hazaevickélhetnek, vagy hogy megvédi őket a bankkártyájukhoz járó biztosítás. Esetleg az Európai egészségbiztosítási kártyára hagyatkoznak, holott az nem fedezi az esetleges önrészt vagy a vizitdíjat, és az utólagos visszatérítéssel működő ellátásnál sem segít.

Az utasbiztosítások legnagyobb vásárlói a csoportosan utazók, de ők is kevesebben voltak a válságban, ezért tavaly az utasbiztosítás díjbevétele 8,6 milliárd forintra esett az előző évi 9,5 milliárdról.

A banki plasztiklappal járó baleset- és poggyászbiztosítás sokszor az alacsony kártérítési összegek miatt nem jó megoldás. Az Erste Visa és Mastercard kártyái például csak 3 millió forintig térítenek betegség vagy baleset esetén, amit Nyugat-Európában néhány napos kórházi ápolással is túl lehet lépni. Igaz viszont, hogy a beteg- és a holttestszállítás költségeit összeghatár nélkül kifizetik más hitelintézetek kártyás biztosításaihoz hasonlóan.

Az orvosi kiadásokért még a bankok magas presztízsű platina- vagy aranykártyái is sokszor csak 10 millió forintig állnak helyt, aminek már kisebb balesetnél is a duplájára van szükség például az Egyesült Államokban. A sportbalesetek után pedig többnyire egyáltalán nem lát pénzt a kártyabirtokos, és autós assistance-szolgáltatásra se számíthat.

A hiányosságokat az OTP-kártyás kuncsaftok mindenesetre most 20 százalékos kedvezménnyel fedhetik le, ha egy OTP-bankautomatánál kötnek utasbiztosítást az OTP-csoporthoz tartozó GroupamaGarancia Biztosítóval. Aki mégis megelégszik a kártyával kapott ajándék biztosítással, jól teszi, ha kiutazása előtt tájékozódik, hogy a szolgáltatás mögött melyik társaság áll, s milyen számon és kinél jelentheti be a kárt, enélkül ugyanis nagy tortúrának teheti ki magát.

„Európában többnyire elegendő védelmet jelenthet egy bankkártyás biztosítás, azonban családi utazásoknál nehezíti az ügyintézést, ha a többféle kártya miatt több biztosítóval kell tartani a kapcsolatot” – hozott fel egy újabb érvet a HVG-nek Bácskai Roland, a netrisk.hu online alkuszportál munkatársa az utasbiztosítások megkötésére. Mi több: a pluszbiztosítás nem jár mindig pluszkiadással. Előfordul, hogy a két lurkóra kötött külön utasbiztosítás többe kerül, mint a családé, így érdemes családi díjkedvezménnyel szerződni, még ha a szülőknek a bankkártyájuk révén van is külön biztosításuk.

Az utóbbi egy-két évben bővült az utasbiztosításokhoz kapcsolt szolgáltatások köre, miközben az áruk legfeljebb néhány biztosítónál drágult 5 százalékkal a netrisk.hu kalkulációi szerint. A legolcsóbb utasbiztosítás napi díja 130 forint körül van; 360 forintért már elég jó minőségű szolgáltatást lehet kapni.

Mind többször része például a biztosításnak a gépjármű-segélyszolgálat, amely kisegíti a tulajt, ha autója vagy motorja idegen földön lerobban vagy megsérül. Ezért a szolgáltatásért főként azoknak érdemes fizetniük, akiknek a járgányára már nem vonatkozik a gyári assistance, de a jármű nem öregebb 8-10 évesnél. Sokat segíthet ugyanis, ha ismeretlen helyen valaki egy telefonhívással anyanyelven kérhet a helyszínre autómentőt és intézkedhet a javításról is, amelynek idejére a szállást is fizeti a biztosító. Az assistance segít abban is, hogy ne verjék át az autóst túl magas javítási költséggel – igaz, a piacinál magasabb árat amúgy sem térítenék meg számára.

Forrás: Ecoline.hu

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás

BIZTOSÍTÁSI HÍREK

Hogy biztosítsuk magunkat vulkánkitörés esetére?
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Hogy biztosítsuk magunkat vulkánkitörés esetére?

Nincs külön utasbiztosítás a vis maior helyzetekre a biztosító társaságok portfóliójában, de ez nem jelenti azt, hogy az ilyen helyzetek kezelésére ne lenne megoldás. A mostani vulkánkitörés okozta légi káoszhoz hasonló esetekben -, miként tudják az utasok a leginkább mérsékelni az extrém körülmények okozta veszteségeket utazásuk során. Igaz, a "normál" utasbiztosítások terén is sok a lemaradásunk.

Az izlandi vulkánkitörés megbénította az európai légteret és ez bizony sok utazónak okozott a kellemetlenségek mellett anyagi veszteséget is. Mit lehet kezdeni a mostanihoz hasonló vis maior helyzetekkel - fel lehet-e készülni előre ezekre? A Privátbankár.hu körkérdése szerint igen: egy kis előrelátással és tervezéssel könnyen elkerülhetjük a kellemetlen élményeket utazásunk során, sőt a nehezebb szituációkban sem maradunk segítség nélkül.

Mi számít vis maior szituációnak?

Az utazási szerződésről szóló 281/2008(XI 28) kormányrendelet értelmében az utazásszervező felel az utazási szerződés hibás teljesítéséből eredő kárért, kivéve, ha a hiba sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködője tevékenységére nem vezethető vissza, tehát vis maior esetén - mondta el érdeklődésünkre a Neckermann utazási iroda ügyfélszolgálati vezetője, Kotmajer Adrienn.

"A vis maior olyan előre nem látható, el nem hárítható külső erő, amely  az utazásszervező tevékenységén kívül keletkezik.  Vis maior esetén az utasokkal kötött utazási szerződés teljesítése lehetetlenné válik. A lehetetlenné válás okáért egyik fél sem felelős, sem az utazási vállalkozó, sem az utas."

A légitársaságokat semmi sem kötelezi kártérítésre

Hogyan állapítja meg egy ilyen, extrém helyzetben a maga felelősségét egy légitársaság és milyen anyagi áldozatokat képes ezért hozni? Érdeklődésünkre a Malévnál elmondták, hogy a vulkánkitörés okozta légistop kezdetén a társaság felajánlotta a törölt járatok utasainak, hogy kapacitás függvényében április 30-áig díjmentesen átfoglalja repülőjegyüket egy későbbi járatra, illetve azon utasaiknak, akik az utazástól elállnak, visszatéríti a repülőjegy árát. Mint Hegedűs Ádám kommunikációs vezető a Privátbankárnak elmondta, az utasok - többek között ezért - nem is számíthatnak kártérítésre. Sőt, erre semmilyen jogszabály nem kötelezi a légitársaságokat, így a Malévet sem. Ugyanakkor a nemrég visszaállamosított társaságnál már a jegyfoglalás folyamatában is lehet útlemondásra is kiterjedő utazási biztosítást kötni a légitársaság biztosító partnerénél. "Ennek megkötését mindenképpen javasoljuk valamennyi utasunknak" - tette hozzá Hegedűs.

Hasonlóan járnak el az egyik legnagyobb itthon is működő fapados légitársaságnál. A Wizz Air szabályzata szerint "az útiterv megváltoztatása, a repülés megszakítása és elterelések" esetén "amennyiben az a Wizz Air kezdeményezéséből vagy egyéb forgalmi okból a szerződés módosításra kerül" elektronikus levélben értesítik az ügyfeleket. Ekkor lehetőség van az út lemondására a jegy árának visszatérítése mellett vagy a vásárló el is fogadhatja az új feltételeket. Fapados társaságoknál amúgy is gyakoribb, hogy az indulási vagy érkezési időpontok megváltoznak (adott esetben egy-két napot is csúszhatnak, bár ez ritkán fordul elő), a jó pár hónappal előbb megvásárolt jegy árát ilyenkor akár vissza is kérhetjük. Emiatt is kéri a Wizz Air az ügyfeleit, hogy kísérjék figyelemmel a társaság honlapját és a friss híreket.

Utazási irodák: arányos költségelosztás

Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az utazásszervező és az utas között a szerződés - anélkül, hogy bármelyik fél elállna attól - megszűnik. Viszont még ebben az esetben is kötelessége az utazási irodának, hogy az utas segítségére legyen. De mit jelent ez pénzben kifejezve? Ilyenkor az irodát az elvégzett szolgáltatásért a díj arányos része illeti meg, viszont nem kötelessége kártalanítani a pórul járt utasokat (az is igaz, hogy az el nem végzett szolgáltatásokért felvett pénzből az iroda köteles visszaadni az utasra eső részt). Mint Kotmajer Adrienn kérdésünkre válaszolva elmondta, "az, hogy az utazási vállalkozó költsége mennyi, függ a szolgáltatók felé történő elszámolásoktól. Természetesen a költségmentes átfoglalásokat próbáljuk minden esetben elérni, de ez szintén nem tőlünk, hanem a szolgáltatóktól függ". Könnyen kerülhet tehát nehéz helyzetbe az, aki biztosítás nélkül vág bele egy utazásba, csakhogy vis maior esetében ez sem jelent megoldást. A Neckermannál elmondták: tudomásuk szerint egyetlen biztosító sem fizet ilyen esetben. De vajon így van-e ez, és ha igen, miért?

Kérdéseinkkel a Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) szakértőihez fordultunk. A biztosító tapasztalatai szerint ugyan növekszik azok száma itthon, akik biztosítás nélkül nem utaznak el, de még így is jóval a nyugat-európai arányok alatt vagyunk. "Ennek az is oka lehet, hogy a magyar utazók nagy része nincs tudatában a külföldön felmerülő költségeknek, pl. mert még Magyarországon sem ismeri az orvosi költségek, mentőszállítás valós árát, aminek pedig általában a külföldi ellátási és szállítási árak a többszörösét teszik ki." Az EUB szerint sokan nem gondolnak arra, hogy éppen azoknak az utazóknak kellene jó színvonalú - tehát aránylag drágább - biztosítást kötni, akik kevés pénzzel utaznak, hiszen az ő számukra sokkal megterhelőbbek, vagy eleve megfizethetetlenek a váratlanul felmerült többletkiadások (pl.  egy súlyos beteg nem tud személyautóval hazautazni, mentőre van szüksége, ami többszázezer forint vagy mentőrepülőre, ami több millió), de a hozzátartozók szállása vagy a látogatás költsége is százezres nagyságrendű lehet.

Vis maior: van megoldás?

Mi a helyzet azonban a rendkívüli esetekkel, amikor senki sem tehető felelőssé a kialakult helyzetért? Az utazásokra vonatkozóan jelenleg jellemzően nincs olyan biztosítás, amelyben a biztosítók vállalnak szolgáltatást arra az esetre, ha természeti katasztrófa miatt törlik a légi járatot és emiatt nem tud elutazni az utas, ami nem is csoda - így az EUB szakértői -, hiszen ez egy nagyon ritkán előforduló esemény, amire aligha lennének hajlandóak az utazók jelentős díjat fizetni, viszont az esetleges kár rendkívül nagy tömegeket érint egyidejűleg, óriási kárösszeget okozva, tehát nem tipikus biztosítási kockázat. Nemcsak arról van tehát szó, hogy a biztosító magasnak ítéli meg a kockázatokat, hanem arról is, hogy ilyen termékekre a magas ár miatt nem lenne kereslet.

"Vajon ki adott volna ki pénzt ezelőtt két héttel azért, hogy vulkánkitörés esetén törölt járata helyett a biztosító hazaszállítsa? Valószínű az lett volna az ügyfelek válasza, hogy a biztosító már megint olyasmiért akar pénzt kérni, ami itt Európában biztosan nem fordulhat elő..." - mondták el a Privátbankár.hu kérdésére válaszolva a biztosítónál.

A külföldön tartózkodó utasokra vonatkozóan létezik olyan szolgáltatás viszont, hogy valamely, az utazás helyszínén bekövetkező,  az utasok testi épségét közvetlenül veszélyeztető váratlan esemény miatt a biztosító vállalja a váratlan hazautazás többletköltségeit, így pl. ha Izlandon lettek volna utasok a vulkánkitörés időpontjában, ők ezt igénybe vehették volna. Létezik tehát olyan termék - több biztosító portfóliójában is - amely megoldást jelenthet vis maior helyzetben. Sőt, a jelenlegi helyzetben sok biztosító felülbírálta eddigi gyakorlatát és lehetőséget adott kint tartózkodó ügyfeleinek a gyors szerződésmódosításra, hogy minél kevesebb ráfordítással tudjanak biztonságban hazaérni.

Milyen biztosítást válasszunk?

Az utasbiztosításoknál a legfontosabb az orvosi költségekre, mentésre és hazaszállításra vonatkozó szolgáltatás, mert ezeken a területeken merülhetnek fel a legnagyobb összegű kiadások. Európában legalább 4-6 millió forintos orvosi költség limitet célszerű választani, és a hazaszállításra is legalább 10 milliós fedezetet, hogy beleférjen egy esetleges mentőrepülős szállítás is! - tanácsolja az EUB az utazóknak. Európán kívül ezeknek a háromszorosa a minimum elvárás, mivel ott jellemzően (USA-ban pl. 3-4x) magasabbak az árak, és hosszabb idő telik el, amíg a beteg hazaszállítható állapotba kerül.

Belföldi utazásokra vonatkozóan is érdemes utasbiztosítást kötni, a biztosító ennek keretében is tud pl. mentőszállítást szervezni, közlekedési baleset esetén az autót hazaszállítani, a megrongálódott poggyászt kifizetni stb. - így az EUB.

Forrás: Privátbankár.hu

Síbiztosítás: a családnak érdemes együtt kötni!
2010 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Síbiztosítás: a családnak érdemes együtt kötni!

Budapest, 2008. december 22.
A népszerű magashegyi sípályák többségén már javában tart a szezon. A gyermekes családok jelentős része az iskolai szünet időszakában, a két ünnep között kel útra, hogy néhány napot a havas hegyoldalakon töltve pihenje ki az év fáradalmait. A készülődés időszakában sokan felejtik el megkötni a biztosításukat. Számukra jó hír, hogy az Interneten akár az előző este is lehetőség nyílik percek alatt elintézni a síbiztosítást: ráadásul az egész családnak együtt megkötve akár 38 százalékos kedvezmény is elérhető.
 
Napi néhány száz forint fejenkénti kifizetésével legalább a családi költségvetést biztonságban tudhatja, aki magára és családtagjaira is köt síbiztosítást. Egy baleset vagy megbetegedés miatt szükségessé váló kórházi ellátás többszázezer forintos költségét egy helikopteres hegyi mentés akár milliós nagyságrendű kiadássá is duzzaszthatja. 
 
Két gyermektől már jelentős kedvezmények
A www.biztositastipp.hu oldalon elvégzett számítások szerint egy hétre két felnőtt és két –tizenhárom év alatti - gyermek számára 10.920 forintért köthető síbiztosítás. Ha azonban ez a négy fő egy családot alkot, ezt a módozatot megússzák 7.098 forintos díjjal – ami 35 százalékos kedvezményt jelent. Három hasonló korú gyermek mellett a kedvezményes ár 8.463 forint, ami 38 százalékkal kevesebb annál, mintha külön kötöttek volna biztosítást az öt személyre.
 
14-15 éves gyermekek esetén – alacsonyabb, 8-10 százalékos mértékben – még szintén járhat családi kedvezmény.
 
Itt sem csak az ár számít!
A síbiztosítás esetében sem feltétlenül a legolcsóbb megoldást érdemes választanunk. Célszerű néhány egyéb szempontot is figyelembe venni, ilyenek lehetnek:
  • A módozat tartalmaz-e felelősségbiztosítást is? – Ha ugyanis másnak okozunk kárt, annak összegét nekünk kell állnunk (beleértve a kezelés, sőt, akár az idő előtti hazautazás költségeit is)
  • Mi a térítési limit? – A magasabb kategóriájú termékek napi 100-150 forinttal magasabb díj ellenében akár több millió forinttal nagyobb kárösszegeket térítenek.
  • A felszerelés biztosítása és további extrák – A síbiztosításokra jellemző, hogy a sífelszerelést is biztosítják, emellett a biztosító a baleset, betegség esetén fel nem használt síbérletet is visszatéríti. Azonban – főleg, ha további speciális körülmény is felmerül az úttal kapcsolatosan - a feltételekről mindig érdemes részletesen tájékozódni!
 
Online nehéz lekésni a biztosításkötést
„A bankkártyás fizetés lehetőségének köszönhetően a CLB www.biztositastipp.hu oldalán akár az indulás előtti órákban megköthető a síbiztosítás az elérhető ajánlatok gyors áttekintését követően” – mondta Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója. „A megrendelést követően 10 percen belül e-mailen már érkezik is az utasbiztosítási kötvény. Mindez azt jelenti, hogy másnaptól az is rendelkezhet idehaza kötött utasbiztosítással, akinek csak kinn, a terepen jut eszébe, hogy a következő napokat nyugodtabban töltené, ha mégis biztosítva lenne, és Internethez tud jutni.”
 
 
 

 

Oldalak