2010.05.12

Hogy biztosítsuk magunkat vulkánkitörés esetére?

Nincs külön utasbiztosítás a vis maior helyzetekre a biztosító társaságok portfóliójában, de ez nem jelenti azt, hogy az ilyen helyzetek kezelésére ne lenne megoldás. A mostani vulkánkitörés okozta légi káoszhoz hasonló esetekben -, miként tudják az utasok a leginkább mérsékelni az extrém körülmények okozta veszteségeket utazásuk során. Igaz, a "normál" utasbiztosítások terén is sok a lemaradásunk.

Az izlandi vulkánkitörés megbénította az európai légteret és ez bizony sok utazónak okozott a kellemetlenségek mellett anyagi veszteséget is. Mit lehet kezdeni a mostanihoz hasonló vis maior helyzetekkel - fel lehet-e készülni előre ezekre? A Privátbankár.hu körkérdése szerint igen: egy kis előrelátással és tervezéssel könnyen elkerülhetjük a kellemetlen élményeket utazásunk során, sőt a nehezebb szituációkban sem maradunk segítség nélkül.

Mi számít vis maior szituációnak?

Az utazási szerződésről szóló 281/2008(XI 28) kormányrendelet értelmében az utazásszervező felel az utazási szerződés hibás teljesítéséből eredő kárért, kivéve, ha a hiba sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködője tevékenységére nem vezethető vissza, tehát vis maior esetén - mondta el érdeklődésünkre a Neckermann utazási iroda ügyfélszolgálati vezetője, Kotmajer Adrienn.

"A vis maior olyan előre nem látható, el nem hárítható külső erő, amely  az utazásszervező tevékenységén kívül keletkezik.  Vis maior esetén az utasokkal kötött utazási szerződés teljesítése lehetetlenné válik. A lehetetlenné válás okáért egyik fél sem felelős, sem az utazási vállalkozó, sem az utas."

A légitársaságokat semmi sem kötelezi kártérítésre

Hogyan állapítja meg egy ilyen, extrém helyzetben a maga felelősségét egy légitársaság és milyen anyagi áldozatokat képes ezért hozni? Érdeklődésünkre a Malévnál elmondták, hogy a vulkánkitörés okozta légistop kezdetén a társaság felajánlotta a törölt járatok utasainak, hogy kapacitás függvényében április 30-áig díjmentesen átfoglalja repülőjegyüket egy későbbi járatra, illetve azon utasaiknak, akik az utazástól elállnak, visszatéríti a repülőjegy árát. Mint Hegedűs Ádám kommunikációs vezető a Privátbankárnak elmondta, az utasok - többek között ezért - nem is számíthatnak kártérítésre. Sőt, erre semmilyen jogszabály nem kötelezi a légitársaságokat, így a Malévet sem. Ugyanakkor a nemrég visszaállamosított társaságnál már a jegyfoglalás folyamatában is lehet útlemondásra is kiterjedő utazási biztosítást kötni a légitársaság biztosító partnerénél. "Ennek megkötését mindenképpen javasoljuk valamennyi utasunknak" - tette hozzá Hegedűs.

Hasonlóan járnak el az egyik legnagyobb itthon is működő fapados légitársaságnál. A Wizz Air szabályzata szerint "az útiterv megváltoztatása, a repülés megszakítása és elterelések" esetén "amennyiben az a Wizz Air kezdeményezéséből vagy egyéb forgalmi okból a szerződés módosításra kerül" elektronikus levélben értesítik az ügyfeleket. Ekkor lehetőség van az út lemondására a jegy árának visszatérítése mellett vagy a vásárló el is fogadhatja az új feltételeket. Fapados társaságoknál amúgy is gyakoribb, hogy az indulási vagy érkezési időpontok megváltoznak (adott esetben egy-két napot is csúszhatnak, bár ez ritkán fordul elő), a jó pár hónappal előbb megvásárolt jegy árát ilyenkor akár vissza is kérhetjük. Emiatt is kéri a Wizz Air az ügyfeleit, hogy kísérjék figyelemmel a társaság honlapját és a friss híreket.

Utazási irodák: arányos költségelosztás

Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az utazásszervező és az utas között a szerződés - anélkül, hogy bármelyik fél elállna attól - megszűnik. Viszont még ebben az esetben is kötelessége az utazási irodának, hogy az utas segítségére legyen. De mit jelent ez pénzben kifejezve? Ilyenkor az irodát az elvégzett szolgáltatásért a díj arányos része illeti meg, viszont nem kötelessége kártalanítani a pórul járt utasokat (az is igaz, hogy az el nem végzett szolgáltatásokért felvett pénzből az iroda köteles visszaadni az utasra eső részt). Mint Kotmajer Adrienn kérdésünkre válaszolva elmondta, "az, hogy az utazási vállalkozó költsége mennyi, függ a szolgáltatók felé történő elszámolásoktól. Természetesen a költségmentes átfoglalásokat próbáljuk minden esetben elérni, de ez szintén nem tőlünk, hanem a szolgáltatóktól függ". Könnyen kerülhet tehát nehéz helyzetbe az, aki biztosítás nélkül vág bele egy utazásba, csakhogy vis maior esetében ez sem jelent megoldást. A Neckermannál elmondták: tudomásuk szerint egyetlen biztosító sem fizet ilyen esetben. De vajon így van-e ez, és ha igen, miért?

Kérdéseinkkel a Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) szakértőihez fordultunk. A biztosító tapasztalatai szerint ugyan növekszik azok száma itthon, akik biztosítás nélkül nem utaznak el, de még így is jóval a nyugat-európai arányok alatt vagyunk. "Ennek az is oka lehet, hogy a magyar utazók nagy része nincs tudatában a külföldön felmerülő költségeknek, pl. mert még Magyarországon sem ismeri az orvosi költségek, mentőszállítás valós árát, aminek pedig általában a külföldi ellátási és szállítási árak a többszörösét teszik ki." Az EUB szerint sokan nem gondolnak arra, hogy éppen azoknak az utazóknak kellene jó színvonalú - tehát aránylag drágább - biztosítást kötni, akik kevés pénzzel utaznak, hiszen az ő számukra sokkal megterhelőbbek, vagy eleve megfizethetetlenek a váratlanul felmerült többletkiadások (pl.  egy súlyos beteg nem tud személyautóval hazautazni, mentőre van szüksége, ami többszázezer forint vagy mentőrepülőre, ami több millió), de a hozzátartozók szállása vagy a látogatás költsége is százezres nagyságrendű lehet.

Vis maior: van megoldás?

Mi a helyzet azonban a rendkívüli esetekkel, amikor senki sem tehető felelőssé a kialakult helyzetért? Az utazásokra vonatkozóan jelenleg jellemzően nincs olyan biztosítás, amelyben a biztosítók vállalnak szolgáltatást arra az esetre, ha természeti katasztrófa miatt törlik a légi járatot és emiatt nem tud elutazni az utas, ami nem is csoda - így az EUB szakértői -, hiszen ez egy nagyon ritkán előforduló esemény, amire aligha lennének hajlandóak az utazók jelentős díjat fizetni, viszont az esetleges kár rendkívül nagy tömegeket érint egyidejűleg, óriási kárösszeget okozva, tehát nem tipikus biztosítási kockázat. Nemcsak arról van tehát szó, hogy a biztosító magasnak ítéli meg a kockázatokat, hanem arról is, hogy ilyen termékekre a magas ár miatt nem lenne kereslet.

"Vajon ki adott volna ki pénzt ezelőtt két héttel azért, hogy vulkánkitörés esetén törölt járata helyett a biztosító hazaszállítsa? Valószínű az lett volna az ügyfelek válasza, hogy a biztosító már megint olyasmiért akar pénzt kérni, ami itt Európában biztosan nem fordulhat elő..." - mondták el a Privátbankár.hu kérdésére válaszolva a biztosítónál.

A külföldön tartózkodó utasokra vonatkozóan létezik olyan szolgáltatás viszont, hogy valamely, az utazás helyszínén bekövetkező,  az utasok testi épségét közvetlenül veszélyeztető váratlan esemény miatt a biztosító vállalja a váratlan hazautazás többletköltségeit, így pl. ha Izlandon lettek volna utasok a vulkánkitörés időpontjában, ők ezt igénybe vehették volna. Létezik tehát olyan termék - több biztosító portfóliójában is - amely megoldást jelenthet vis maior helyzetben. Sőt, a jelenlegi helyzetben sok biztosító felülbírálta eddigi gyakorlatát és lehetőséget adott kint tartózkodó ügyfeleinek a gyors szerződésmódosításra, hogy minél kevesebb ráfordítással tudjanak biztonságban hazaérni.

Milyen biztosítást válasszunk?

Az utasbiztosításoknál a legfontosabb az orvosi költségekre, mentésre és hazaszállításra vonatkozó szolgáltatás, mert ezeken a területeken merülhetnek fel a legnagyobb összegű kiadások. Európában legalább 4-6 millió forintos orvosi költség limitet célszerű választani, és a hazaszállításra is legalább 10 milliós fedezetet, hogy beleférjen egy esetleges mentőrepülős szállítás is! - tanácsolja az EUB az utazóknak. Európán kívül ezeknek a háromszorosa a minimum elvárás, mivel ott jellemzően (USA-ban pl. 3-4x) magasabbak az árak, és hosszabb idő telik el, amíg a beteg hazaszállítható állapotba kerül.

Belföldi utazásokra vonatkozóan is érdemes utasbiztosítást kötni, a biztosító ennek keretében is tud pl. mentőszállítást szervezni, közlekedési baleset esetén az autót hazaszállítani, a megrongálódott poggyászt kifizetni stb. - így az EUB.

Forrás: Privátbankár.hu

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás

BIZTOSÍTÁSI HÍREK

Sokan utaznak biztosítás nélkül külföldre
2011 június 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Sokan utaznak biztosítás nélkül külföldre

Tavaly 16,9 millió magyar állampolgár látogatott külföldre, de csak egyharmaduknak volt utazási biztosítása, pedig már az egynapos bevásárló út is akár százezrekbe kerülhet biztosítás nélkül - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A MABISZ adatai szerint tavaly 10,8 millióan látogattak egy napra külföldre. Az utazási biztosításból származott díjbevétel 8,9 milliárd forint volt. Idén nyáron lerövidülnek a nyaralások, és többször mennek 2-3 napra külföldre a magyarok - áll a MABISZ közleményében.

Az utazási irodák automatikusan ajánlanak biztosítást az ügyfeleiknek, így főként az egyéni utasok egy része marad biztosítás nélkül.

A kiutazók egy része úgy véli, hogy uniós polgárként minden országban jár az ingyenes alapszolgáltatás, ezért felesleges üzleti biztosítást kötni. Ehhez azonban ki kell váltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, és tudni kell, hogy a célországban mi tartozik az ingyenes alapszolgáltatásba - hívja fel a figyelmet közleményében az Union Biztosító. A nyaralóhelyeken rendszerint magánorvosok tevékenykednek, ők pedig csak az üzleti biztosítók kötvényeit fogadják el.

A Generali csoportba tartozó Európai Utazási Biztosító táblázatot is közölt, amely szerint az ambuláns orvosi ellátás Franciaországban 30-400 ezer forintba, míg az USA-ban és Kanadában 50-500 ezer forintba kerül, egy légi betegszállítás költsége Európában pedig millió forintos nagyságrendű.

Forrás: MABISZ

Amikor milliókat bukunk a nyaraláson
2011 június 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Amikor milliókat bukunk a nyaraláson

Bizonyos külföldi kórházakban az egynapos kivizsgálás díja 2 millió forintra is rúghat, ha pedig mentőrepülővel kell a sérült nyaralót hazaszállítani, az Európa területéről 6-8 millió forintba, a kontinensen kívülről pedig akár 25 millió forintba is kerülhet. Mielőtt csomagoláskor az utazási lista végére érnénk, feltétlenül győződjünk meg arról, hogy a biztosításkötés sem maradt ki a teendők sorából.

A nyaralás megtervezésekor kevesen gondolnak csak bele, mekkora költségekkel járhat biztosítás nélkül utazni, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy Európában már a kisebb ambuláns orvosi ellátásokért is több százezer forintnak megfelelő összeget elkérhetnek, ha pedig súlyosabb balesetet szenvedünk, a mentés és a kórházba szállítás költsége mentőautóval 250 ezertől egymillió forintig, mentőhelikopterrel pedig 2 millió forintba is kerülhet.

A szállításon kívül a betegellátás sem olcsó külföldön, bizonyos kórházakban az egynapos kivizsgálás díja 2 millió forintra is rúghat, ha pedig mentőrepülővel kell a sérült nyaralót hazaszállítani, az Európa területéről 6-8 millió forintba, a kontinensen kívülről pedig akár 25 millió forintba is kerülhet. Érvényes utasbiztosítással mindezek a költségek elkerülhetők, sőt, szükség esetén akár orvosi kíséretet is kaphatunk, itthonról megszervezik a szállás és a repülőjegy átfoglalását, és segítenek a nyelvi akadályok leküzdésében is.

Negatív példák

„Idén tavasszal egyik ügyfelünk rendkívül súlyos autóbalesetet szenvedett a lengyel-cseh határ közelében, mentőhelikopter szállította a prágai kórházba. Sérülései nagyon súlyosak voltak, az intenzív osztályra vitték, ahol lélegeztetni kellett. Mivel a kórházban csak csehül beszéltek, a prágai asszisztencia-szolgálat munkatársainak közreműködését kértük a nyelvi nehézségek kiküszöbölésére. Szerencsére a sérült állapota stabilizálódott, és a külföldi orvosokkal folyamatosan konzultálva megkezdtük a hazaszállítás megszervezését. Orvosi kíséret mellett a hölgyet mentőhelikopterrel szállították a prágai repülőtérre, ahonnan speciális mentőrepülővel hozták haza. Biztosítás nélkül a megpróbáltatásoknak komoly, 4 millió forintos költsége is lett volna." - mondta el Molnár László, a Generali csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) vezérigazgató-helyettese.

Volt olyan utas is, aki Spanyolországban lett rosszul. Erős hasi fájdalmakra panaszkodott, belázasodott. Az orvos a beteg sürgős kórházba szállítását javasolta. Még aznap életmentő műtétet hajtottak rajta végre, ahol az orvosok tumort távolítottak el a gyomorról. Az ezt követő hetedik napon kezdhettük meg a hazaszállítás megszervezését, de a beteg hirtelen rosszabbul lett, újabb három napos kezelésre volt szükség. Ezután az utas hazatérhetett Magyarországra, ahol egy fővárosi kórházban ápolták tovább. A kórházi számla végösszege elérte az 5 millió forintot.

A fenti példákon kívül nyáron jellemző a gyomorrontás, a vakbélgyulladás, a vírusfertőzés, a megfázás, vagy ritka vírusok által terjesztett kór. Ha külföldön megbetegszünk, érdemes rögtön orvoshoz fordulnunk, nem kell megvárnunk, míg fekvőbeteggé válunk.

Forrás:piacesprofit.hu

Utazási biztosítások rejtelmei
2011 június 14.
Kategória:
Utasbiztosítás

utasbiztositas

Utazási biztosítások rejtelmei

Hol és hogyan kössünk utasbiztosítást? Tényleg jár a dombornyomott bankkártyákhoz utasbiztosítás? Segítünk eligazodni.

Emlékszem, mekkora örömöt okozott, amikor életemben először pár perc internetezéssel sikerült kipipálnom az utazási biztosítás megkötésének korábban igencsak bonyolult műveletét. Nagyjából tíz éve lehetett, amikor az első biztosító előrukkolt az online szerződéskötés lehetőségével, azt megelőzően minden utazás állandó problémáját jelentette a megfelelő biztosítás kiválasztása és megkötése. Az indulásokat többnyire munkahelyi hajtás, éjjeli pakolás előzte meg, és gyakran az indulás napján rohangáltunk utazási irodákba, illetve biztosítókhoz megkötni a szerződést. Az, hogy árakat és ajánlatokat hasonlítgassunk össze, szóba se jöhetett, örültünk, ha útba tudtunk ejteni egy helyet, ahol összejött a biztosításkötés. Abban a pillanatban, amikor elindult az online kötési lehetőség, sejtettem, hogy engem többet nem lát senki irodában biztosítási szerződést olvasgatni, s így is lett. Viszont pár év alatt megint teljesen átalakult a piac.

Biztosítás az interneten

Az elmúlt években emberek százezrei számára vált rutinná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetében, hogy évente egyszer, amikor lehetőség nyílik biztosítót váltani, tarifálni kell az egymással versengő online alkuszok weblapjain. Ezeknél egy helyen megtalálható az összes biztosító ajánlata, melyeket a számtalan eltérő kedvezmény miatt papíron összehasonlítani szinte teljes képtelenség volna. Mára az utazási biztosítások esetében is eljutottunk idáig. Viszont maguk a biztosítói ajánlatok nagyon eltérnek egymástól, ezeket már az ügyfélnek kell összevetnie, a portálok csak egymáshoz hasonlító csomagok árait vetik össze, a szolgáltatások tartalma azonban ezeken belül is nagyon különböző lehet.

Az utazási biztosítások általában asszisztenciaszolgáltatást is tartalmaznak. Ez azt jelenti, hogy ha baj esetén hívjuk a megadott számot, ott megpróbálják a problémánkat orvosolni, mégpedig általában az anyanyelvünkön beszélő operátorok segítségével. Ez lehet például felvilágosítás betegségünkkel kapcsolatban, vagy akár információ arról, hogy a közelben hol kaphatunk megfelelő ellátást, vagy hogy érhetjük el a rendőrséget. Az utasbiztosítások része persze a klasszikus betegség- és baleset-biztosítás, valamint a poggyászbiztosítás is. Az viszont, hogy az adott szerződés éppen mire és mennyit fizet, változó. Sőt, egészen nagy eltérések is lehetnek a különböző módozatok között. Abban is van különbség, hogy mit zárnak ki a felelősségi körből. Igencsak változó – és sokszor a választott típustól függ – például a biztosítók hozzáállása a fényképezőgépek és videokamerák biztosításához, illetve a sporttevékenység közben bekövetkezett balesetek megítéléséhez. Ezekre külön érdemes odafigyelni.  

Tájékozódj!

Ha az utas az összehasonlító oldalakon megadja a kívánt adatokat és megkapja az árajánlatokat, akkor teljesen eltérő nagyságú szolgáltatásokat nyújtó biztosításokat kap. Ezek paramétereit azonban egy helyen láthatja, amiből már viszonylag egyszerűen kiszámolható, hogy kinek melyik éri meg a legjobban. Például az európai utazási biztosítások között van olyan ajánlat, mely 4 millió forintot fizet baleseti halálra, s 8 milliót rokkantságra, a poggyászkár felső határa pedig 400 ezer forint, a legfapadosabb szinten pedig 1-1 milliót adnak halál, illetve rokkantság esetén, a poggyász esetében pedig 60 ezer forint a felső határ. Persze még sok más tételben is jókora különbség van a két ajánlat között, de árban is négyszeres lehet a különbség: a napi 250 forinttól általában 1000-ig tart a skála.

Biztosítás és dombornyomott bankkártyák
 
Fontos tudni, hogy az egyes dombornyomott bankkártyákhoz járó biztosítások általában a legolcsóbb biztosításokhoz hasonló védettséget nyújtanak, vagy még annyit se. Sokan úgy vélik, hogy az európai egészségbiztosítási kártya kiváltása helyettesíti az utasbiztosítást. Ez azonban csak részben igaz, mivel előbbi csak bizonyos sürgősségi beavatkozások esetében jogosít ellátásra, olyan országokban pedig, ahol a helyiek is önrészt fizetnek az egészségügyi ellátásért, ezt nekünk is ki kell köhögnünk. Ez pedig már egy kisebb műtét esetén is jókora tétel lehet. Ráadásul segítségre se számíthatunk itthonról, mivel asszisztenciaszolgáltatás csak az utasbiztosításokhoz jár.

Forrás:nlcafe.hu

 

Tragédia az álomnyaraláson: milliókba került a baleset
2011 május 31.
Kategória:
Utasbiztosítás

 

Tragédia az álomnyaraláson: milliókba került a baleset

Sokan már tervezik a nyaralást, nézik a szebbnél szebb utazási ajánlatokat, méregetik a családi kasszát. Az üdülési piacon tavaly óta jelentős változások történtek, Tunézia és Egyiptom a zavargások miatt olcsóbb célpont lehet, viszont a tavalyi sláger Törökország éppen emiatt drágulhat. Függetlenül attól, melyik ország lesz végül a nyaralás helyszíne, utasbiztosítás nélkül nagy kockázatot vállalunk: bármikor történhet olyan baleset, ami nemcsak a pihenést teszi tönkre, hanem a költségeket is jelentősen növelheti. A váratlan kiadások pedig az utazás árának többszörösét is elérhetik.

Az idei év első hónapjaiban a tavalyinál lényegesen kevesebb foglalást regisztráltak az utazási irodák az arab országokban kialakult konfliktusok miatt. A magyar turisták kedvelt és bevált célpontjai között több olyan észak-afrikai ország is szerepel - Egyiptom, Tunézia -, ahol zavargások törtek ki. Emiatt valószínűleg sokan kivárnak, hátha stabilizálódik a helyzet, illetve tovább csökken az utazások díja. Akárhogy is döntenek az utazni vágyók, a biztosítást nem szabad elfelejteni, mert hiába választották ki a legkedvezményesebb utazást, ha egy váratlan esemény miatt - biztosítás nélkül - végül a többszörösét kell kifizetniük.

Nem várt nehézség, váratlan fordulat pedig többféle lehet. Megbetegedhetnek az otthon hagyott családtagok, betörhetnek otthon az üres lakásba. Ilyenkor nem mindegy, hogy az azonnali hazaút költségeit saját zsebből kell kifizetni, vagy erre is kiterjedő biztosítást kötöttünk. Ha az utazókkal történik baleset külföldön, az ezzel kapcsolatos kórházi és szállítási kiadások a több millió forintot is elérhetik. Az utasbiztosításon ezért nem szabad spórolni, mert óriási a különbség a biztosítás díja, és az elkerülhető kárösszeg között.

"A legkülönbözőbb esetek érkeznek hozzánk, de mindegyikben közös elem, hogy biztosítás nélkül akár évekre is eladósodhatott volna a károsult. Egyik ügyfelünk például Thaiföldön eltörte a bokáját. Operálni kellett, s a balesettel kapcsolatos kórházi költségek 1,5 millió forintba kerültek. Vagy említhetném azt az esetet, amikor az Egyesült Államokban autóbalesetet szenvedett ügyfelünket helikopterrel szállították a kórházba és csak a szállítás kb. 2 millió forint volt. Ugyanitt például egy váratlan és életmentő vakbélműtét teljes költsége akár a 25 000 dollárt is elérheti. Nem mindegy, hogy az ijedtség és a gyógyulás után még egy ekkora költséget is ki kell-e fizetnie a károsultnak, vagy van mögötte egy biztosító, aki helytáll." - mondta el Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

Az utazás közben előforduló váratlan költségekhez képest a biztosításért nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni. Napi 500 forint alatt is elérhető már utasbiztosítás, viszont mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy feltétlenül tartalmazzon egészségügyi, utazási és balesetbiztosítást, valamint fedezze a poggyászkárokat, mert ezekre lehet a legnagyobb szükség. A jogvédelmi és személyi felelősségbiztosítás is hasznos szolgáltatás, ezek gyakran részei is az alapbiztosításnak.

Forrás: Pénz Centrum

Motorosok utasbiztosítása
2011 május 31.
Kategória:
Utasbiztosítás

Motorosok utasbiztosítása

A biztosítói ajánlatok között ma már a motorosok is találnak kiegészítő biztosítást felszerelésükre és értéktárgyaikra, ha utazni indulnak.

Az előző évek sí-, búvár- és extrém sportokra is fedezetet adó utasbiztosításai után az idén megjelentek a kifejezetten motoros túrákra, motoros kirándulásokra szóló termékek − hívja fel a figyelmet a Biztosítás.hu internetes alkusz. Az új konstrukcióknál a hagyományos betegség-baleset típusú fedezetek mellett számos új, motorosokat segítő elem található. Biztosított lehet például 100-100 ezer forintig a motoros és utasának teljes felszerelése, valamint 50 ezer forintig a motorkerékpáron található zárható doboz és annak tartalma is. A motorosokat érintő sátorozásra is gondolva a sátorból történő lopás is szerepel a biztosítási események között. Szintén a motorosok igényét kívánja kielégíteni a bővített asszisztencia szolgáltatás, mely alapvetően megegyezik az utasbiztosításokban található autóasszisztencia biztosítással, csak éppen nincs kizárva belőle a motor meghibásodása, szervizbe szállítása, hazaszállítása (a motorkerékpárnál már egy egyszerű defekt is tréleres szállítást tesz szükségessé). A termékek kialakítása egyébként motorosok bevonásával készült, így került bele például unikumként a külföldön tartózkodás maximum 10 nappal való meghosszabbítása baleset, javítás, illetve extrém időjárási körülmények esetére.

Forrás: Napi Gazdaság

Ha bepakoltál sem késő: egy klikk a biztosítás
2011 május 24.
Kategória:
Utasbiztosítás

Ha bepakoltál sem késő: egy klikk a biztosítás

A szezon kezdetével újdonságokkal tarkított éles verseny indul az utasbiztosításokat kínáló hazai társaságok között. Már 9 biztosítónál köthetünk azonnali hatállyal induló utasbiztosítást és új termékként jelenik meg, a kifejezetten motorosoknak szóló speciális utasbiztosítás is - áll a Biztosítás.hu internetes alkusz legfrissebb közleményében.

Az éves szinten mintegy 15 milliószor hagyjuk el az országot, főleg a nyári szezonban, és átlagosan 9 napot töltünk külföldön. A szezon újdonsága, hogy idéntől a legtöbb biztosítónál már aznapra is megköthetjük utasbiztosításunkat. A korábbi években erre mindig az utazást megelőző napig kellett sort kerítenünk, idéntől viszont mindössze annyi a feltétel, hogy aznapra szóló biztosításunk megkötéséről még az elindulás előtt (itthonról) kell gondoskodnunk.

Az azonnali szerződéskötésre elsősorban az internetes felültek biztosítanak lehetőséget, ahol 0-24 órában van lehetőség a biztosítások megkötésére.

Utasbiztosítás motorosoknak

Az előző évek sí, búvár és extrém sportokra is fedezetet adó utasbiztosítási termékei után idén két újabb speciális termék jelenik meg a piacon kifejezetten motoros túrák, motoros kirándulások biztosítására.
Ezekben a termékekben a hagyományos betegség-baleset típusú fedezetek mellett számos új, motorosokat segítő elem található. Biztosított lehet például 100-100 ezer forintig a motoros és utasának teljes felszerelése - ruha, sisak, kesztyű, különböző protektorok-védőfelszerelések - valamint 50 ezer forintig a motorkerékpáron található zárható doboz és azok tartalma is. Ezeket baleset esetén történő sérülésre és lopásra is biztosíthatjuk, sőt a motorosokat érintő sátorozásra is gondolva, a sátorból történő lopás is szerepel a biztosítási események között.

Szintén a motorosok igényét kívánja kielégíteni bővített asszisztencia szolgáltatás, mely alapvetően megegyezik az utasbiztosításokban található autó-asszisztencia biztosítással, csak éppen nincs kizárva belőle motorunk meghibásodása, szervizbe szállítása, hazaszállítása, ami igencsak jól jön ha arra gondolunk, hogy egy motorkerékpár esetében már egy egyszerű defekt is tréleres szállítást tesz szükségessé.

 

Forrás: penzcentrum.hu

Figyelmeztetnek az utasbiztosítók
2011 május 17.
Kategória:
Utasbiztosítás

Figyelmeztetnek az utasbiztosítók

Bár növekszik az ügyfelek száma, de még mindig igen sokan indulnak nyaralásra biztosítási védelem nélkül. A pár száz forintos spórolás, akár milliós költségekbe verheti a felelőtlen utazót.

A nyaralási szezon kezdete előtt sorra hívják fel a figyelmet az utasbiztosítást kínáló társaságok arra, milyen pénzügyi kockázatot vállal, aki megfelelő anyagi védelem nélkül kel útra.
Egyik ügyfelünk például Thaiföldön eltörte a bokáját, operálni kellett, s a balesettel kapcsolatos kórházi költségek 1,5 millió forintot tettek ki − nyomatékosította Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem életbiztosítási üzletágának vezetője. Olyan esetet is említett, amikor az Egyesült Államokban autóbalesetet szenvedett ügyfelüket helikopterrel szállították kórházba és csak a szállítás kétmillió forintba került. Mint hozzátette: ugyanitt egy váratlan és életmentő vakbélműtét teljes költsége akár a 25 ezer dollárt is elérheti. Az utazás közben előforduló váratlan költségekhez képest egyébként nem is tűnnek annyira magasnak a biztosítási díjak. Napi 500 forint alatt is elérhető már utasbiztosítás, Kaszab szerint viszont mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy a védelem terjedjen ki az egészségügyi, baleseti eseményekre és a poggyászkárokra is. A tapasztalatok szerint ezek ugyanis a leggyakoribb káresemények. A jogvédelmi és személyi felelősségbiztosítás is hasznos szolgáltatás, amelyek gyakran részei az alapbiztosításnak is.

forrás: napi.hu

Biztosítás nélkül mindenhol veszélyes a nyaralás
2011 május 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Biztosítás nélkül mindenhol veszélyes a nyaralás

Sokan már tervezik a nyaralást, nézik a szebbnél szebb utazási ajánlatokat, méregetik a családi kasszát. Az üdülési piacon tavaly óta, jelentős változások történtek, Tunézia és Egyiptom a zavargások miatt olcsóbb célpont lehet, viszont a tavalyi sláger Törökország éppen emiatt drágulhat. Függetlenül attól, melyik ország lesz végül a nyaralás helyszíne, utasbiztosítás nélkül nagy kockázatot vállalunk: bármikor történhet olyan baleset, ami nemcsak a pihenést teszi tönkre, hanem a költségeket is jelentősen növelheti. A váratlan kiadások pedig a az utazás árának többszörösét is elérhetik.

Az idei év első hónapjaiban a tavalyinál lényegesen kevesebb foglalást regisztráltak az utazási irodák az arab országokban kialakult konfliktusok miatt. A magyar turisták kedvelt és bevált célpontjai között több olyan észak-afrikai ország is szerepel - Egyiptom, Tunézia -, ahol zavargások törtek ki. Emiatt valószínűleg sokan kivárnak, hátha stabilizálódik a helyzet, illetve tovább csökken az utazások díja. Akárhogy is döntenek az utazni vágyók, a biztosítást nem szabad elfelejteni, mert hiába választották ki a legkedvezményesebb utazást, ha egy váratlan esemény miatt - biztosítás nélkül - végül a többszörösét kell kifizetniük.

Nem várt nehézség, váratlan fordulat pedig többféle lehet. Megbetegedhetnek az otthon hagyott családtagok, betörhetnek otthon az üres lakásba. Ilyenkor nem mindegy, hogy az azonnali hazaút költségeit saját zsebből kell kifizetni, vagy erre is kiterjedő biztosítást kötöttünk. Ha az utazókkal történik baleset külföldön, az ezzel kapcsolatos kórházi és szállítási kiadások a több millió forintot is elérhetik. Az utasbiztosításon ezért nem szabad spórolni, mert óriási a különbség a biztosítás díja, és az elkerülhető kárösszeg között.

"A legkülönbözőbb esetek érkeznek hozzánk, de mindegyikben közös elem, hogy biztosítás nélkül akár évekre is eladósodhatott volna a károsult. Egyik ügyfelünk például Thaiföldön eltörte a bokáját. Operálni kellett, s a balesettel kapcsolatos kórházi költségek 1,5 millió forintba kerültek. Vagy említhetném azt az esetet, amikor az Egyesült Államokban autóbalesetet szenvedett ügyfelünket helikopterrel szállították a kórházba és csak a szállítás kb. 2 millió forint volt. Ugyanitt például egy váratlan és életmentő vakbélműtét teljes költsége akár a 25.000 dollárt is elérheti. Nem mindegy, hogy az ijedtség és a gyógyulás után még egy ekkora költséget is ki kell-e fizetnie a károsultnak, vagy van mögötte egy biztosító, aki helytáll." - mondta el Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

Forrás: Tőzsdefórum

Drágán végződhet a síelés
2011 január 10.
Kategória:
Utasbiztosítás

Drágán végződhet a síelés

A külföldre utazóknak érdemes üzleti biztosítást kötni az EU-kártya mellé.
 
Az európai uniós szabályok lehetővé teszik, hogy a külföldre utazó magyarok a hazai kötelező egészségbiztosításuk terhére vegyék igénybe a sürgős gyógyító beavatkozásokat. Mivel „az ördög a részletekben rejlik”, utazás előtt érdemes tájékozódni.

Az orvosilag szükséges külföldi ellátást az európai egészségbiztosítási kártyával vagy az azt helyettesítő nyomtatvánnyal lehet igénybe venni. A téli és a nyári utazási szezonban váltják ki a legtöbben ezeket az iratokat az illetékes egészségpénztáraknál, ezt személyesen vagy postai úton lehet megtenni. E nyomtatványokkal az Európai Gazdasági Térség államaiban ugyanaz a szolgáltatás jár a magyar betegnek, mint az adott ország biztosítottjainak. Az elmúlt évben egyébként 450 680 kártyát és 24 204 kártyahelyettesítőt adott ki az OEP a külföldre utazó magyaroknak.

Tavaly EU-kártyával és az azt helyettesítő nyomtatvánnyal külföldön igénybe vett gyógykezelések után több mint 15 ezer számla érkezett az egészségpénztárhoz, ezekre 2,3 milliárd forintot utalt át a társbiztosítóknak. Mivel a számlák nem naptári évenként érkeznek be az OEP-hez, az összeg nemcsak a tavalyi, hanem az előző évben kapott ellátások ellenértékét is tartalmazza.

Megtudtuk azt is, hogy tavaly 23 500-nál több külföldit láttak el a hazai egészségügyi intézményekben, az utánuk kiállított számlák összege 219,4 millió forint. A hazai és a külföldi ellátások értéke közötti különbség egyik oka, hogy nálunk lényegesen olcsóbbak a díjtételek.

A külföldre utazó magyaroknak jó tudni, hogy ha az adott ország biztosítottjainak önrészt kell fizetni az ellátásért, azt ők is kötelesek maguk viselni. Érdemes felkészülni például arra, hogy a síparadicsomairól híres Franciaországban és Svájcban a kórházi tartózkodást nem igénylő ellátások költségét teljes öszszegben, helyben ki kell fizetni. A pénzt a hazatérés után téríti meg az OEP, ennek összege az adott ország társadalombiztosítása által nyújtott támogatásnak megfelelő lehet. Például ha a svájci egészségbiztosító a költségek 80 százalékát állja, akkor a magyar egészségbiztosító is csak ilyen mértékű térítést nyújt, a fennmaradó hányad a beteget terheli. Ha valaki külföldön EU-kártya nélkül vesz igénybe háziorvosi, szakorvosi vagy kórházi sürgős ellátást, azt ki kell fizetnie, de az itthon bemutatott számla alapján a pénzt visszatéríti az OEP.

Az EU-kártyával vagy az azt helyettesítő dokumentummal egyébként csak a közbiztosítókkal szerződésben lévő orvosnál lehet igénybe venni az orvosilag indokolt sürgős beavatkozásokat. A magánorvosoknál kapott szolgáltatás teljes költségét a betegnek kell állnia, az OEP utólag sem téríti azt meg. Ezért célszerű minden esetben közkórházhoz fordulni.
A hegyi balesetet szenvedettek felkutatása, valamint a völgybe szállítás rendszerint az adott ország biztosítottjainak is díjköteles. Ezért a kiutazás előtt ajánlott szabadidő- és sportbiztosítást kötni, esetleg a hitelkártyákhoz tartozó biztosítást igényelni. Hegyi mentés és helikopteres mentőszállítás esetén számítani kell arra, hogy a mentés díját a mentőszolgáltató kiszámlázza. Gyakran a helyi egészségbiztosítás a számla összegének csak egy előre meghatározott fix részét fizeti vissza. Ausztriában például a hegyi mentés számlájának összegétől függetlenül legfeljebb 800 eurónak megfelelő összeg téríthető.

Forrás: Vg.hu

Könnyelmű magyarok - Augusztusban ezrek nyaralnak biztosítás nélkül
2010 augusztus 06.
Kategória:
Utasbiztosítás

Könnyelmű magyarok - Augusztusban ezrek nyaralnak biztosítás nélkül

Az utasok gyakran egyáltalán nincsenek tisztában azzal, pontosan mire is szól a szerződésük. Sokan abban bíznak, hogy szükség esetén a bankkártyába épített biztosításuk fedezi majd a költségeket, ám az csak minimális egészségügyi szolgáltatásra elég, de már a kórházba szállítás és ellátás költségeire is kevés. Éppen ezért sok bank kiegészítő biztosítást is kínál a kártyák mellé – figyelmeztet egy biztosítási alkusz cég.
 
A magyarok többsége annyira bízik a bankkártyájához tartozó biztosításban, hogy nem köt kiegészítő szerződést a külföldi nyaralása idejére sem. Nem tudják ugyanis, hogy, a kártyákba épített díj csak igen kevés alap egészségügyi szolgáltatásra elég, amit mindenképpen ki kell egészíteni, például az egyre népszerűbb Európai Egészségbiztosítási Kártyával – olvasható a CLB Független Biztosítási Alkusz cég elemzésében, amelyben a magyarok utazási szokásait összegezték.

A külföldre utazók többsége azért nem költ még biztosításra is, mert úgy gondolja, „csak ide a közelbe”, vagyis a 200-300 kilométerre fekvő szomszédos országok egyikébe ugrik át, s ilyen rövid úton nem történhet nagy baj – ismertette a felmérés részleteit Németh Péter, a CLB értékesítési és marketing igazgatója.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy még az Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) kiváltható ingyenes EU kártyával is érhetik meglepetések az embert. A kártya érvényes ugyan az uniós tagállamokban - de csak a kijelölt egészségügyi központokban - ám mindez nem fedezi az esetleges autós- és poggyászkárokat.

Németh szerint ezért a kettő együtt, vagyis a kártya és a kiegészítő utasbiztosítás nyújt kielégítő védelmet. Ennek ellenére indulás előtt ajánlott tájékozódni a cél ország társadalombiztosítási rendszeréről.  Érdemes végigböngészni az Egészségbiztosítási Pénztár honlapját vagy telefonon érdeklődni az EU vonalon 06 40 200 347 – javasolja a szakértő.

Oldalak