Erre érdemes figyelni síeléskor: milliókkal is beljebb lehetünk
2021-ben a novembertől március végéig tartó síszezonban már 587 ezer magyar kereste fel a legnépszerűbb európai sípályákat; a tavalyelőtti évben pontosan 40 ezerrel több honfitársunk csatolta fel a sílécét vagy a snowboardját, mint a 2017-es szezonban – derül ki Laurent Vanat svájci gazdasági elemző évente megjelenő, a nemzetközi síturizmusról készített tanulmányából. A becslések szerint a hazai síelők és snowboardozók több mint kétharmada köt utasbiztosítást, ráadásul az óvatosság most különösen indokolt: a legfrissebb statisztikák szerint ugyanis a biztosító átlagosan harmadával többet, mintegy 200 ezer forintot fizetett ki idén a síbiztosítással rendelkező károsultak számára. Egy extrém síbaleset költsége azonban akár duplájára, közel 4 millió forintra is drágulhatott.
Az elmúlt egy évben felpörgő infláció a síbiztosítások piacát sem kímélte. A tavalyi szezonban az UNION Biztosító átlagosan 150 ezer forintot fizetett ki a síelés során megbetegedő vagy balesetet szenvedő ügyfelek ellátására, illetve a különböző anyagi károkra (például a poggyász vagy sífelszerelés eltűnésére vagy az autó meghibásodására), addig a biztosító legfrissebb statisztikái szerint
AZ IDEI SZEZONBAN MÁR 50 EZER FORINTTAL TÖBBET, ÁTLAGOSAN 200 EZER FORINTOT TELJESÍTETT AZ UNION MINDEN EGYES KÁRBEJELENTÉS UTÁN.
Az egyes esetek között persze milliós különbségek is lehetnek, és időnként még ennél is nagyobb volt az infláció mértéke.
„Ausztriában például extrém áremelkedésekkel találkozhatunk: az a helikopteres mentés, ami 2019-ben még 4 ezer euró, azaz mai árfolyamon mintegy másfél millió forint volt, az idén februárban már 8-10 ezer euróba, azaz akár közel 4 millió forintba is kerülhetett. Nyugati szomszédunknál a magánellátók is drágultak 2019-hez képest, igaz, az előbbinél kisebb mértékben, mintegy 25-30 százalékkal – mondta Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője. – Amennyiben nincs Európai Egészségbiztosítási Kártyánk – és azt kiegészítő síbiztosításunk –, különösen drága hely Ausztria: egy járóbeteg-ellátás 500-700 euróra, míg egy műtét átlagosan 16 ezer euróra rúg.”
Erre érdemes figyelni a legnépszerűbb síterepen
A magyar síelők és snowboardozók körében Ausztria a legnépszerűbb, amit Olaszország, Szlovákia, Franciaország pályái követnek, és mostanában kezd népszerűvé válni Szlovénia is. Ausztriában jellemzően állami ellátók üzemelnek a sípályák mellett, ezek kisebb összegű – 500 euró alatti – ellátások esetén az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) részesítik előnyben, ezért az utasbiztosítás mellett érdemes ezt is magunknál tartani.
„Nyugati szomszédunknál azonban a helikopteres mentés sok helyen magánkézben van, ami miatt gyakran indokolatlan esetben is így viszik le a síelőket a hegyről. Nemrég például egy fiatal fiúnak leesett a vércukra a sípályán, a magánszolgáltató helikoptere pedig 5500 euróért (mintegy kétmillió forintért) vitte le a hegyről, hogy adjon neki egy kólát és egy szelet csokit. Egyre gyakoribb az is, hogy a sízők a pályák hivatalos zárása után, utolsó csúszásként eltévednek. Egy ilyen esetben a sífelvonót üzemeltető társaság akár több százezer forintot is elkérhet azért, hogy a bajba jutott síelőt lehozza a hegyről” – fogalmazott Szabó Tamás.
Franciaországban a komolyabb sérülések esetén állami intézmények látják el a sérülteket, tehát ott is hasznát vehetjük az EEK-nak, viszont az ellátás költsége 30 százalék önrészt tartalmaz, amit csak az utasbiztosítás fedez. Szlovákiában pedig idén jelentek meg a síterepek mellett a magánellátók, amelyek nem fogadják el az EEK-t, ráadásul északi szomszédunknál a költségek nemzetközi viszonylatban is igen magasak.
Súlyos összegek vándorolhatnak ki a zsebünkből, ha nincs biztosításunk. De mit fizethetnek a biztosítók akkor, ha van?
Ha a hüttéből a (magán)kórház felé lejt a pálya...
Egy súlyosabb sérülés esetén például egy Ausztriában – gyakran a már említett magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 3-4 millió forint, de még a mentővel vagy a motoros szánnal történő szállításra is kifizethet a biztosító kétszázezer forintot.
Az UNION Biztosítónál az egyik legnagyobb biztosítási kártérítés a január–márciusi időszakban heti 4-8 alkalommal előforduló kórházi sürgősségi ellátás (például egy válltörés vagy egy térdsérülés után); az egyik korábbi szezonban egy felkartörés miatt elvégzett azonnali műtétre 17 ezer eurót, azaz több mint 6 millió forintot fizetett ki erre a biztosító a magánellátó részére.
A Magyarországra történő hazaszállítás díja körülbelül 300 ezer forint.
A sípályán is kell a kgfb
Idén januárban nagy visszhangot váltott ki itthon, hogy a hírek szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra figyelmezteti az Olaszországba készülő síelőket, hogy ne utazzanak felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert az olasz síterepeken 2022. január 1-jétől bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. A legtöbb síbiztosítás azonban már tartalmaz felelősségbiztosítást.
Ugyanis nemcsak elszenvedői, de okozói is lehetünk egy síbalesetnek, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy valaki megsérül miattunk. Ekkor ugyanúgy anyagi felelősség terhel minket, mint ha vezetés közben okozunk balesetet. Erre az esetre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a kgfb-hoz hasonló.
Ha elveszítjük a kütyüt, vagy megsérül a felszerelés
A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé: a sí- vagy snowboard-felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig simán belekerül több százezer forintba. Ráadásul a legtöbben már ki se teszik a lécüket a pályára különböző műszaki cikkek – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül. Ha a saját vagy bérelt felszerelést, ruházatot vagy a nálunk lévő műszaki cikket valamilyen kár éri – például egy síbalesetben megsérülnek, vagy az utazás alatt ellopják őket –, a megfelelő síbiztosítás ezekre is fizet.
Ha előbb véget ér, vagy el sem kezdődik a síszünet
A gyerekkel utazók jól tudják, hogy a régóta várt szabadság akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat, vagy előbb véget érhet – egy betegség vagy egy baleset miatt. Az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban kártalanít minket, így nem bukjuk el a síbérletre vagy a szállásra kifizetett több száz eurót. Arról nem is beszélve, hogy rajtunk kívül álló ok – például az extrém időjárás vagy a lavinaveszély – miatt a sípálya üzemeltetője lezárhatja a pályát, az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban ekkor is kártalanít.
Ha cserben hagy az autó
Az is előfordulhat, hogy útban a sípálya felé balesetet szenvedünk, vagy lerobban az autónk. Az autó assistance birtokában ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizeti helyettünk többek között a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.
Pár perc alatt lehet biztosításunk
Az utasbiztosítást okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megköthetjük, akár indulás előtt is. A biztosítás pedig azonnal érvényes, miután bankkártyával kifizettük a díját. Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy
A BIZTOSÍTÓ MINDIG A KONKRÉT UTASBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBEN FOGLALTAK SZERINT TÉRÍT, EZÉRT AZ ÁLTALUNK VÁLASZTOTT CSOMAGTÓL, AZ UTASBIZTOSÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKTŐL FÜGG, HOGY PONTOSAN MIRE ÉS MILYEN ÖSSZEGBEN TERJED KI A BIZTOSÍTÁSUNK.
forrás: index.hu
CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Utasbiztosítás
BIZTOSÍTÁSI HÍREK
10 milliós számla lehet az önfeledt síelés vége: erre rengeteg magyar nem figyel Ausztriában
A síelők és snowboardosok számára a február az igazi csúcsidőszak, így sokan most tervezik felkeresni a külföldi sípályákat, hogy kedvenc téli sportjukat űzhessék. Azonban egy baleset miatt akár kórházban is véget érhet a hegyekben töltött téli vakáció, ezért fontos, hogy felkészülten vágjunk neki az utazásnak. De vajon hogyan győződhetünk meg arról, hogy teljesen biztonságban tudunk lemenni egy pályáról, illetve mi a teendő, és ki a felelős baleset esetén?
Az Allianz legfrissebb adatai szerint a balesetek jelentik a leggyakoribb kockázatot a téli sportolás céljából szervezett külföldi utazások során. A biztosító szerint a jellemző sí- vagy snowboardos balesetek közé tartozik a sérüléssel és akár csonttöréssel is járó esés.
A konkrét eseteket nézve, ha például Ausztriában kijelölt pályán síelés közben elesünk, és sürgősségi ellátásra vagy akár műtétre lesz szükségünk, az alábbi költségek merülhetnek fel kórházi ellátás esetén (külföldön euróban felmerült költségek forintra átszámított hozzávetőleges összege):
- Helikopteres mentés: 2 289 000 Ft
- Orvoshoz szállítás: 15 000 Ft
- Kórházi ellátás: 6 322 000 Ft
- Gyógyszer: 52 500 Ft
- Beteg Magyarországra szállítása az illetékes gyógyintézetig: 338 000 Ft
- Fel nem használt síbérlet: 100 000 Ft
- Poggyászkár – eltört kamera, megsérült síkötés, kiszakadt síkabát: 400 000 Ft
- Poggyászkár – bérelt síléc sérülése: 50 000 Ft
Összesen tehát egy ilyen szerencsétlen baleset akár tízmillió forintunkba is kerülhet, ha nincs megfelelő utasbiztosításunk, hiszen az Európai Egészségkártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, így nem téríti meg a helikopteres mentés és a betegszállítás költségeit sem. Emellett a turistaközpontokban működő kórházak közül sem mindegyik fogadja el, hiszen ezek többsége magán egészségügyi intézményként működik.
Az utasbiztosítás azonban nem csak akkor jöhet jól, ha a sípályán történik velünk baj, számos esetben megkímélhet minket a kellemetlenségektől és a felesleges kiadásoktól. Jó példa erre, ha valakit lever a láz és orvosi javaslatra nem tud már a vakáció hátralevő részében tovább síelni, sem a többi, előre betervezett programon részt venni. Megfelelő utasbiztosítással ugyanis a sürgősségi ellátás költségein kívül többek között a fel nem használt síbérlet, valamint a lemondott fakultatív programok költségeire is igényt tarthatunk a biztosítónál.
A megfelelő előkészületek
- Hozd magad formába, hogy kellően fitt legyél a pályákhoz!
- Készíts sürgősségi információs kártyát, amely tartalmazza az általad szedett gyógyszereket, az esetleges allergiákat, érzékenységet, és a vészhelyzet esetén értesítendő személyek elérhetőségeit.
- Állíts össze elsősegély-készletet! Ez különösen fontos allergiások vagy bizonyos gyógyszereket használók számára.
- Téli sportoláshoz megfelelő biztosítást válassz! Az általános utazáshoz szánt utasbiztosítás helyett kifejezetten téli sportoláshoz kialakított utasbiztosítást válassz, hiszen csak ez nyújt védelmet sportolás esetén!
Erre figyelj a sípályán
- Ügyelj rá, hogy mit üzen a tested, és tarts szüneteket – a legtöbb baleset akkor történik, amikor fáradtak vagy kimerültek vagyunk.
- Óvatosan síelj/snowboardozz, a tudásodnak megfelelő nehézségű pályát válassz – a piros pályák már haladó sítudást igényelnek.
- Légy tudatában annak, hogy mi vár a pályán – például milyen a pálya és a hó minősége.
- Viselj sisakot! A sisak viselése ma már nem csak gyerekek számára kötelező sok helyen, hiszen az esetek döntő részében segít megelőzni a fejsérülést.
Ha baleset történik
Segíts a bajba került társadon, és jelöld meg a baleset helyét! A baleset helye felett 5 méterrel szúrd keresztbe a síléceket vagy a síbotokat a hóban. Ezek után mindenképp vedd fel a kapcsolatot a mentőszolgálattal, és tájékoztasd őket arról, hogy hol, mikor és mi történt, hány ember sérült meg.
Ki a felelős baleset esetén?
Ha a balesetet egy másik személy okozta, akkor az ő felelősségbiztosításának kell fedeznie a baleset kapcsán felmerülő költségeket.
Ha te okozol kárt valaki másnak, akkor ezt a te felelősségbiztosításodnak kell fedeznie, ami kiterjedhet a másik fél sürgősségi ellátására, a mentés költségére, illetve a sportfelszerelésében okozott kárra is. „Bármi is történik, a téli sportoláshoz kialakított utasbiztosítások, mint például az Allianz Téli Sportok utasbiztosítás, átfogó védelmet nyújtanak a külföldi utazások során felmerülő leggyakoribb kockázatokra, hiszen számos szolgáltatást tartalmazhatnak: többek között a választott csomagnak megfelelő limitig fedezhetik a síbaleset esetén szükséges hegyi és helikopteres mentést, valamint a sürgősségi kórházi és járóbeteg ellátást. Kiterjedhetnek a baleset miatt megsérült sportfelszerelésre és fel nem használt síbérlet költségére, valamint a másnak okozott testi sérülésre és dologi károkozásra. Emellett természetesen váratlan betegség és a sportolástól független baleset kapcsán is fedezetet nyújthatnak. Továbbá autós utazás esetén gépjármű asszisztencia, vagy légi utazás esetén járatkésés vagy járattörlés esetére automatikus szolgáltatás is választható.
forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Nyaralnak a magyarok: a többség még mindig milliós költséget kockáztat
A külföldre utazók közül a legtöbben kisebb kórházi beavatkozás, valamint poggyászkár miatt fordulnak biztosítóhoz. Az egészségügyi számlák borsosak, és az is milliókba kerülhet, ha valakinek a bérelt autóját törik fel. Ebből egyre több van, mégis, a magyaroknak csak a fele utazik biztosítással.
Napi néhány száz forintért akár sokmilliós kiadást is meg lehet úszni egy jól megválasztott utasbiztosítással – hívta fel a figyelmet a VG Óperencia podcast stúdiójában Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ennek az ára eltörpül egy külföldi nyaralás költsége mellett, nyáron mégis biztosítás nélkül utazik a magyarok többsége.
Biztosítás nélkül utazni milliós kockázat. Ugyan télen az utazók 70 százaléka már biztosítással utazik, nyáron viszont jóval kevesebben, így jön ki éves átlagban, hogy
a külföldre készülők fele köt csak biztosítást.
A szakember arra is figyelmeztetett, hogy érdemes már a repülőjegy- vagy a szállásfoglalással egy időben, illetve az utazási csomag megvásárlásakor útlemondási biztosítást is kötni, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy betegség vagy egyéb ok miatt nem tud elutazni, vagy korábban kell hazajönnie.
Sokan úgy tudják, hogy a bankkártyákhoz kapcsolódó biztosítással megfelelően védettek a káresemények anyagi vonzatával szemben, de ezzel kapcsolatban sok a félreértés. Egyrészt nem mindenki tudja, hogy azt aktiválni kell, és nem minden banknál egyformán, másrészt azok a biztosítások, amelyek évente egy-kétezer forintba kerülnek, jóval kisebb fedezetet nyújtanak, mint a teljes körű utasbiztosítás. A CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója elmondta:
"A szálláshelyekhez hasonlóan a biztosításokat is kategorizálják, az egycsillagostól az ötcsillagosig."
Ezek árban minimális, tartalomban viszont óriási különbségeket jelentenek. Napi néhány száz forintért már magas szintű védelmet nyújtó, személyre szabott utasbiztosítás érhető el. A CLB szakértője már egy kisebb horvátországi utazásba sem vágna bele pusztán bankkártyás biztosítással, de azt sem tartja jó ötletnek, ha valaki csak úgy kiugrik Bécsbe egy napra. A határt átlépve ugyanis már bármilyen sérülés, baleset következtében külföldi kórházba viszik az érintetteket, ami rendkívül drága lehet.
A magyarok szeretnek aktívan nyaralni, robogót bérelnek, jetskiznek és kölcsönautóval is szívesen kirándulnak. Szerencsére a biztosítási események aránya kicsi, a biztosítottak 3-4 százalékát éri kár, de nem ritkán milliós számlákat térít meg számukra a biztosító. Előfordult már, hogy egy nyílt törés miatt mentőautóval vagy speciális repülőgéppel kellett valakit hazaszállítani egy síbaleset vagy nyári robogózás során bekövetkezett baleset után. A szállítás és a külföldi betegellátás költsége nagyon sokba kerül, akinek nincs biztosítása, minden költséget kénytelen maga fizetni.
Nagyon jól felszerelt kórházak vannak külföldön, de borsos áron. Leggyakrabban
- kisebb kórházi beavatkozások,
- egynapos, nem bent fekvő ellátások,
- medúzacsípés
- vagy vírusfertőzések
miatti ellátásért térít költségeket a biztosító.
Egy általános vizit receptfelírással 20-30 ezer forint, ha varrni kell a sérülést, az már 80-100 ezer forint, ennél is komolyabb beavatkozásnál könnyen ugrik egy nullát az összeg, és jönnek a milliós egészségügyi számlák.
A nem betegségeredetű károk körében vezet a poggyászkár, az elvesztés vagy máshova szállított poggyász, de előkelő helyre jöttek fel a külföldön bérelt autók feltörései is. Ezekre jellemzően még a jármű leadása előtt, a reptéri parkolóban kerül sor, amikor az érintetteknek a repülő indulása miatt a helyszínen már nincs idejük feljelentést tenni. Ilyen esetben is van azonban lehetőség itthon megtenni a feljelentést. „Még ha nem is kerül elő a tettes és az ellopott tárgyak, a biztosító fizet a károsultaknak” – hívta fel a figyelmet Németh Péter.
forrás: vg.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Indul a nyári rizikószezon: ezt sokan elmulasztják ilyenkor, milliós kár lehet a móka vége
Egészen hajmeresztő, brutális, sok-sok millió forintos kárral is járhat 1-1 balul sikerült külföldi baleset. A biztosítók szerint pedig minden évben adódnak ilyenek. Ennek ellenére a legfrissebb adatok szerint a hazai utazók egyharmada továbbra sem köt biztosítást. Pedig a halálos rollerbalesettől kezdve, a hajólépcsőn való megcsúszásig, ami koponyatörést eredményez, elég hosszú a lista a váratlan káresetek kapcsán. De például egy medúzacsípésért is fizethet 50 ezer forintot a biztosító. Ráadásul a sok szerencsétlenségéért nem is kell elutazni az országból, a nyár beköszöntével ugyanis klasszikusan megnőnek például a motorbalesetek, a játszótéri balesetek, de a vízi és kerékpáros balesetek is. A leggyakrabban előforduló nyári káreseteket, és az az ezekre fizetett kártérítésekről beszélgettünk Magyarország legnagyobb biztosítótársaságaival.
Bár a biztosítók beszámolói azt mutatják, hogy az ügyfelek tudatossága egyértelműen pozitív irányba mozdult el az utasbiztosítások kapcsán, azért még így is sokan vannak, akik nem élnek a lehetőséggel. A legfrissebb adatok szerint például a külföldre készülő magyarok harmada továbbra sem gondoskodik biztosításról. Igaz persze, hogy az az idei évi májusi adatok éves alapon átlagosan 7 százalékos áremelkedést mutatnak, de ez még így is messze elmarad az országosan mért 21,5 százaléktól.
Mindez egyébként összességében azt eredményezi, hogy aki nem köt utasbiztosítást, az mintegy átlagosan napi 665 forintos díjon spórol, amin egyáltalán nem biztos, hogy érdemes. Még akkor sem, ha igazán nagy horderejű külföldi balesetből bár kevés van, de a biztosítók adatai alapján, azért minden évben akad jónéhány olyan beavatkozás, ami sok-sok milliós költséget takar. Az igazi nyaralási szezon berobbanása előtt mind a legtöbbet előforduló/legdurvább utazáshoz kötehető balesetekről, mind pedig a nyári hónapokra jellemző, de nem utazáshoz kötött balesetekről is kérdeztük a hazai biztosítókat.
Nagyon vigyázni kell külföldi utazáskor
Ha külföldi utazásról van szó, akkor „az apróbb tengerparti balesetekből lesz különösen sok ilyenkor, ilyenek pl. a medúza- vagy más tengeri állat csípések; talpon vagy máshol apróbb sérülések, vágások a kagylóktól, kavicsoktól. Történnek ficamok, rándulások, elvétve szalagszakadások, a nehéz, homokos talajon való strandos játékok űzése közben” - közölte a Pénzcentrummal az Aegon. A biztosító beszélt arról is, hogy ezek mellett megszaporodnak az emésztési zavarokkal járó rosszullétek is, a szokatlan – és esetleg nem megfelelő minőségű – ételektől, netán a helyi csapvíz fogyasztásától.
Meg kell még említeni, hogy gyakran előfordul (főleg kisebb gyermekek esetében) megfázásos tünetekkel járó megbetegedés, a túlzott és szokatlan mértékű légkondicionálás (repülőgépen, vagy a hotelban) miatt. Az idősebbeknél viszont gyakoribb, hogy általában valamilyen medence partján történt elcsúszásos balesetek, amik a biztosítótársaság szerint egészen tragikus következményekkel is járhatnak.
Sűrűn előfordulnak nyáron még olyan esetek is, mikor a külföldön, helyben bérelt robogóval éri közlekedési baleset ügyfelünket; illetve előfordulnak a strandon, szórakozásból űzött játékok (pl. vízisí, vízibanán) közben történt balesetek is. Ezek már sokkal súlyosabb következményekkel járnak, mint az apróbb balesetek, egészen extrém összegű károk is voltak az ehhez hasonló káresetekről - közölték lapunkkal az Aegon szakértői, akik azt is elárulták, hogy egy egy hetes nyugateurópai intenzív osztályon történő kezelés + légi szállítás 20 millió forintnál kezdődik, és minden évben történik náluk ilyen. Ugyanez viszont a tengerentúlon négy-ötszörös szorzót jelent.
A Groupama szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a kisebb vízi balesetek körében gyakori a tengeri sünöktől szerzett lábsérülés, medúzacsípések, melyek esetében 50 000 Ft nagyságrendű volt a kárkifizetésük tavaly nyáron. De a hajózás/vitorlázás, továbbá vízi csúszdázás közben történt balesetek már nagyobb összegű, 2 millió vagy a fölötti kárkifizetéssel jártak, szintén európai viszonylatban.
Az Uniqa arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy náluk nyáron több kisebb utaskár érkezik, mint például a téli időszakban, ugyanis a téli időszakra jellemzőbbek a nagyobb, súlyosabb károk (pl.: síelés, snowboard, hegyi mentés). Ezen felül elmondták azt is, hogy 2022 nyarán az év többi hónapjához képest sokkal repülőgépkésés miatti poggyász kár érkezett hozzájuk. Illetve ők is kitértek rá, hogy a bejelentett károknál gyakoriak a betegség károk is, úgy mint a gyomorrontás, a fül és szemgyulladások.
„Az utasbiztosításokhoz kötődően a leggyakrabban hányás, hasmenés, ájulás fordul elő, de adódnak olyan esetek is, hogy valaki allergiás rohamot kap vagy tengeri fürdőzés közben tüske megy a lábába” – közölte lapunkkal az Allianz, akik elmondták, a "nyári időszakban, az utazások számának megugrásával párhuzamosan megnövekednek a váratlan megbetegedések és a kisebb-nagyobb balesetek is, a kárkifizetések pedig jellemzően a több tízezer Ft-tól a több tízmillió Ft összegig terjednek.”
Az EUB válaszaiban azt emelte ki, hogy nyáron a legnagyobb halmazt a megbetegedések teszik ki; tipikus a napszúrás, a gyomorbántalmak és a légúti panaszok, majd ezt követi a balesetek halmaza. De általános tapasztalatunk, hogy minden és bármi megtörténhet. A Genertel pedig arról beszélt, hogy nyári baleset költsége nagyban függ attól, hogy hol történik, milyen ellátó egységhez kerül a beteg stb. A legköltségesebb, ha mentőhelikopteres vagy hegyi mentés is igénybe vételre kerül. De a fenti időszakban a legtöbb kár betegséghez vagy balesethez volt köthető a biztosítónál.
Horrorsérülések külföldön
Ha az átlagos kárkifizetési összegek nem is beszélnek önmagukért, minden évben előfordulnak nagyon komoly véletlen balesetek, amiknek a megoldása nem hogy bonyolult, de szuperköltséges is. A Groupama feltárt számunkra egy esetet, mely során a Spanyolországban nyaraló ügyfelük megcsúszott a hajólépcsőn. A balesetet követően pedig koponyasérüléssel, csonttöréssel került korházba. Számára a biztosító kárkifizetése meghaladta a 2 millió forintot.
Egy másik horrorsztorit az Aegon osztott meg velünk, mely során elmesélték, hogy tavalyról különleges esetük volt egy ciprusi baleset, amelynek során az ügyfelek a strandon akkorát esett a motorcsónak által húzott vízibanánról, hogy eltört egy csigolyája. Ezt követően a szükséges műtétet a helyi kórház nem vállalta, így a pár napos kórházi kezelés után a biztosítótársaság megszervezte a hazaszállítását. Ez a sérülésre vonatkozó orvosi protokoll szerint kizárólag fekvő helyzetben volt lehetséges, és mivel járatgépre hordágyas helyet semelyik légitársaság nem tudott körülbelül 2 hetes időtávon belül felszabadítani, így mentőrepülőgéppel szállították haza.
Az EUB egyik tragikus története Marokkóban történt, ügyfelük nem sokkal a gép landolása után rosszul lett. Kórházba szállították, műtétet végeztek rajta és többször megpróbálták újraéleszteni, ám ez nem járt sikerrel. A kórházi költségek 2,6, a holttest hazaszállítása 2,9 millió forintba került. E másik esetben a társaság huszonéves ügyfele Görögországban megbotlott a fürdőszobában és eltört a sípcsontja. Ahol éppen tartózkodott, ott csak megröntgenezni tudták műteni nem, úgyhogy át kellett szállítani Athénba, ahol 10 napig volt kórházba, majd egészségügyi kísérettel kellett hazautaztatni Magyarországra. A biztosító 7,5 millió forintot fizetett.
Az egyik legdurvább eset egy Covid fertőzés kapcsán bontakozott ki Németországban. A biztosító ügyfele koronavírusos lett, és hamar kétoldali tűdőgyulladása lett, intenzív osztályra került, ahol 42 nap után sikerült csak levenni a lélegeztető gépről. De ezután még 2 hét telt el, mire a szállítása lehetségessé vált, amit egyébként egy kritikus állapotú betegek szállítására alkalmas járművel kellett megoldani, majd a beteg kezelése egy hazai kórházban folytatódott. A kórházi költség a 30. napig és a hazaszállítás 50 millió forintba került. A biztosító külön felhívta a figyelmet a különleges eset kapcsán, hogy ügyfelünk sajnos nem váltotta ki az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), amely megléte esetén 450 ezer Ft kórházi napi térítésre lett volna jogosult a külföldön kórházban töltött napok száma után. Az EEK azért is rendkívül hasznos, mert fedezetet nyújt a 30 napnál hosszabb kórházi kezelésre, amely a COVID esetében kiemelt fontosságú. A biztosítók általában 30 napig vállalják a kórházi kezelés költségeit, amely jellemzően elég szokott lenni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a COVID miatti kórházi kezelés 30 napnál hosszabb időt vehet igénybe.
A nyár utazás nélkül is veszélyes
Látva a legnagyobb hazai biztosítótársaság beszámolóit, a nyár bizony utazás nélkül is tud veszélyes lenni, amire érdemes felkészülni. Ilyenkor ugyanis „mindig gyakrabban fordulnak elő játszótéren, trambulinon, strandon bekövetkező kisebb sérülések, valamint a halálos kimenetelű vízi és motoros balesetek előfordulása is emelkedik. Nagyobb a közúti közlekedésben való részvétel a nyaralások, hétvégi kiruccanások okán, ezért valamivel több a közlekedési baleset” – mondta el a Pénzcentrumnak az Aegon, akik hozzátették, ezzel együtt bár a nyári időszakban nem tapasztalható a kárbejelentések, kárkifizetések drasztikus növekedése, azonban a szezonális és a gyermekek körében elszenvedett sérülések, balesetek száma nő.
Arra is felhívták a figyelmet, mivel egyre elterjedtebbé vált az elektromos roller használat, így az ennek során bekövetkező balesetek előfordulása is. A Groupama a jellemző nyári balesetek kapcsán megemlítette, hogy a vízi balesetek, kerékpáros balesetek, kirándulás-túrázás közbeni sérülések száma emelkedik ebben az időszakban. Elmondták azt is, hogy a legjellemzőbb nyári balesetek közé sorolható a hajózás, a vízi csúszdázás, hobbi sportolás közben bekövetkezett sérülések, úgy mint a csonttörések, ficamok, fejsérülések.
A nyári balesetek kapcsán az Uniqa is kiemelte a klasszikus lábsérülések mellett az olyan szabadidős, vízi sérüléseket, mint a hegyi mentés túrázás során, vízi csúszda sérülések, búvárbaleset, siklóernyős sérülése (érkezéskor bokatörést szenvedett), kerékpáros sérülések (utazáskor viszik magukkal a kerékpárt). De megemlítették az állatok okozta sérüléseket is, úgy mint a bogárcsípések, lovas balesetek, vagy a kutya-, távoli országokban majomharapásokat.
De a biztosító szakértői kiemelték azt is, hogy tipikusan a nyárra jellemző az is, hogy megnő a közlekedési balesetek száma, ezen belül is a motoros baleseteké (ezek rendszerint nagyobb kimenetelű sérüléssel, sok esetben maradandó egészségkárosodással járnak). De tavasztól, a jó idő beköszöntével elindul egy növekedés, mely a nyár során is megfigyelhető, az otthoni kertészeti/hobbi balesetek körében: flexelés, fűnyírás, favágás, kertészkedés (vágások, amputációk, csonttörések). Mindezeken felül a gyerekekre is sok veszély leselkedik, náluk jellemző nyári sérülések: csonttörések a labdajátékok, játszótéri balesetek során (csonttörés károknál a legtöbb esetben kéz és lábujj csonttörései a jellemzőek).
A nyáron bekövetkezett balesetek kapcsán a Generali is a kerékpáros közlekedési balesetek és a külföldi kismotoros balesetek számának növekedését emelte ki elsődlegesen, de ugyancsak kitértek arra, hogy a rovarcsípések (kullancs; darázs) száma is nő a nyári hónapokban.
forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége jelezte, hogy 7 százalékkal emelkedik a szerződések díja. A külföldre készülő magyarok harmada nem köt biztosítást, annak ellenére, hogy az széles körben segítséget nyújtana a problémákra a nyaralás során. Érdemes átolvasni a feltételeket, illetve tájékozódni arról, hogy mire is terjed ki a biztosítás.
A május végéig megkötött online utasbiztosítások díja 7 százalékkal drágult a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva – közölte az MTI-vel pénteken a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), egyben felhívta a figyelmet: az átlagosan napi 665 forintos díjon nem érdemes spórolni, mert a biztosítások nagyban mérséklik az utazások kockázatait.
A külföldre készülők harmada ennek ellenére továbbra sem gondoskodik biztosításról,
noha a megfelelő ajánlatot gyorsan ki lehet választani a biztosítási alkuszok összehasonlító oldalain. Ilyen védelem annak is jól jöhet, aki egyébként rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával vagy bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítással, ugyanis ezek mellett is szükség lehet kiegészítő biztosításra – jelezték.
Külföldön is szinte mindig elektronikusan fizetnének a magyarok
A külföldön nyaraló magyarok több mint négyötöde az elektronikus fizetési csatornákat használná az utazása során is, ebben az élen állunk a régióban. Egyre többen veszik igénybe a mobiltárcát is.
Kiemelték, hogy
a biztosítók egy részének előírása szerint még Magyarország területéről kell megkötni az utasbiztosításokat.
Utazás előtt is fennálló betegség általában nem biztosítható, a várandóssággal kapcsolatos problémákat sem fedezi minden utasbiztosítás, számos sporttevékenységre kiegészítő biztosítást kell kötni, az értékesebb személyes tárgyakra pedig igen eltérő poggyászbiztosítási feltételek vonatkoznak. Hozzátették, hogy nem lehet utasbiztosítást kötni olyan országba, amelyet háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek, utazásra nem javasolt államnak minősít a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Emiatt például egy kárpátaljai látogatásra sem lehet biztosítást kötni – olvasható a közleményben.
forrás: vg.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Fondorlatos módszerrel fosztják ki az autót bérlő turistákat
Különösen fondorlatos módon fosztják ki külföldön az autót bérlő turistákat. A CLB biztosítási alkusz azt javasolja, ha a helyszínen nincs lehetőség rendőrségi feljelentést tenni, akkor itthon pótolni kell, a biztosítók ugyanis csak így fizetnek kártérítést.
Különösen ébernek kell lennie annak, aki repülővel utazik egy külföldi országba, ahol az ott tartózkodása idejére gyanútlanul autót bérel. Futótűzként terjed ugyanis egy új bűnözési módszer: kifosztásra szakosodott tolvajok árgus szemekkel figyelik a repülőterek közelében az autókat bérlőket, majdani áldozataikat – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.
Közvetlen veszély azonban még nem is a megérkezéskor fenyegeti a turistákat, hanem az útjuk végén, amikor hazaindulás előtt leadják a bérautót. Ekkor ugyanis a leadási ügyintézés idejére, akár csak néhány percre is sokan őrizetlenül hagyják a járművet úgy, hogy a poggyász még a kocsiban van. Ekkor csapnak le a tolvajok: villámgyorsan feltörik az irodában ügyintéző delikvens kölcsönautóját és viszik az értékeket. Az autót bérlő turisták kifosztására szakosodott bűnözők jól tudják ugyanis, hogy az áldozat repülőgépjárata hamarosan indul – hiszen azért adja le a járművet – és nincs idő rendőrségi bejelentést tenni, vállalni az ezzel járó hosszas huzavonát – ismerteti több, mostanában megtörtént eset részleteit és tanulságát Németh Péter.
A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a szerencsétlenül járt turisták szorult helyzetbe kerülnek: el kell dönteniük, hogy a járatukat vagy a rendőrségi feljelentést engedik el. Tapasztalatok szerint legtöbben inkább hazajönnek és első útjuk a biztosítójukhoz vezet, hogy megtudják, ilyen esetre is érvényes-e az utasbiztosításuk, kaphatnak-e kártérítést. Rendőrségi jegyzőkönyv nélkül, mindössze „bemondásra” azonban nincs kártérítés – szögezi le Németh.
Felhívja azonban a figyelmet, hogy a hatósági eljárást itthon, a magyar rendőrségnél is lehet kezdeményezni. Ezt sokan nem tudják. Mint ahogy azt sem, hogy az eljáráshoz feltétlenül tudni kell az autókölcsönző elérhetőségét, be kell mutatni a feltörésről készült helyszíni, céges feljegyzést is, s a károsultnak már onnan a helyszínről, a lehető legrövidebb időn belül fel kell hívnia a biztosítóját, hogy jelezze a problémát, s nem árt a feltörés látható jeleit lefotózni. A kártérítéshez mindezek mellett természetesen utasbiztosítás is kell – jegyzi meg Németh.
CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Erre érdemes figyelni síeléskor: milliókkal is beljebb lehetünk
2021-ben a novembertől március végéig tartó síszezonban már 587 ezer magyar kereste fel a legnépszerűbb európai sípályákat; a tavalyelőtti évben pontosan 40 ezerrel több honfitársunk csatolta fel a sílécét vagy a snowboardját, mint a 2017-es szezonban – derül ki Laurent Vanat svájci gazdasági elemző évente megjelenő, a nemzetközi síturizmusról készített tanulmányából. A becslések szerint a hazai síelők és snowboardozók több mint kétharmada köt utasbiztosítást, ráadásul az óvatosság most különösen indokolt: a legfrissebb statisztikák szerint ugyanis a biztosító átlagosan harmadával többet, mintegy 200 ezer forintot fizetett ki idén a síbiztosítással rendelkező károsultak számára. Egy extrém síbaleset költsége azonban akár duplájára, közel 4 millió forintra is drágulhatott.
Az elmúlt egy évben felpörgő infláció a síbiztosítások piacát sem kímélte. A tavalyi szezonban az UNION Biztosító átlagosan 150 ezer forintot fizetett ki a síelés során megbetegedő vagy balesetet szenvedő ügyfelek ellátására, illetve a különböző anyagi károkra (például a poggyász vagy sífelszerelés eltűnésére vagy az autó meghibásodására), addig a biztosító legfrissebb statisztikái szerint
AZ IDEI SZEZONBAN MÁR 50 EZER FORINTTAL TÖBBET, ÁTLAGOSAN 200 EZER FORINTOT TELJESÍTETT AZ UNION MINDEN EGYES KÁRBEJELENTÉS UTÁN.
Az egyes esetek között persze milliós különbségek is lehetnek, és időnként még ennél is nagyobb volt az infláció mértéke.
„Ausztriában például extrém áremelkedésekkel találkozhatunk: az a helikopteres mentés, ami 2019-ben még 4 ezer euró, azaz mai árfolyamon mintegy másfél millió forint volt, az idén februárban már 8-10 ezer euróba, azaz akár közel 4 millió forintba is kerülhetett. Nyugati szomszédunknál a magánellátók is drágultak 2019-hez képest, igaz, az előbbinél kisebb mértékben, mintegy 25-30 százalékkal – mondta Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője. – Amennyiben nincs Európai Egészségbiztosítási Kártyánk – és azt kiegészítő síbiztosításunk –, különösen drága hely Ausztria: egy járóbeteg-ellátás 500-700 euróra, míg egy műtét átlagosan 16 ezer euróra rúg.”
Erre érdemes figyelni a legnépszerűbb síterepen
A magyar síelők és snowboardozók körében Ausztria a legnépszerűbb, amit Olaszország, Szlovákia, Franciaország pályái követnek, és mostanában kezd népszerűvé válni Szlovénia is. Ausztriában jellemzően állami ellátók üzemelnek a sípályák mellett, ezek kisebb összegű – 500 euró alatti – ellátások esetén az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) részesítik előnyben, ezért az utasbiztosítás mellett érdemes ezt is magunknál tartani.
„Nyugati szomszédunknál azonban a helikopteres mentés sok helyen magánkézben van, ami miatt gyakran indokolatlan esetben is így viszik le a síelőket a hegyről. Nemrég például egy fiatal fiúnak leesett a vércukra a sípályán, a magánszolgáltató helikoptere pedig 5500 euróért (mintegy kétmillió forintért) vitte le a hegyről, hogy adjon neki egy kólát és egy szelet csokit. Egyre gyakoribb az is, hogy a sízők a pályák hivatalos zárása után, utolsó csúszásként eltévednek. Egy ilyen esetben a sífelvonót üzemeltető társaság akár több százezer forintot is elkérhet azért, hogy a bajba jutott síelőt lehozza a hegyről” – fogalmazott Szabó Tamás.
Franciaországban a komolyabb sérülések esetén állami intézmények látják el a sérülteket, tehát ott is hasznát vehetjük az EEK-nak, viszont az ellátás költsége 30 százalék önrészt tartalmaz, amit csak az utasbiztosítás fedez. Szlovákiában pedig idén jelentek meg a síterepek mellett a magánellátók, amelyek nem fogadják el az EEK-t, ráadásul északi szomszédunknál a költségek nemzetközi viszonylatban is igen magasak.
Súlyos összegek vándorolhatnak ki a zsebünkből, ha nincs biztosításunk. De mit fizethetnek a biztosítók akkor, ha van?
Ha a hüttéből a (magán)kórház felé lejt a pálya...
Egy súlyosabb sérülés esetén például egy Ausztriában – gyakran a már említett magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 3-4 millió forint, de még a mentővel vagy a motoros szánnal történő szállításra is kifizethet a biztosító kétszázezer forintot.
Az UNION Biztosítónál az egyik legnagyobb biztosítási kártérítés a január–márciusi időszakban heti 4-8 alkalommal előforduló kórházi sürgősségi ellátás (például egy válltörés vagy egy térdsérülés után); az egyik korábbi szezonban egy felkartörés miatt elvégzett azonnali műtétre 17 ezer eurót, azaz több mint 6 millió forintot fizetett ki erre a biztosító a magánellátó részére.
A Magyarországra történő hazaszállítás díja körülbelül 300 ezer forint.
A sípályán is kell a kgfb
Idén januárban nagy visszhangot váltott ki itthon, hogy a hírek szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra figyelmezteti az Olaszországba készülő síelőket, hogy ne utazzanak felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert az olasz síterepeken 2022. január 1-jétől bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. A legtöbb síbiztosítás azonban már tartalmaz felelősségbiztosítást.
Ugyanis nemcsak elszenvedői, de okozói is lehetünk egy síbalesetnek, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy valaki megsérül miattunk. Ekkor ugyanúgy anyagi felelősség terhel minket, mint ha vezetés közben okozunk balesetet. Erre az esetre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a kgfb-hoz hasonló.
Ha elveszítjük a kütyüt, vagy megsérül a felszerelés
A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé: a sí- vagy snowboard-felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig simán belekerül több százezer forintba. Ráadásul a legtöbben már ki se teszik a lécüket a pályára különböző műszaki cikkek – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül. Ha a saját vagy bérelt felszerelést, ruházatot vagy a nálunk lévő műszaki cikket valamilyen kár éri – például egy síbalesetben megsérülnek, vagy az utazás alatt ellopják őket –, a megfelelő síbiztosítás ezekre is fizet.
Ha előbb véget ér, vagy el sem kezdődik a síszünet
A gyerekkel utazók jól tudják, hogy a régóta várt szabadság akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat, vagy előbb véget érhet – egy betegség vagy egy baleset miatt. Az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban kártalanít minket, így nem bukjuk el a síbérletre vagy a szállásra kifizetett több száz eurót. Arról nem is beszélve, hogy rajtunk kívül álló ok – például az extrém időjárás vagy a lavinaveszély – miatt a sípálya üzemeltetője lezárhatja a pályát, az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban ekkor is kártalanít.
Ha cserben hagy az autó
Az is előfordulhat, hogy útban a sípálya felé balesetet szenvedünk, vagy lerobban az autónk. Az autó assistance birtokában ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizeti helyettünk többek között a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.
Pár perc alatt lehet biztosításunk
Az utasbiztosítást okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megköthetjük, akár indulás előtt is. A biztosítás pedig azonnal érvényes, miután bankkártyával kifizettük a díját. Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy
A BIZTOSÍTÓ MINDIG A KONKRÉT UTASBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBEN FOGLALTAK SZERINT TÉRÍT, EZÉRT AZ ÁLTALUNK VÁLASZTOTT CSOMAGTÓL, AZ UTASBIZTOSÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKTŐL FÜGG, HOGY PONTOSAN MIRE ÉS MILYEN ÖSSZEGBEN TERJED KI A BIZTOSÍTÁSUNK.
forrás: index.hu
CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Milliókat bukhat, ha erre nem figyel oda, mielőtt felcsatolná a sílécet
Az elmúlt napok havazása kedvez a síszezonnak, azonban mielőtt felcsatolnánk a sílécet, érdemes utasbiztosítást kötnünk. Ugyanakkor, hogy ne vesszünk el az utasbiztosítások útvesztőjében, érdemes tájékozódnunk a benne rejlő lehetőségekről és limitekről – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Bár egy közelmúltbeli felmérés szerint az idei télen a külföldre utazók körében a síelés csak a harmadik legnépszerűbb időtöltésnek ígérkezik, az elmúlt napok időjárása befolyásolhatja a korábbi terveket. A múlt év végi, ez év eleji enyhe időjárást követően ugyanis az elmúlt napok havazása számos európai sípályát ismét vonzóvá tett – világított rá a Mabisz.
Mivel pedig amúgy is február–március számít az igazi síszezonnak, és Magyarországon a becslések szerint közel 600 ezren síelnek, sokan valószínűleg csak most kaptak kedvet a környező országokba való kiruccanáshoz.
A különböző felmérések szerint a téli utazók több mint hatvan százaléka köt utasbiztosítást, míg éves átlagban nagyjából csak minden második külföldre látogató.
Azoknak, akik síelni, snowboardozni készülnek, ajánlatos a kifejezetten téli sportokra vagy extrém sportokra szabott biztosítási terméket választaniuk. Ezek ugyanis jellemzően fedezik a helikopteres mentést, a baleset miatt fel nem használt napokra a síbérlet árát, bizonyos feltételek mellett téríthetik a sífelszerelés ellopását is – ismertette a Mabisz.
A freeride síelőknek ezenfelül annak is érdemes alaposan utánajárniuk, hogy a kijelölt sípályák elhagyásával bekövetkezett balesetre akár az extrém sportokra kötött biztosítás is térít-e, ha igen, milyen megkötésekkel, avagy ez a szerződésben kizárásnak minősül.
Milliókat bukhatunk egy eséssel
Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a nyugati sípályák környezetében gyakran magánegészségügyi intézmények működnek. Márpedig ezekben a szolgáltatást nem fedezi a tb-ellátással rendelkezők számára ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártya.
A kártya nem téríti például az orvosi ellátásért fizetendő önrészt, a poggyászkárt, nincs asszisztencia, jogvédelem-, illetve tolmácsszolgáltatás, nem tartalmaz felelősség és balesetbiztosítást, légi járatra vonatkozó kockázatokat sem, valamint hazaszállítást mentővel vagy repülővel, ami európai területről is sok milliós költség lehet – ismertette a Mabisz.
A magyar snowboardos esete
Év elején nagy visszhangot váltott ki egy osztrák síliftből kizuhant és tömeges balesetet okozó magyar snowboardos. Az eset arra is ráirányította a figyelmet, hogy nagyon nem mindegy, tartalmaz-e a biztosításunk felelősségbiztosítási elemet, és az milyen összeghatárig térít.
A felelősségbiztosításra azokban az esetekben lehet szükségünk, amikor a pályán mi okozunk bajt, sérülést valaki másnak. Ilyenkor a sérült orvosi-kórházi ellátásának vagy egyéb költségeinek (anyagi kár, biztosított ellen indított jogi eljárás stb.) megtérítésére kötelezhető a vétkes fél.
A különböző beszámolók szerint főleg az osztrák, olasz, francia, svájci pályákon egy-egy nagyobb ütközés után már egyre többen nem érik be egyszerű bocsánatkéréssel, hanem jogi útra terelik az ügyet.
Az így adódó költségek vagy azok jelentős részének az átvállalásában lehet segítségünkre a felelősség- és jogvédelmi biztosításunk. Az Olaszországba utazóknak egyébként sem árt tudni, hogy a hírek szerint az olasz síterepeken 2022. január 1-től bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. Az online sífórumokon megjelentek szerint a felelősségbiztosítás nélkül síelőket 100-150 eurós bírsággal büntethetik. A helyszíneken a bérletünk mellé vásárolható vagy a bérlet árában már benne lévő biztosításoknak pedig viszonylag alacsony limitje van – világított rá a Mabisz.
Kérhetjük szakértő segítségét
Mivel jelentős különbségek vannak a különböző utasbiztosítások tartalmában, limitjeiben, illetve abban, hogy melyik biztosító milyen szituációkban fizet, érdemes a társaságok bő kínálatából a számunkra leginkább megfelelő termék kiválasztására némi időt szánni az interneten, vagy szakértő segítségét igénybe venni.
Amennyiben kizárólag az ár alapján választanánk, jusson eszünkbe, hogy például - mint az említett tömegbalesetnél - amennyiben mentőhelikopterre is szükség lenne, az már önmagában milliós kiadást von maga után.
Ezt érdemes összevetni egy egyhetes európai síelés körülbelül 4000-7500 forintos biztosítási költségével, amikor is a magasabb díjak a térítések akár több millióval megemelt felső határával társulnak.
Aki a téli hónapokban melegebb éghajlatú, netán Európán kívüli országba tervez utazást, annak jó tudni, hogy az utazások kapcsán kétféle biztosítási védelem érhető el: az utasbiztosítás az utazás során érvényes (az utazás első napjától a hazaérkezésig), míg az útlemondás-biztosítás jellemzően az utazást megelőző időszakra szól (az utazás lefoglalásától az utazás kezdetéig).
Ezek a biztosítások elérhetőek külön-külön megvásárolva és egyben (ún. kombinált termékként) is. A magasabb kategóriájú utasbiztosítások tartalmazhatnak már a járattörlésre, járatkésésre vagy a légi járatok csődjére szóló biztosításokat, legalább a károk enyhítésére, illetve kiegészítő elemként választhatunk ilyen fedezeteket.
Különösen az Ázsiába utazóknak nem árt ismét tisztába kerülni a koronavírussal kapcsolatos tudnivalókkal, helyi speciális szabályokkal. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy az utasbiztosítással (is) foglalkozó Mabisz-tagok a pandémia kitörését követően termékeiket jellemzően ellátták a Covid-megbetegedésből eredő fedezetekkel.
Amennyiben tehát a biztosított a külföldi utazás során Covid–19-vírussal megfertőződik, térítik a betegséggel kapcsolatos sürgősségi orvosi ellátás költségeit. A konkrét termék kiválasztásakor azonban figyeljünk arra, hogy mire szeretnénk még fedezetet biztosítani. Például tartalmazza-e biztosításunk az esetleges karantén, a felmerülő pluszkiadások, a repülőjegy átfoglalásának költségeit – ismertette a Mabisz.
forrás: index.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban a síutazására is néhány perc alatt kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Mabisz: drága lehet a síelés, több millióba kerül egy helikopteres mentés
Lambert Gábor szerint a téli sportok kedvelőinek érdemes biztosítást kötni, mert könnyen rémálomba fordulhat a kikapcsolódás.
"A tapasztalat azt mutatja, hogy aki nem rendelkezik megfelelő biztosítással, annak a helikopteres mentés, illetve a kórházi költségek több millió forintot is kitehetnek. Ha nincs a biztosításunknak felelősségbiztosítási része, akkor a sípályán okozott balesetek – amennyiben mi vagyunk az okozói – ugyancsak nagyon komoly összegeket tehetnek ki" – mondta az InfoRádióban Lambert Gábor, a Mabisz kommunikációs vezetője.
Az ellátás menete attól is függ, hogy mi áll a szerződésben, mire kötöttek biztosítást. A biztosítók is az ügyfélnek kedvezőbb anyagi megoldással számolnak. Lambert Gábor szerint elképzelhető, hogy adott esetben érdemesebb kiküldeni egy mentőkocsit és hazaszállítani az ügyfelet, mint kint fizetni a gyógyítás költségeit.
A kommunikációs vezető tapasztalatai szerint a külföldre utazó síelők 60 százaléka köt utasbiztosítást, ami jobb arány, mint általában a külföldre utazók körében. A korábbi években ugyanis azt lehetett látni, hogy csak minden második utazó kötött utasbiztosítást.
Hangsúlyozta: akkor érdemes speciális biztosítást kötni, ha a síelést extrém sportként fogjuk fel, tehát elhagyjuk a sípályát és a pályán kívüli síelés kedvelői vagyunk.
A kommunikációs vezető szerint nehéz általánosságban beszélni a biztosításokról, hiszen erőteljes a verseny a piacon, és nagyon különböző termékek közül válogathatunk. Van olyan biztosító, mely kifejezetten síbiztosítást ajánl, mások általános feltételei kiterjedhetnek akár a síelési körülményeinkre is. Ha nem extrém sportolásra vágyunk, akkor az európai uniós országokban egy egyhetes síelés biztosítása öt-hatezer forintba kerül.
forrás: infostart.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösse meg a kiválasztott csomagot néhány perc alatt:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
Síelők, figyelem: akár több millió forintot is bukhat az, aki biztosítás nélkül szenved balesetet
A kedvelt síparadicsomokat egyre több magyar látogatja, és a meghosszabbított téli iskolai szünet miatt január első hetére is sokan terveznek külföldi utakat. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) információi szerint az emberek az utazásokkal kapcsolatban is költségtudatosabbak, így a mostani szezonban a közeli és olcsóbb síközpontok a legnépszerűbbek. Mielőtt azonban útnak indulunk, fontos, hogy akár az utolsó pillanatban is kössünk utasbiztosítást, hiszen ellenkező esetben akár hatmillió forintot is bukhatunk.
Ne essünk el a megfelelő védelemtől
A téli sportok közül leggyakrabban a síelés és a snowboardozás miatt választunk külföldi terepet, egy amerikai tanulmány szerint viszont egyúttal ezek a legveszélyesebb téli sportok. A legtöbb ilyen balesetet esés okozza, de a pályán való ütközés sem ritka. Az Allianz Hungária statisztikái szerint a jellemző sérülések közé tartozik a lábszártörés, a keresztszalag-szakadás, valamint a vállat, hátat és kezet érő ficamok és rándulások. Az ilyen balesetek önmagukban is éppen elég kellemetlenek, de még nagyobb stresszel járnak, ha egy hegy tetején történnek meg, ráadásul külföldön, ahol a társadalombiztosításunk nem érvényes. Pont ezért kiemelten fontos, hogy utasbiztosítással a zsebünkben vágjunk neki az utazásnak, hiszen bár a baleseteket nem előzhetjük meg vele, a megfelelő sürgősségi orvosi ellátás finanszírozásához életmentő segítséget nyújt, amiről sokan még mindig megfeledkeznek.
Nem mindegy azonban, hogy milyen típusú utazásbiztosítást választunk, mert léteznek kifejezetten a téli sportolási igényekre szabott opciók. Ezeken belül is különbséget kell tenni a kijelölt pályán síelő hobbisportolóknak, a pályán kívüli izgalmakat keresőknek, illetve a versenysportolóknak szóló szolgáltatások között. A téli sportbiztosítások számos szolgáltatást tartalmaznak: többek között a választott csomagnak megfelelő limitig fedezik a baleset esetén szükséges helikopteres mentést és sürgősségi ellátást, illetve a fel nem használt síbérlet költségét. De olyan elemeket is tartalmaznak, mint például poggyászbiztosítás – ideértve a sportfelszerelések biztosítását –, továbbá jogvédelmi és felelősségbiztosítás, illetve utazási segítségnyújtási szolgáltatások. Emellett autós utazás esetén autó asszisztencia, vagy légi utazás esetén járatkésés vagy járattörlés esetére automatikus szolgáltatás is választható.
Drága mulatság
Az Allianz adatai alapján az egyik jellemző baleset az esés miatti lábtörés. Egy konkrét esetet nézve, ha például Ausztriában kijelölt pályán síelés közben elesünk és lábszártörést szenvedünk, az alábbi költségek merülhetnek fel kórházi ellátás esetén (forintra átszámolva):
- Helikopteres mentés: 2 288 900 Ft
- Orvoshoz szállítás: 66 500 Ft
- Sürgősségi orvosi ellátás: 3 219 000 Ft
- Gyógyszer: 52 550 Ft
- Beteg Magyarországra szállítása az illetékes gyógyintézetig: 338 000 Ft
Összesen tehát egy ilyen szerencsétlenség következtében akár hatmillió forintunkba is kerülhet, ha nincs megfelelő utasbiztosításunk.
Fontos megemlíteni, hogy az európai egészségkártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, így nem téríti meg a hegyi mentés és a szállítás költségeit sem, és a turistaközpontokban működő egészségügyi intézmények küzöl nem mindegyik fogadja el.
Abban az esetben, ha nem csak síelni akarunk, válasszunk olyan biztosítást, ami többféle téli sportra is kiterjed. Azoknak pedig, akik pályán kívül, versenyen vagy funparkban szeretnek téli sportolni, alaposan utána kell nézniük a lehetőségeknek, hiszen a legtöbb utasbiztosítás ezekre nem nyújt fedezetet.
Ezenkívül amennyiben autó helyett inkább repülővel utaznánk, az Allianz egyes termékeinél opcionálisan választható a menetrendszerinti légi járat késése, törlése és útvonalának módosítása esetén nyújtott automatikus szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy a blokklánc-technológiának és okosszerződésnek köszönhetően nincs szükség a biztosítási esemény bejelentésére, annak elbírálása és kifizetése automatikusan megtörténik, amennyiben a szerződéskötéskor megadjuk a menetrendszerinti járatok számát, indulási dátumát és időpontját, valamint a bank nevét és a bankszámlaszámunkat.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban néhány kattintással kiszámolhatja a biztosítási díjakat a téli síelésre:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>
Kezdődik a síszezon - ezekre figyelj, ha útnak indulsz
A síelés vagy snowboardozás veszélyes sportnak számít, mivel könnyen és súlyosan meg lehet sérülni közben. Egy autó árát is bukhatjuk, ha nem készülünk fel rendesen.
Sokszor érdemes a környező országokba menni síelni, mert olcsók, korábban nyitnak és nagyok a pályák, ami nagy előny. Az viszont már hátrány, hogy ha egy másik országban ér minket baleset és nem vagyunk felkészültek, több havi fizetésünk bánhatja.
Idén is sokan mennek majd külföldre síelni
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerint a meghosszabbított téli iskolai szünet kedvez a kiutazóturizmusnak, a január első hetében elérhető csoportos és egyéni utazási lehetőségek iránt az eddigiekkel ellentétben most családok is érdeklődnek. Bakó Balázs szerint a téli utazásról nem mond le a többség, legfeljebb olcsóbb és közeli helyre megy síelni- olvasható a Világgazdaság hasábjain. A szakértő szerint így idén a boszniai és szerbiai sípályák is felkerülnek a magyar sportturisták térképére, mivel a nyugat-európainál számottevően olcsóbbak a síbérletek és szállások is, ráadásul a közelségük miatt az utazási költségeken is lehet egy kicsit spórolni.
Ennyit drágultak a síutak tavalyhoz képest
A külföldi utazások ára a tavaly télihez mérten átlagosan 15-20 százalékkal emelkedett. Ehhez még hozzájön az a tény is, hogy tavaly még 360-370 forint volt egy euró, most 410-420 forint között mozog.
Mennyire veszélyesek a téli sportok?
A statisztikák alapján az európai sípályákon minden 10. sportoló szenved valamilyen balesetet. A potenciális veszélyt a felkészületlen, rossz kondícióban lévő, tapasztalatlan pályahasználók és a hüttéket, alkoholt kedvelők jelentik, de a legtöbb baleset esésből, megcsúszásból adódik.
Elég, ha magunkkal visszük az EU-s kártyánk?
Mivel láthatóan nagy egy baleset veszélye, felmerül a kérdés, hogy elég-e ha indulás előtt kiváltjuk az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK). A válasz az, hogy nem, ugyanis ez a kártya csak az alapellátásra jogosít fel a használóját. Nem állja például a hegyi mentés költségeit, a korházban töltött idő utáni önrészt vagy a gyógyszerek felírásának költségeit, ahogy felelősségbiztosítást sem tartalmaz. Vagyis, ha nem kötünk biztosítást, és úgy indulunk el, akkor egy legalább egy autó árát tesszük kockára, de volt olyan is, akinek a házát árverezték el azután, hogy biztosítás nélkül balesetet szenvedett külföldön.
Mindig kössünk biztosítást
A síelésre való felkészülés része a megfelelő utasbiztosítás megkötése is. A biztosítási szakemberek szerint viszont nem mindegy, milyet kötünk. Ellenőrizzük le, hogy az adott biztosítás mit fedez pontosan. Síeléshez olyan érdemes kötni, aminek része a felelősségbiztosítás is, mert a sípályán történt balesetek okozói ugyanúgy kötelesek helytállni az általuk okozott kárért, mint a közúti baleseteknél. Ezen kívül nézzünk utána, hogy az adott biztosítás fedezi-e
- a helikopteres mentést és mekkora összeghatárig;
- a kórházi költségeket teljes mértékben;
- az elveszett, ellopott felszerelés pótlását;
- a tolmácsot.
forrás: ripost.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban a síutazására is néhány perc alatt kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>