2023.03.27

Erre érdemes figyelni síeléskor: milliókkal is beljebb lehetünk

2021-ben a novembertől március végéig tartó síszezonban már 587 ezer magyar kereste fel a legnépszerűbb európai sípályákat; a tavalyelőtti évben pontosan 40 ezerrel több honfitársunk csatolta fel a sílécét vagy a snowboardját, mint a 2017-es szezonban – derül ki Laurent Vanat svájci gazdasági elemző évente megjelenő, a nemzetközi síturizmusról készített tanulmányából. A becslések szerint a hazai síelők és snowboardozók több mint kétharmada köt utasbiztosítást, ráadásul az óvatosság most különösen indokolt: a legfrissebb statisztikák szerint ugyanis a biztosító átlagosan harmadával többet, mintegy 200 ezer forintot fizetett ki idén a síbiztosítással rendelkező károsultak számára. Egy extrém síbaleset költsége azonban akár duplájára, közel 4 millió forintra is drágulhatott.

Az elmúlt egy évben felpörgő infláció a síbiztosítások piacát sem kímélte. A tavalyi szezonban az UNION Biztosító átlagosan 150 ezer forintot fizetett ki a síelés során megbetegedő vagy balesetet szenvedő ügyfelek ellátására, illetve a különböző anyagi károkra (például a poggyász vagy sífelszerelés eltűnésére vagy az autó meghibásodására), addig a biztosító legfrissebb statisztikái szerint
AZ IDEI SZEZONBAN MÁR 50 EZER FORINTTAL TÖBBET, ÁTLAGOSAN 200 EZER FORINTOT TELJESÍTETT AZ UNION MINDEN EGYES KÁRBEJELENTÉS UTÁN.

Az egyes esetek között persze milliós különbségek is lehetnek, és időnként még ennél is nagyobb volt az infláció mértéke.

„Ausztriában például extrém áremelkedésekkel találkozhatunk: az a helikopteres mentés, ami 2019-ben még 4 ezer euró, azaz mai árfolyamon mintegy másfél millió forint volt, az idén februárban már 8-10 ezer euróba, azaz akár közel 4 millió forintba is kerülhetett. Nyugati szomszédunknál a magánellátók is drágultak 2019-hez képest, igaz, az előbbinél kisebb mértékben, mintegy 25-30 százalékkal – mondta Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője. – Amennyiben nincs Európai Egészségbiztosítási Kártyánk – és azt kiegészítő síbiztosításunk –, különösen drága hely Ausztria: egy járóbeteg-ellátás 500-700 euróra, míg egy műtét átlagosan 16 ezer euróra rúg.”

Erre érdemes figyelni a legnépszerűbb síterepen

A magyar síelők és snowboardozók körében Ausztria a legnépszerűbb, amit Olaszország, Szlovákia, Franciaország pályái követnek, és mostanában kezd népszerűvé válni Szlovénia is. Ausztriában jellemzően állami ellátók üzemelnek a sípályák mellett, ezek kisebb összegű – 500 euró alatti – ellátások esetén az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) részesítik előnyben, ezért az utasbiztosítás mellett érdemes ezt is magunknál tartani.

„Nyugati szomszédunknál azonban a helikopteres mentés sok helyen magánkézben van, ami miatt gyakran indokolatlan esetben is így viszik le a síelőket a hegyről. Nemrég például egy fiatal fiúnak leesett a vércukra a sípályán, a magánszolgáltató helikoptere pedig 5500 euróért (mintegy kétmillió forintért) vitte le a hegyről, hogy adjon neki egy kólát és egy szelet csokit. Egyre gyakoribb az is, hogy a sízők a pályák hivatalos zárása után, utolsó csúszásként eltévednek. Egy ilyen esetben a sífelvonót üzemeltető társaság akár több százezer forintot is elkérhet azért, hogy a bajba jutott síelőt lehozza a hegyről” – fogalmazott Szabó Tamás.

Franciaországban a komolyabb sérülések esetén állami intézmények látják el a sérülteket, tehát ott is hasznát vehetjük az EEK-nak, viszont az ellátás költsége 30 százalék önrészt tartalmaz, amit csak az utasbiztosítás fedez. Szlovákiában pedig idén jelentek meg a síterepek mellett a magánellátók, amelyek nem fogadják el az EEK-t, ráadásul északi szomszédunknál a költségek nemzetközi viszonylatban is igen magasak.

Súlyos összegek vándorolhatnak ki a zsebünkből, ha nincs biztosításunk. De mit fizethetnek a biztosítók akkor, ha van?

Ha a hüttéből a (magán)kórház felé lejt a pálya...

Egy súlyosabb sérülés esetén például egy Ausztriában – gyakran a már említett magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 3-4 millió forint, de még a mentővel vagy a motoros szánnal történő szállításra is kifizethet a biztosító kétszázezer forintot.

Az UNION Biztosítónál az egyik legnagyobb biztosítási kártérítés a január–márciusi időszakban heti 4-8 alkalommal előforduló kórházi sürgősségi ellátás (például egy válltörés vagy egy térdsérülés után); az egyik korábbi szezonban egy felkartörés miatt elvégzett azonnali műtétre 17 ezer eurót, azaz több mint 6 millió forintot fizetett ki erre a biztosító a magánellátó részére.

A Magyarországra történő hazaszállítás díja körülbelül 300 ezer forint.

A sípályán is kell a kgfb

Idén januárban nagy visszhangot váltott ki itthon, hogy a hírek szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra figyelmezteti az Olaszországba készülő síelőket, hogy ne utazzanak felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert az olasz síterepeken 2022. január 1-jétől bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. A legtöbb síbiztosítás azonban már tartalmaz felelősségbiztosítást.

Ugyanis nemcsak elszenvedői, de okozói is lehetünk egy síbalesetnek, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy valaki megsérül miattunk. Ekkor ugyanúgy anyagi felelősség terhel minket, mint ha vezetés közben okozunk balesetet. Erre az esetre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a kgfb-hoz hasonló.

Ha elveszítjük a kütyüt, vagy megsérül a felszerelés

A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé: a sí- vagy snowboard-felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig simán belekerül több százezer forintba. Ráadásul a legtöbben már ki se teszik a lécüket a pályára különböző műszaki cikkek – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül. Ha a saját vagy bérelt felszerelést, ruházatot vagy a nálunk lévő műszaki cikket valamilyen kár éri – például egy síbalesetben megsérülnek, vagy az utazás alatt ellopják őket –, a megfelelő síbiztosítás ezekre is fizet.

Ha előbb véget ér, vagy el sem kezdődik a síszünet

A gyerekkel utazók jól tudják, hogy a régóta várt szabadság akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat, vagy előbb véget érhet – egy betegség vagy egy baleset miatt. Az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban kártalanít minket, így nem bukjuk el a síbérletre vagy a szállásra kifizetett több száz eurót. Arról nem is beszélve, hogy rajtunk kívül álló ok – például az extrém időjárás vagy a lavinaveszély – miatt a sípálya üzemeltetője lezárhatja a pályát, az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban ekkor is kártalanít.

Ha cserben hagy az autó

Az is előfordulhat, hogy útban a sípálya felé balesetet szenvedünk, vagy lerobban az autónk. Az autó assistance birtokában ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizeti helyettünk többek között a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

Pár perc alatt lehet biztosításunk

Az utasbiztosítást okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megköthetjük, akár indulás előtt is. A biztosítás pedig azonnal érvényes, miután bankkártyával kifizettük a díját. Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy

A BIZTOSÍTÓ MINDIG A KONKRÉT UTASBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBEN FOGLALTAK SZERINT TÉRÍT, EZÉRT AZ ÁLTALUNK VÁLASZTOTT CSOMAGTÓL, AZ UTASBIZTOSÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKTŐL FÜGG, HOGY PONTOSAN MIRE ÉS MILYEN ÖSSZEGBEN TERJED KI A BIZTOSÍTÁSUNK.

forrás: index.hu

CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás

BIZTOSÍTÁSI HÍREK

Védőfelszerelés és biztosítás - ezek a síelés nélkülözhetetlen kellékei
2017 február 13.
Kategória:
Utasbiztosítás

Védőfelszerelés és biztosítás - ezek a síelés nélkülözhetetlen kellékei

Mindenképpen használjunk védőfelszereléseket, ha síelni megyünk, a sisak például életet menthet - mondta az InfoRádiónak Molitorisz Dániel, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ ortopéd traumatológus szakorvosa.

Védőfelszerelés nélkül egyáltalán nem tanácsos síelni, Ausztriában már szinte csak ezekkel engednek a pályára – mondta el a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ ortopéd traumatológus szakorvosa. Molitorisz Dániel hozzátette: „Még mindig nagyon sokakat látni bukósisak nélkül síelni, kifejezetten nagyokat lehet esni, én is estem, ha nem lett volna sisakom, komoly problémám lett volna. Vegyük komolyan, hogy a bukósisak életet menthet.”
A szakorvos jelezte, egyre jobbak a tapasztalatok a gerinc- és fenékvédőkkel, ezeket is érdemes használni, mert megelőzik a sérüléseket, illetve csökkentik azok súlyosságát.

Nagy sebesség - nagy esés
Síelésnél nagyenergiájú sérüléseket lehet szenvedni, mivel nagy a sebesség, nagyot lehet esni. Sokszor sérül a csukló, a váll, a lábszár és előfordulnak hasi és medencesérülések – sorolta Molitorisz Dániel. „Ha egy esés után nem tudunk egyből fölkelni, úgy érezzük, baj van, keressük meg a pályán lévő fenntartókat, akik szaksegítséghez juttatnak. Gyerekeknél arra kell figyelni, hogy ők nem biztos, hogy el tudják mondani, mi történt, mi és mennyire fáj.”
A Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ ortopéd traumatológus szakorvosa hangsúlyozta, külföldi ellátás során mindenképpen ajánlott elkérni a képalkotókkal készített leleteket, mert segítenek az itthoni kezelésben. A röntgenképeket ma már CD-re írják, ha elmarad, kérdezzünk rá.
„Biztosítás és annak egy példánya nélkül ne induljunk el síelni!” - hívta fel a figyelmet Molitorisz Dániel.

Forrás: inforadio.hu

CLB TIPP: Az nyugodt kikapcsolódást ne rontsa el egy váratlan helyzet, ne felejtse el megkötni síbiztosítását! Utasbiztosítás kalkulátor >>
 

Nem mindegy a biztosítónak, kit ütnek el síelés közben
2017 február 02.
Kategória:
Utasbiztosítás

Nem mindegy a biztosítónak, kit ütnek el síelés közben

Óriási pénzt kell fizetnie annak, aki biztosítás nélkül síelve szenved vagy okoz balesetet. Az is sokat számít, kinek okoznak sérülést.

A síbalesetek tizedénél magasabb a kár, mint egymillió forint – derül ki a Generali Csoport Európai Utazási Biztosítójának (EUB) adataiból. Az előző szezonban a cégnél bejelentett legnagyobb kár 5,1 millió forintos volt. A helikopteres mentők, a pályán működő hegyi mentőszolgálatok, illetve az egészségügyi intézmények zöme a síterepek közelében magánkézben van, így az áraik a csillagos eget súrolhatják – mondta el Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója. Ha például mentőhelikoptert kell hívni, akkor 1 millió forint alatt nehéz megúszni, de akár 2,5 milliós is lehet a költség. De még egy motoros szános mentés is 50-150 ezer forintba kerülhet.

Akkor is fizetni kell, ha az ember balesetet okoz. Oroszlán Zsuzsa biztosítási szakjogász arra hívta fel a figyelmet: nem mindegy, kinek okoz az ember sérülést. Ha például valaki elüt síelés közben egy jól kereső német orvost, akkor ki kell fizetnie a károsodott ruházatot, a sífelszerelést, a mentés, a kórházi ápolás, a hazaszállítás költségeit.

Ha pedig otthoni rehabilitációra kerül sor, az a károkozót terheli, ahogyan az átmeneti munkaképtelenség miatt kiesett bér és az esetleges otthoni segítő költsége, valamint a balesetet szenvedett ügyvédjének a díja is.
A felelősségbiztosítás ezen a terhen könnyít, de a biztosítók még ez alapján is csak egy bizonyos összeghatárig vállalnak kockázatot, ami általában elmarad a tényleges kár összegétől.

A szakjogász tanácsai: mire érdemes figyelni balesetnél?

  1. Hívjunk fel biztosítási szakjogászt vagy alkuszt, ha lehetséges.
  2. Fényképezzük le a terepet, a pályát, gyűjtsük be a jelenlévők személyi adatait, elérhetőségeit.
  3. Ne írjunk alá egyetlen olyan dokumentumot sem, amelynek tartalmát nem ismerjük. Végső esetben a külföldi hatóság szerezzen tolmácsot.
  4. Okozott kár esetében se közvetlen, se közvetett módon ne ismerjük el felelősségünket, míg a nyelvet beszélő ügyvéddel nem konzultáltunk.
  5. Olyan ügyvédet érdemes választani, aki nem csupán jól beszéli a helyi nyelvet, hanem olyat, aki kellő tapasztalattal is rendelkezik nemzetközi kárrendezési ügyekben. Külföldön külföldinek okozott sérülés esetén a kárügyet az idegen jog szerint kell intézni, arra pedig magyar ügyvéd nem jogosult.

Egy négy évtizedre visszatekintő kutatás szerint a snowboardosok 50-70 százalékkal nagyobb eséllyel sérülnek meg, viszont a halálos baleset veszélye náluk nagyjából harmadával kisebb, mint a síelőknél. A téli sportok közben elszenvedett baleseteknek alig háromnegyede történik magán a pályán, nagyjából 6 százalék például a síliften sérül meg. A síbalesetek nagyjából tizedét okozza csak ütközés, a legtöbben egyszerűen elesnek.

Forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Ne induljon el Ön sem utasbiztosítás nélkül síelni! Sí és snowboard biztosítás >>
 

Olaszországi baleset: akár 1,4 milliárd forintig térít az autóbusz biztosítása
2017 január 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Utasbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

Olaszországi baleset: akár 1,4 milliárd forintig térít az autóbusz biztosítása

Egyszerre akár több biztosításból is fedezhetők az olaszországi buszbalesetben elszenvedett anyagi jellegű károk - mondta az InfoRádiónak Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs vezetője. Csak magában a balesetet szenvedett busz kötelező biztosítása akár 1,4 milliárd forintig fedezi a károkat.

Több biztosításuk is lehetett az Olaszországban balesetet szenvedő busz utasainak, köthettek egyéni utasbiztosítást, az utazás szervezőjének is lehetett felelősségbiztosítása, és a busznak is van kötelező felelősségbiztosítása - mondta az InfoRádiónak Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs vezetője.
A jármű kötelező biztosítása már önmagában 1,4 milliárd forintos fedezetet jelent - ezt minden kötelező biztosítás tartalmazza -, ebből a személyi jellegű sérülések utáni kártérítést tudják kifizetni. A szakértő elmondta, ilyenkor akár több biztosításból is összeállhat a teljes kártérítés. Ezek a követelések együtt is érvényesíthetők.

"Vannak olyan károk, amelyeket nem lehet kétszer kifizetni, ilyenek az anyagi jellegű károk, és vannak olyanok, amelyeket több biztosítás is fedezhet: erre többnyire személyi sérülésekkel keletkező károknál van lehetőség" - mondta Németh Péter.
A magyar állam magára vállalta a balesettel kapcsolatos költségeket, és ilyenkor a biztosítók is soron kívül intézik a károk rendezését.
"Ilyen tragédiák esetén a segítő szándék kerekedik felül. A károk enyhítésében, rendezésében a szervezetek együttműködnek, aztán amikor fizetni kell a tételeket, akkor fognak kirendelt szakértők egyeztetni, és összeáll az a keret, amelyből az anyagilag rendezhető károkat fizetni lehet" - mondta Németh Péter.

Forrás: inforadio.hu

50 millió Forintig térít Miklós Edit biztosítója
2017 január 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

50 millió Forintig térít Miklós Edit biztosítója

Miklós Edit vasárnap délelőtti, a zauchensee-i sívilágkupa-futam hivatalos edzésén történt balesetével kapcsolatban menedzsmentje és biztosítója hivatalos közleményben reagált az újságírói megkeresésekre.

Miklós Edit 2012 októbere óta ügyfele a Vienna Life Biztosítónak. A sportoló az amatőr síelők számára is elérhető Hóbarát síbiztosítással rendelkezik, amely akár 50 millió forintos összegig térít baleset esetén.
Abban az esetben, ha a Vienna Life Biztosító utas- vagy síbiztosítással rendelkező ügyfelét baleset éri, ennek bejelentését követően a biztosító haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a sérültet ellátó külföldi egészségügyi intézményekkel, illetve gondoskodik ügyfele gyors és biztonságos szállításáról. A biztosító az akut ellátást, műtétet követően – amint a beteg állapota lehetővé teszi – úgynevezett medical teamet küld a páciensért a hazaszállítása érdekében, hogy a rehabilitációja már otthoni környezetben történhessen meg. A Vienna Life Biztosító Miklós Edit esetében is ezt a gyakorlatot követve jár el.

Valamennyi, a balesettel összefüggésbe hozható mentési és orvosi költségre – így többek között a kórházba történő helikopteres szállításra, a magánklinikán elvégzett műtétre és az ellátásra is – megtörtént a Vienna Life Biztosító garanciavállalása az ellátásban részt vevők felé.

„Egy Ausztriában bekövetkezett síbaleset költségei között számottevő a helikopteres mentés 5-15 ezer eurós, a kórházi műtét és ellátás 8-20 ezer eurós és a hazaszállítás 1-1,5 ezer eurós díja. Éppen ezért fontos, hogy minden amatőr és profi síző rendelkezzen olyan biztosítással, amely ezeket is fedezi, illetve ugyanilyen jelentőségű a megfelelő védőfelszerelés használata is. Lesiklás során használjunk sisakot, gerincprotektort, továbbá térd-, könyök- és csuklóvédőket, emellett fordítsunk kiemelt figyelmet a síbakancsok és a kötések helyes beállítására is” - figyelmeztet Szabó Tamás, a Vienna Life Biztosító utasbiztosítási szakértője.
„Miklós Editnek ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk és bízunk benne, hogy – ahogy várja – a rehabilitációt követően, szeptemberben ismét lécre áll, s elindul a jövő évi olimpián Pjongcsangban. A Vienna Life Biztosító a továbbiakban is mindent megtesz ügyfele mihamarabbi felépülése érdekében” - emelte ki Szabó Tamás.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Ne induljon el Ön se utasbiztosítás nélkül! Síbiztosítás kalkulátor >>
 

Évek óta nem volt ilyen az utazási irodákban: hova mennek ennyien?
2016 október 28.
Kategória:
Utasbiztosítás

Évek óta nem volt ilyen az utazási irodákban: hova mennek ennyien?

Idén erős síszezonra számítanak az utazási irodák. Sokan már augusztusban lefoglalták az utazásukat, ráadásul manapság már nem is az olcsóbb szállások és pályák a legnépszerűbbek. Az egyhetes utakra akár 150-190 ezer forintot is elkölthetünk fejenként. De sokat spórolhat, aki jó időben utazik, mutatjuk a részleteket.

Egyre több magyar utazik a téli hónapokban: az előző évekhez képest jóval többen foglalták már most le az utazásukat a 2016/2017-es síszezonra. Bár az idényt mindig az aktuális hó helyzet határozza meg, általában decembertől - áprilisig tart a szezon. "Mindenképpen érdemes mielőbb lefoglalni szálláshelyünket a tervezett idei síeléshez, hiszen a legkedveltebb helyek nagyon gyorsan, akár már a megelőző szezonban lefoglalásra kerülnek. Nagyon sok vendég él azzal a lehetőséggel, hogy adott évben már lefoglalja a jól bejáratott helyre szállását, a következő szezonra is. Ez a tendencia évről évre egy nő, megfigyeléseink szerint" - válaszolta megkeresésünkre Kelemenné Koltai Katalin, a Télen-Nyáron Utazási Iroda ügyvezetője.
A legtöbben a kiemelt ünnepi időszakokban, karácsony és szilveszter környékén mennek síelni, de sokan vágnak neki az útnak februárban is. Ez pedig nem feltétlen jelenti azt, hogy ekkor a legjobb minőségű a hó, hanem általában ilyenkor tudjuk kivenni a szabadságunkat és az iskolai szünetek is ekkor vannak. Pont ebből kifolyólag ezek az utak általában drágábbak is.

Hogyan síelhetünk a legolcsóbban?
A síelők legnépszerűbb úticéljai közé még mindig egyértelműen

  1. Ausztria,
  2. Szlovákia,
  3. Szlovénia,
  4. Olaszország,
  5. és Franciaország tartozik.

A legtöbben 15-25 fős baráti társassággal utaznak, 4-5 napra vagy egy hétre. A kínálat hatalmas, ezért a szállodák és a síbérletek árai is nagyban különbözhetnek egymástól, pont ebből kifolyólag a síelés már nem csak a felső 10 ezer sportja. Persze általánosságban elmondható, hogy minél hosszabb a pályarendszer annál drágább a síbérlet. Ezen felül pedig természetesen számolnunk kell az utazás és a szállás költségeivel is, de ezek közül mindenki megtalálhatja a saját pénztárcájának a legmegfelelőbbet. "Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre biztosabban számíthatunk jó minőségű hóra márciusban és április elején is a sípályákon. Az utószezon március második felétől kezdődik, ilyenkor 10-25 százalékkal olcsóbban utazhatunk ráadásul a nappalok is hosszabbak, ezért több esélyünk van napsütésben síelni"- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Rónay Osszián, a Maremonti utazási iroda tulajdonosa és ügyvezetője.

Mennyi az annyi?
Míg korábban csak a legolcsóbb síutak voltak eladhatóak Magyarországon, addigra ma már a többség a jobbminőségű szállodákat és pályákat keresi. A 4-5 napos utazások 200 euró/ fő - vagyis 62 ezer forinttól indulnak. Egy hetes utazásokat pedig már találni 300 euró/főért (93 ezer forintért). De ma már nem ritka az sem, hogy valaki 500 - 600 eurót, vagyis 155 -186 ezer forintot költ síelésre - egészítette ki válaszát Rónay Osszián.

Ne feledd a biztosítást!
Még mindig sokan elfelejtenek utasbiztosítást kötni, ha külföldre utaznak, pedig a síelés és a téli sport közbeni balesetek igen gyakoriak. A sípályákon a leggyakoribb a térdszalag sérülés, szakadás vagy térd zúzódás. Szintén jellemző a síelőkre, hogy nagyobb számban szenvednek el különböző testrészeken töréseket: pl. a kulcscsonton, medencén, csuklón, alkaron, felkaron és a lábon. A ficamok, izomszakadások, fej- és csigolyasebesülések, különböző vágások egyaránt rendszeresek, bár kisebb arányban fordulnak elő. Viszont már a legkisebb sérülés külföldi orvosi ellátása is igen költséges lehet, amit biztosítás nélkül magunknak kell kifizetnünk. Egy súlyosabb baleset esetén a műtét és a kórházi tartózkodás költsége elérheti akár a több millió forintos nagyságrendet.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kösse meg utasbiztosítását a szállásfoglalással egyidőben! Síbiztosítás kalkulátor >>
 

Kórházba került a TV2 műsorvezetője: olcsón megúszta
2016 szeptember 05.
Kategória:
Utasbiztosítás

Kórházba került a TV2 műsorvezetője: olcsón megúszta

Kubában nyaralt a családjával Várkonyi Andrea, és bár a vakáció nagyon jól sikerült, már hazafelé a repülőn érezte, hogy baj lesz. Így is lett, kórházba került a TV2 műsorvezetője.

A kubai családi nyaralás ugyan felhőtlenül sikerült, a hazaérkezés Andrea számára már nem annyira.

"Már a repülőn éreztem, hogy kapar a torkom, nem tudok nyelni, begyulladtak a nyirokcsomóim, bujkál bennem valami. Mire hazaértünk 39 fokos lázam lett. Napokig nyomtam az ágyat, annyi erőm nem volt, hogy felkeljek. Miután nem igazán gyógyultam, kórházba is kellett mennem, ahol azonnal ott akartak tartani, infúzióra kötni, mert a kiszáradás határán álltam" - mondta a Best magazinnak Várkonyi Andrea.

A TV2 műsorvezetőjének helyzete még szerencsésnek nevezhető, mert már itthon, Magyarországon került kórházba. A kubai egészségügy helyzetére és körülményeire most nem térünk ki, de egy külföldi kórházi kezelés erősen meg tudja dobni a nyaralásra tervezett büdzsét.

Ugyan egyre többen kötnek utasbiztosítást a nyaraláshoz, ha azonban nem a megfelelő csomagot választják, akkor akár milliókat is fizethetnek a kórházi ellátásért. Senki sem tervez betegséget, vagy balesetet a vakáció programjába, de mindenképp érdemes számolni minden eshetőséggel.

Ha kórházba kerülsz külföldön, akkor nem csak az orvosi ellátásért kell fizetni, hanem plusz költséget számolnak fel a napi ellátásért is, például a szobáért és az étkezésért.

A biztosítók ilyenkor általában a kórházi ellátás, a gyógyszerek és a gyógyászati eszközök költségeinek fedezésén túl a kórházi tartózkodás idejére napi térítést is nyújtanak.

Baleset, vagy betegség esetén olyan plusz kiadások is felmerülhetnek, hogy több időt kell külföldön tölteni a tervezettnél, vagy a hazaszállítás költsége. Egy megfelelően kiválasztott utasbiztosítás viszont ezekre mind fedezetet nyújt.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Utazzon felelősen, válasszon megfelelő biztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

A veszélyes EU-kártya, ami miatt akár százezreket is bukhatsz
2016 augusztus 16.
Kategória:
Utasbiztosítás

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya, vagyis az úgynevezett "kék kártya" jóval veszélyesebb lehet, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Bár már évek óta használjuk, mégis nagyon kevesen tudják azt, hogy valójában milyen helyzetekben is nyújt segítséget ez a kártya. Mutatjuk a legnagyobb félreértéseket, nehogy a nyaralás végén emiatt kelljen százezreket fizetnünk.

Rengetegen választanak valamilyen európai célpontot a nyaralásuk során, egy-egy ilyen utazás pedig hatalmas pénzügyi kockázatot is jelenthet, ha nem vagyunk kellően felkészülve. A nyár folyamán sokan kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, azonban csak kevesen tudják, hogy ezt pontosan mire is lehet használni. Egy friss felmérés sokkoló képet fest az emberek tájékozatlanságáról, annak ellenére, hogy ez a kártya már több éve használatban van.

  • A Gocompare, egy pénzügyi szolgáltatásokat összehasonlító lap kutatása szerint a britek 50 százaléka gondolja úgy, hogy ez a kártya ingyenes orvosi kezelésre jogosít.
  • 7 százalék véli úgy, hogy ezzel a kártyával hazahozzák őt külföldről.
  • 5 százalék pedig azt hiszi, hogy ezt a kártyát a világ bármely pontján használhatja majd.

A tévedések feltehetően a kártya nevéből erednek, hiszen benne van a "biztosítás" szó - írja a Mirror.

Nem helyettesíti az utasbiztosítást
Bár az Európai Egészségbiztosítási Kártya az egyik leghasznosabb dolog, amit elcsomagolhatunk magunkkal egy európai utazás során, de azt fontos tudunk, hogy ez nem helyettesíti az utasbiztosítást. A kártyának az előnyei ugyanis korlátozottak, bár feljogosít az orvosi ellátásokra, de csak olyan szinten, amint egy helyi biztosított is megkapna.
Ez azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján ezzel a kártyával a magyar beteg például egy ausztriai tartózkodás esetén azt az ellátást veheti igénybe, amelyet az osztrák biztosított is megkap közfinanszírozott szolgáltatónál.

Fontos tehát, hogy ezzel a kártyával csak közfinanszírozott szolgáltatóhoz lehet fordulni, a magán-egészségügyi szolgáltatóknál ezt a kártyát nem fogadják el.
Ezen belül, hogy a kártyával milyen ellátásokat vehetünk igénybe, arról mindig jó előre érdemes tájékozódni, bár a baleseti ellátás minden tagállam ellátási csomagjába beletartozik. Az adott tagállamban biztosítottak által is fizetendő önrészekre/kötelező hozzájárulásokra a kártya nem nyújt fedezetet.

Mikor segíthet a "kék kártya"?
Egy másik tagállamban azok az egészségügyi szolgáltatások vehetőek igénybe, amelyek az adott helyen való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé válnak.

Azt, hogy pontosan mit is jelent az orvosilag szükséges ellátás, a kezelőorvos bírálja el. Az Európai biztosság határozatai alapján orvosilag szükséges ellátásnak minősül pl. a dialízis-kezelés, az oxigénterápia és a szüléssel kapcsolatos ellátások is, ezekben az esetekben javasolt az előzetes kapcsolatfelvétel a külföldi szolgáltatóval.

A Kártya azonban nem használható fel akkor, ha valamilyen egészségügyi szolgáltatás igénybevételének céljából utazunk egy másik tagállamba - például, egy fogorvosi kezelésre.
Ezért is javasolt a kártya mellett kiegészítő biztosítást is kötnünk, mert az a sürgősségi betegellátások mellett, esetleg a hazaszállításban is segíthet. Az utóbbi ugyanis csak nagyon indokolt esetben és nagyon szűk körben történhet az Európai Egészségbiztosítási Kártya terhére.

Utasbiztosítás nélkül pedig a hazaszállítás akár több százezer, vagy több millió forintba is kerülhet, ugyanis egy mentőrepülős hazaszállítás Európán belül is minimum 3-5 millió forintba kerül, de mentőautóval is több százezer forintos tétel. A kártyát egyébként csak átmeneti tartózkodás alatt, maximum három hónapig lehet igénybe venni.

A Kártya bármely kormányhivatalnál igényelhető és kiadása térítésmentes, kivéve azon eseteket, ha megsemmisül, megrongálódik, elvész, vagy ellopják. Ilyen esetekben igazgatási szolgáltatási díj fizetendő
- olvasható az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján.

Az alábbi országokban vehető igénybe az orvosilag szükséges ellátás:

  • Ausztria
  • Bulgária
  • Belgium
  • Ciprus (görög rész)
  • Csehország
  • Dánia
  • Egyesült Királyság
  • Észtország
  • Finnország
  • Franciaország
  • Görögország
  • Horvátország
  • Hollandia
  • Írország
  • Izland
  • Lengyelország
  • Lettország
  • Liechtenstein
  • Litvánia
  • Luxemburg
  • Málta
  • Németország
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Portugália
  • Románia
  • Spanyolország
  • Svájc
  • Svédország
  • Szlovákia
  • Szlovénia
  • Szerbia (A két állam egészségbiztosítói közötti megállapodás alapján sürgősségi ellátások vehetők igénybe átmeneti tartózkodás esetén)

Érdemes tudni, hogy Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban és bizonyos típusú egészségügyi szolgáltatók esetében Finnországban ún. visszatérítéses rendszer működik, ami azt jelenti, hogy a gyógyszerek és az ellátás költségit kötelesek vagyunk megelőlegezni.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Válasszon megfelelő utasbiztosítást!

Százezreket is bukhatsz, ha ezt nem intézed el az utazás előtt
2016 augusztus 12.
Kategória:
Utasbiztosítás

Egy friss felmérés szerint tavalyhoz képest idén az utazók 7 százalékkal többen, 73 százaléka köt utasbiztosítást, miközben nem nyaralunk többet, mint 2015-ben.

Tavalyhoz képest nem változott érdemben azok aránya, akik nem engedhetnek meg maguknak egy utazást; 2015-ben 50 százalék, idén 48 százalék nem utazik sehová. Belföldre 34 százalék utazik, külföldre pedig tavalyhoz képest 2 százalékkal többen, 18 százalék tervez utazást. A külföldi nyaralást választók közül kb. 3 százalék Horvátországban nyaral, tehát ez utóbbi minden ötödik megkérdezett külföldi úti célja - derül ki Genertel Biztosító Zrt. 1000 fő megkérdezésével készített friss felméréséből.

Pozitívum azonban, hogy némileg többen kötnek utazásaik előtt utasbiztosítást; a tavalyi 68-hoz képest a válaszadók 73 százaléka mondta azt, hogy minden esetben köt, míg 8 százaléka csak néha. A tavalyi 26 százalékhoz képest viszont 19 százalékra csökkent azok aránya, aki soha nem kötnek biztosítást.

Sokan még mindig az ár alapján döntenek
Még mindig nagyon ár-érzékeny a magyar piac, a tavalyi 34 százalékhoz képest idén közel 40 százalék válaszolta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy utasbiztosítás mellett. Érdekes azonban, hogy csökkent a kiegészítők fontossága; idén már csak minden ötödik ember dönt ez alapján, tavaly közel 27 százalék. - emelte ki Basa Adrienn, a Genertel marketingvezetője.

Még ha elenyésző mértékben, de nőtt azok száma, akik az adott biztosító ismertsége vagy ajánlása miatt döntenek az adott biztosítás mellett. Ennek oka talán a magyar biztosítási piac egyik szereplőjét érintett tavalyi csőd lehet.

A válaszadók 40 százaléka interneten köti meg biztosítását, de az elmúlt évhez hasonlóan, még mindig többen - 44 százaléka - választják a klasszikus személyes kötést. 10 százalék alatti a telefonon kötők aránya.

Ami a preferált napidíjakat illeti, itt sincs eltérés tavalyhoz képest; 45 százalék 200-400 Ft, 37 százalék pedig 400-900 Ft közötti sávban mozgó díjat tart reálisnak.

Kocsival és családdal utazunk
Kiderült az is, hogy az utazók többsége, közel 60 százalék a családdal együtt megy nyaralni, 30 százalék a párjával, míg 10 százalék a barátaival tölti a nyaralást. Kocsival szeretünk menni, közel 80 százalék saját vagy a haverok gépjárművével indul útra, elenyésző azok száma, akik a szervezett buszos utazást preferálják.

Arra a kérdésre, hogy mitől félnek a leginkább nyaralás alatt, 66 százalék válaszolta azt, hogy az esőtől, 11 százalék attól, hogy baleset éri a gyereket, 11 százalék az otthoni lakást érhető betöréstől és 13 százalék a kocsi lerobbanásától az út során.

Tippek az utasbiztosításhoz

  • A személyes adatok pontos kitöltésére fontos odafigyelni, gyakran előfordul, hogy gondot okoznak a pontatlanul megadott adatok.
  • Sok vitás helyzettől, kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ha a káreseményről az a személy nyilatkozik, akivel a kár történt és nem rokon vagy ismerős, hiszen így elkerülhetőek a félreértések.
  • Ne csak az ár alapján döntsünk! Érdemes végigolvasni a különböző szintű csomagok szolgáltatásait és a mi nyaralásunkhoz leginkább passzoló biztosítást kötni. Csupán egy kiragadott példa a sok egyéb szempont mellett, hogy az alap és középszintű csomagok nem tartalmazzák (vagy csak alacsony limittel) a jogvédelmi-ügyvédi költségek fedezését, holott ez jellemzően közlekedési és sportbaleseteknél hasznosnak bizonyulhat. Ha perre kerül sor, az ügyvédi költség akár milliós tétel is lehet, sokszor több, mint maga a fizetendő kártérítés.
  • Az nem lehet kérdés, hogy megéri-e utasbiztosításra költeni, hiszen függetlenül attól, hogy Horvátországba vagy Európa más országába megyünk nyaralni, a mentő díja, a kórházi ellátás és a gyógyszerek sok százezer forintos akár milliós költségekre is rúghatnak, amit ha nincs biztosításunk saját zsebből kell kifizetni. Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) ugyanis nem fedezi ugyanazokat a költségeket, mint az utasbiztosítás, ne tévesszük össze a kettőt. Igaz, hogy amennyiben rendelkezünk egészségbiztosítással, akkor az Európai Unión belül a helyi TB-vel szerződött ellátóknál nem kell fizetnünk a sürgősségi betegellátásért (vagy csak a helyileg meghatározott önrészt kell kifizetnünk), azonban a magánorvosi ellátás és a hazaszállítás költségére az EEK nem nyújt fedezetet. Így azok is sokmilliós költséget kockáztatnak, akik csak azzal indulnak el. Egy mentőrepülős hazaszállítás Európán belül is min. 3-5 millió forintba kerül, de mentőautóval is több százezer forintos tétel.
Erre sok autós csak legyint: aztán főhet a fejük, ha lerobbannak
2016 augusztus 04.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Utasbiztosítás

A magyar családok jelentős része autóval indul neki a nyaralásnak, arra azonban sokan nem is gondolnak, hogy mi lesz akkor, ha lerobban a kocsi, vagy baleset éri őket. Ugyan külföldi utakra az utasbiztosítás mellé kínálnak assistance szolgáltatást, azonban a teljes éves nemzetközi és hazai védelem is kijöhet pár ezer forintból. Nem mindegy, hogy melyik szolgáltatót választjuk, jelentős eltérések vannak a díjakban és a nyújtott szolgáltatásokban egyaránt.

Nagy bosszúságot jelent, ha lerobban az autónk, történjen ez a külföldi vagy hazai nyaralás alatt. Ugyan az utasbiztosítás mellé gyakran ajánlanak a biztosítók külföldi assistance szolgáltatást, nagyjából hasonló áron akár egész évre is bevédhetjük magunkat, ezek a kiegészítő biztosítások jellemzően Európa országaira is kiterjednek.

Nem ismerik az assistance-t a magyarok?
Több biztosító is közölte, hogy a magyarok jellemzően nem kötnek a kötelező gépjármű felelősség biztosítás (kgfb), vagy a casco mellé köthető assistance kiegészítő biztosítást. Persze vannak olyan biztosítási csomagok, amelyek alapból tartalmazzák ezeket a védelmeket. Megnéztük, hogy ha külön igényeljük, akkor melyik biztosító milyen szolgáltatást nyújt nekünk.

  • A legolcsóbb szolgáltatást a Generali nyújtja, amely 2300 forintos éves díjért cserébe évente 30 ezer forintos keretig téríti meg az autó helyszíni javításának és az autómentőnek a költségeit.
  • Évente 85 ezer forintig térít a Groupama szolgáltatása, a helyszíni szerelés és az autómentés mellett a továbbutazás, az esetleges átmeneti szállás és a kölcsön jármű értékét is tartalmazza az ár. Ez persze magasabb díjat jelent, évente 2990 forintot kell fizetnünk ezért.
  • Az Uniqa valamivel magasabb díjkategóriát képvisel, ugyanis 3800 forint az éves díj. Ezért cserébe viszont nem egységes keret, hanem kategóriánként lebontott biztosítási összeg jár nekünk, éves korlátozás nélkül. A biztosító tehát akkor is térít, ha sokszor van szükségünk van az assistancera.
  • Az Aegon szolgáltatásánál sincs éves keret, viszont évente 5 ezer forintot kell érte fizetni. A magas ár persze magasabb biztosítási összegekkel jár, illetve a megkérdezett biztosítók között egyedül náluk nyújtanak segítséget az autó kulcsának ellopása, elveszítése esetén.
  • A K&H biztosító is nyújt assistance szolgáltatást, azonban ez csupán az alapbiztosítással együtt, csomagban elérhető. Abból a szempontból is különbözik a többi assistance-tól, hogy nem biztosítási összeget határoznak meg, hanem a térítések egyik része szolgáltatásfinanszírozó jellegű (kifizetik helyettünk a költségeket), míg egy részük úgynevezett költségtérítéses formában vehető igénybe.

Melyik szolgáltatót válasszuk?
Az assistance szolgáltatások kgfb vagy casco mellé köthető kiegészítő biztosítások, de casconál előfordulhat, hogy a csomag részét képezi ez a fedezet is. Ha mi is szeretnénk ilyen biztosítást, akkor érdemes megnézni, hogy a jelenlegi kötelező biztosítónknak (vagy ha van casconk) van-e ilyen kiegészítője. Ha van, akkor náluk kössük meg azt.

Mit nyújt az assistance szolgáltatás?
Az autóbiztosítás mellé köthető assistance szolgáltatás lényege, hogy ha lerobbanunk a kocsinkkal, vagy balesetet szenvedünk, akkor a biztosító segítséget nyújt nekünk. Egyrészt telefonon nyújthatnak segítséget, szerelési tanácsot, másrészt javító autót, autómentőt küldhetnek nekünk. Emellett extra szolgáltatásokat is nyújthat a védelem, például a szerelés idejére szállást biztosít, vagy az úti céra eljutást, vagy hazautazást finanszírozhatja.

Ha viszont ez nem elérhető, akkor a kgfb (vagy casco) fordulójakor végezzünk kalkulációt, amibe már az assistance szolgáltatást is belevesszük, és így kössük meg a kötelezőnket. Persze, ha kiemelkedő szintű assistance szolgáltatást szeretnénk, akkor eleve annál a biztosítónál végezzük el a kalkulációt, amelynél megkapjuk a nekünk szükséges szolgáltatást.

Forrás: penzcentrum.hu

Ezeket a kórházakat messzire kerüld el, ha Horvátországba mész nyaralni
2016 augusztus 03.
Kategória:
Utasbiztosítás

Az utasbiztosítás elengedhetetlen eleme a nyaralásnak, de akkor sem árt némi készpénzzel készülnünk, ha már kötöttünk biztosítást. A magyarok által leginkább látogatott tengerpartokon ugyanis több tízezer forintnak megfelelő valutát is elkérhetnek azért, hogy egyáltalán ellássanak minket. Utánajártunk, melyik kórházakba érdemes menni, ha bajunk esik vagy megbetegszünk.

Az utasbiztosítás elengedhetetlen eleme a nyaralásnak. Vannak azonban olyan helyszínek, ahol nem egyértelmű, melyik kórházba érdemes menni, ha megbetegszünk, vagy baleset ér minket.

Melyik kórházakat válasszuk?
Amennyiben egészségügyi problémánk merül fel, elsősorban érdemes felhívni a biztosítónkat, azonban erre nem minden esetben van lehetőségünk. Két, magyarok által kedvelt helyszínt néztünk meg, hogy melyik kórházakból válogathatunk:

  • Olaszországban Jesolót és
  • Horvátországban Dubrovnikot.

Olaszországban egészen egyszerű helyzetben vagyunk, ugyanis mindössze egy kórház található Jesolóban, azonban szükség esetén egy másik egészségügyi intézmény is van a településen, viszont ebben csupán korlátozott az ellátást kaphatunk.

Az Országos Egészségügyi Pénztár tájékoztatása szerint az olasz kórházakat az európai egészségbiztosítási kártyával (kék kártya) lehet igénybe venni, azonban ilyenkor sem minden van ingyen.

A vizsgálatokért, kezelésekért 36 eurót kell kifizetnünk önrészként, a gyógyszerekért pedig típus szerint kell fizetni, van támogatott és nem támogatott gyógy készítmény is.
Amennyiben van utasbiztosításunk (és az ellátásra vonatkozó fedezet is szerepel benne), akkor a biztosító utólag kifizeti az önrészt.

Előfordulhat, hogy nincs nálunk a kék kártyánk, ilyenkor saját zsebből kell kifizetni a kezelés költségeit, azonban a számlákat bemutatva az OEP utólag megtéríti a költségeinket (az önrész kivételével).

Mi a helyzet Horvátországgal?
Az olasz utazáshoz hasonlóan itt is célszerű kiváltani a kék kártyát, azonban itt a kijelölt intézményekben fogadják azokat el.

Mivel a tengerparton az orvosok többsége nem a Horvát Egészségügyi Intézettel szerződött szolgáltató, így ők az EU-s egészségügyi kártyát sem fogadják el.
Emiatt érdemes kórházhoz vagy rendelőintézethez fordulni, ugyanis ezek között könnyebben találunk szerződött partnert. Egy külföldi kórházajánló oldalon három Dubrovnik környéki kórházat találtunk, ezek között a központi kórházat érdemes elsősorban megemlíteni (General Hospital Dubrovnik), a város turistáknak szóló oldala is ezt ajánlja.

Önrészt egyébként itt is kell fizetnünk az orvosoknak, amely általában az ellátási költségek 15 százaléka, amely megegyezik azzal, amennyit a horvátoknak kell fizetnie ezért. A horvát egészségbiztosító honlapja szerint ez egyébként legfeljebb 10 euró lehet. Ha kórházi kezelést kapunk, akkor viszont a költségek 30 százalékát kell kifizetnünk, a patikákban pedig a gyógyszerek nem élveznek támogatást. Lényeges, hogy ha nincs kék kártyánk, akkor nekünk kell kifizetni a számlát, amit az OEP-nek bemutatva kaphatjuk vissza az egészségbiztosító által finanszírozott összeget (az önrész ebbe nem tartozik bele).

Persze, ha van utasbiztosításunk, akkor az utólag térítheti az önrészt, de azért arra nem árt gondolni, hogy ezt ilyenkor is saját zsebből kell kifizetnünk. Dubrovnik környékén egyébként három kórházat is találunk, az általunk meglátogatott régió kórházairól az OEP honlapján található Horvát Egészségbiztosítási Intézet számunkra aktuális kirendeltségein érdeklődhetünk a számunkra megfelelő kórházról. ennél egyébként egyszerűbb, ha betegség vagy baleset esetén a biztosítóhoz fordulunk.

Mennyi pénz legyen nálunk az önrészhez?
Ugyan az önrészt az utasbiztosításunk megtéríti, ennek ellenére egy bizonyos összeghatár alatt ezt nekünk kell kifizetnünk. Persze felmerül a kérdés, hogy mennyi pénz érdemes magunknál tartani (akár bankkártyán is) erre a célra.

Olaszországban a fentiek alapján a 36 euró az, amit elkérhetnek tőlünk, azonban egy több alkalmas kezeléskor, vagy több családtag megbetegedése esetén ennek többszörösét is kifizethetjük. Bonyolultabb a helyzet Horvátországban, ahol a kezelés adott százalékát kell önrészként kifizetni.

Erre jó támpontot ad az EUB biztosító, ahol a megtörtént káresetek között böngészve találhatunk példákat, itt egy gerincsérülést hoztak fel, ami nem tartozik a leggyakoribb esetek közé. ennek kezelés 1 millió forintba került. Ilyen esetben 300 ezer forintot kellene kifizetni, azonban ezt ebben az esetben a jelentős összegre tekintettel lehetséges, hogy közvetlenül átutalta a biztosító. Egy másik példában pedig búvárkodás miatt kialakult agyvérzést kellett kezelni, aminek az önrésze 475 ezer forint lett volna, azonban ezt a biztosítás kifizette.

Mit mondanak a biztosítók?
A biztosítóknak feltettünk kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy melyik kórházakat érdemes keresni, illetve melyik kórházakat kerüljük, ha a fenti úti célokra utaznunk, azonban konkrét intézményt nem említettek nekünk. Az Aegon szerint az állami fenntartású intézményekben jó eséllyel látnak el minket a kék kártya felmutatása esetén. Az Union ehhez annyit fűzött hozzá, hogy érdemes felhívni a biztosítót a kórházválasztás előtt, ha erre lehetőségünk van, illetve ha mi választunk egészségügyi intézményt, akkor érdemes megbizonyosodni előre, hogy a kék kártyát elfogadják. A Groupama hangsúlyozta a kapcsolatfelvételt a biztosítóval, mivel ezzel a leginkább megfelelő ellátást kaphatjuk, a tünetek alapján irányítanak ugyanis a megfelelő egészségügyi intézménybe.

Mik a leggyakoribb esetek?
Nem árt felkészülni a leggyakrabban bekövetkező balesetekre, betegségekre, így ugyanis sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Az EUB összegyűjtötte a leggyakoribb eseteket és azt is, hogyan kerülhetjük el ezeket:

  • Nagy melegben érdemes kerülni a magas kalóriatartalmú ételeket, ezek ugyanis fokozott terhelést jelentenek a szervezetnek, így könnyebben megbetegedhetünk.
  • A tengerparton és a városi séta során is használjunk naptejet, az erős UV-B sugárzás miatt ugyanis 10-20 perc alatt is leéghetünk. Viseljünk napszemüveget, ez ugyanis a szemünket is védi a káros sugaraktól.
  • A tengerparton az egyik leggyakoribb baleset a lábfej és a lábujjak sérülése. Ennek elkerülésére viseljünk strandoláshoz készített lukacsos gumicipőt vagy szörfcipőt, ebben menjünk a vízbe. Ha mégis megtörténne a baj, mindenképp forduljunk orvoshoz!
  • Szintén gyakori a tengerparti sziklákon való megcsúszás, ami komoly sérüléseket is okozhat.

Forrás: Pénzcentrum

Oldalak